43
Dióhéjban
Szentendrei sziget megkerü-
léséről sutyorogtak.
A három darab hajóval
farkasszemet nézni olyan,
mint, amikor a fogorvosod-
dal beszélgetsz, kezelés előtt,
barátságos mindenki, de
tudod, hogy nagy küzdelem
előtt állsz.
Indulás, vízre! – mondta a
Hang. Száz méter után már
meg is kellett állni, mert
Tibor úgy gondolta, hogy
valami szlovák gyógynövé-
nyekből kevert varázsital
mégiscsak kell ennek a tár-
saságnak. Mindenki, Miklós
is szembenézett a könyörte-
lenül velük szembe folyó óri-
ási víztömeggel. Érthetetlen,
pedig már volt folyószabályo-
zás, de ilyen egyirányúan?!
A lapátok belemertek a vég-
telen időbe.
Sok kísérletezés után végül
a cikk-cakk irány mellett
döntött a hajók többsége. A
víz csak jött szembe kérlel-
hetetlenül. Miklós agyában
leperegtek az évezredek, ”ez
így folyik mindig”? Ezt átélni,
már megérte az utazás.
Két kilométer múlva igazi
plázs várta az erejük vége felé
közelítő hajósokat. Minden-
kinek jól esett a „prágai han-
gulat”, vagyis ülni, enni, inni.
Miklós fejében gondolatok
ébredtek egy rövid délutáni
alvás irányába.
Indulás, mondta a Hang,
ki egyébként műholdas össze-
köttetésben állt a fél világgal,
ha nem evett, akkor telefo-
nált, vagy evezett, de tudta
mindezeket együtt is csinálni.
Valaki, valahol mindent tudott
rólunk. A hang mindig tájéko-
zott volt, a kilométer állásban
és az időjárást illetően. A vihar
meg közeledett, először három
csepp eső esett, a fiúk büsz-
kén törölték, mint verítéket, a
lányok pedig, mint szemérmes
gyöngyszemeket. A megpró-
báltatásoknak nem volt vége,
hol jobban esett, hol kevésbé.
Miklós szemei előtt megje-
lentek a Titanic számítógépes
hullámai, majd kiemelkedett
a hullámokból egy Pilsner
Urquell… (Ejnye, ez a sok tévé.)
Este felé kikötöttek, a hang
tájékoztatta a műholdat, hogy
házukban
megszállnak.
Leányfaluban voltak. Hurrá
nyaralunk!
Az egész napi sámlin ülés
után a fiatalok szemében
fények villantak: zuhanyzó,
ágy, teli hűtő, ember jól
küzdöttél.
A hang átment házigaz-
dához illő kedvességbe, s
közölte, hogy egy kilométerre
van a nyugalom helye. A vihar
jött, 300 méter felfelé gyalog-
lás után derült ki, hogy valami
nagy hegy tetejére megyünk.
Mint a folyó, csak ez most
nem lefele tart, hanem fölfele
meredek. Egyesek szerint a
nylon zsákba csomagolt háti-
zsák földön húzása erősíti a
jellemet.
„A minden nap véget ér
egyszer” ház formáját öltve
állt előttük. Már mindenki
jól érezte magát. Nem kell ide
Prága! Elsőnek Miklós tért
nyugovóra, állítólag kicsit
még evezett álmában, de
valójában a négyütemű Otto
motorokról álmodott, a ver-
senycsónakok V motorformá-
járól nem is beszélve.
Álmaink Prágája…
