71
Dióhéjban
említetteket. Remélem nem
illetlenség szó szerint idézni
írásából, a cikk teljessége nél-
kül. Ki sem ejti a Waldorf szót,
s örülök, hogy őt idézhetem,
s nem Steinert, nem vádolhat
meg senki elfogultsággal. A
nagy gondolatok összeérnek.
Tehát az idézet, melynek címe:
Féltem a gyerekemet.
„Abból élek, amit stikában
tanultam, magánszorgalom-
ból, szamizdatból, anyámtól és
néhány csodálatos embertől.
De nem az iskolában. Min-
den tankönyvemet el kellene
felejtenem, ha megtanultam
volna. Nem a gyereknek, de a
felnőttnek is lételeme a játék.
Táncolni, zenélni, a mesékbe
elmerülni, színészkedni, fes-
teni, az életet költészetté átva-
rázsolni, az ember szeret, mert
ez a lételeme. A magas kul-
túrákban az Élet művészetét
oktatták. Az ősi tradicionális
Japánban minden művészet
volt: az írás, a teaivás, a céllö-
vés, a színház, a muzsikálás,
a konyha, a társasági élet, a
beszélgetés, a virágrendezés,
a kertápolás, a búcsú, de még
a magány tartalmas megélése
is művészet volt. Az igazi
művészet nem arra való, ami-
nek manapság véljük. Nem
eladásra, még csak nem is elő-
adásra való. Hanem arra, hogy
a saját lelkünket harmonizál-
juk, hogy megtanuljuk a kon-
centráció, az összeszedettség
és az önlegyőzés művészetét.
A kisgyermeknek nem azért
kellene művészetet tanítani,
hogy ebből éljen, nem is azért,
hogy mutogassa magát, hanem
azért, hogy boldogabb ember
legyen. Ez nem tehetség kér-
dése. Tehetségtelen gyerek
nincs. Nem az a lényeg, kiből
lesz világbajnok, híres művész,
és mennyire lesz majd elad-
ható a piacon. Az igazi isko-
lának a kérdése nem az, hogy
– Mi leszel, ha nagy leszel? –
hanem ez: Ki leszel, ha nagy
leszel? Milyen ember? Milyen
anya? Milyen férfi és milyen
nő? Jó, ha értesz a kiberneti-
kához. az is, ha zseniális rend-
szergazda, cégvezető, közgaz-
dász vagy bróker leszel, de a
végső kérdés mindig az volt és
az marad, hogy milyen Ember
vagy. Mennyire sivár vagy gaz-
dag a lelked.”
Ennyi az idézet. Pannának
a felvételi óta az esti mesék
elhangzása után, melyek
mostanában csak a fogtün-
dér viselt dolgairól szólhat-
nak, beszélnem kell még az
iskoláról is. Mi lesz ott, mit
kell vinni, egyik nap lehán-
tolt egy rövidke fűzfa botot
és mondta, nézd apa, már van
furulyám az iskolába.
A felvételi nap estéjén még
eljátszottuk, mi történt az
iskolában, ő volt a tanár, én
a diák. Szépen teljesítettem,
amikor hirtelen váltással lóvá
kellett válnom, éreztetve,
hogy nem csak viasz krétákra,
meg iskolatáskára lesz szük-
ség. Igyekeznünk kell min-
dent beszerezni, mert Panna
iskolába megy…
Vizy Miklós
Ő majd jövőre…
