44
A vihar, reggel, indulás for-
májában köszöntött be. Lehe-
tett még egy kicsit heverni
a pázsiton, eszegetni kicsit,
mintha nyaralnának, de a
Hang indulást parancsolt.
Kétségtelen, a hegyről lefelé
vitt a súly, s kis idő múlva, újra
a parton álltak.
Amikor nagyság szerint
sorba kellett állni, hogy kinek
meddig ér a lapát, tudta min-
denki, itt nincs mellébeszélés.
Indulás Kisorosziba!
Miklós addig mesterkedett,
régi sebesüléseire hivatkozva,
míg sikerült elérnie, hogy a
három hajót összekötve von-
tassák őt. Igen, de ez így unal-
mas, nem volt kihez szólni,
felállította elméletét, az ener-
gia-megmaradásról, miszerint
a folyó azért folyik, mert az
emberek eveznek és az energia
nem vész el, hajtja a folyót.
Az utazóknak kis idő eltel-
tével élőképes élményben volt
részük, látva a dunai-volgai
hajósok küzdelmes életét meg-
elevenedni. A Hang, de most
már mondjuk ki hősünk nevét,
Hangcár Gergő, ki sosem adja
fel, elhatározta, hogy vállán
kötéllel húzza fel Kisorosziig
ezt a (sosemmondom ki, hogy
minek nevezte) csapatot. Két
óra alatt, szembeszélben, a
kövek között bukdácsolva, hol
térdig, hol derékig a vízben
Gergő elhúzta a hajókat a híd
alá. A vihar kapuja tornyosult
felettük, a szél sűvített arcukba
kiabálva szemtelenül: Kisoro-
szi, Kisoroszi, Prága, Prága,
ezekben az a közös, hogy pilla-
natnyilag elérhetetlenek.
Megfeneklettek. A túl-
parti kemping nyárfái inte-
gettek a viharos szélben,
gyertek,gyertek, zuhany, büfé,
nyaralás!
Rövid, több órás vita és
Gergő megadta magát. Az
átevezés után unalmas dél-
után és unalmas este követke-
zett. A szárazföldi patkányok
élete elég egyhangú.
Reggel a fiú, nevezzük Mik-
lósnak, már hét órakor fel-
kelt, mert érezte a száguldás
mámorát, hátszéllel a sodrás-
ban, hazafelé tartott minden
gondolata.
Mint a karámból kitörő
versenylovat kellett visszatar-
tani magát-„gyertek, ébresztő,
indulás, repüljünk, a vihar
most velünk van”!
Fél tízkor a lányok elmen-
tek egy kávéra, délután fél ket-
tőkor már vissza is jöttek.
Elindultak. Hat óra múlva,
három csónak, egybefogva,
mint holmi ártéri tuskó, csur-
gott a város felé. Csak egy
hajó vált le időnként, izgága
utasa szerette volna a sámlis-
guggolós helyzetét stabilabb
környezetben látni, mert vihar
közeledett.
E
gy előző Dióhéjban a
becsületszó
hajdani
erejéről
olvashattunk
Türkössy Szilárd cikkében.
Régen nem kellett bizonyla-
tokat, igazolásokat írni, az
adott szó biztosíték volt. Jó
régen volt mindez. Most egy
kicsit más megközelítésében
vizsgálgatom a szavak ere-
jét. Mikor Londonban jár-
tam, a Sohoban bámész-
kodva arra lettem-lettünk
figyelmesek, hogy egy 25-30
fős Krisnás csapat jött éne-
kelve, dobolva, csengettyűk-
kel kísérve az egyszerű dalt:
„Hare Krisna, Hare Krisna…”
A szavak ereje
A szónak teremtő ereje van,
„s az Ige testé lőn”.
