9
Dióhéjban
A
z évnyitó szó kapcsán
mindenki előtt meg-
jelenik az ünnepi kép,
sok virág, elegánsan öltözött
szülők és gyerekek, him-
nusz, ünnepi beszéd, egy-
mást üdvözlő diákarcok és
természetesen a legaranyo-
sabbak, az elsősök. Én most
egy kicsit előbbre mennék
az időben, az ünneplés előtti
időszakról emlékeznék meg,
mégpedig egy olyan ese-
ményről, ami számomra már
az „évnyitó” ünnepi részéhez
sorolható.
Elsős tanítóként átélhettem
a tanári meditáció azon külön-
leges formáját, amelyet évente
is megélhet a tanító, de elsős-
ként, csak nyolc évenként.
A tanterem falának augusz-
tusi kifestésére gondolok, amit
a tanítók szoktak elvégezni, egy
úgynevezett lazúros techniká-
val. Ez egy kézben tartott szi-
vacs, színes festékbe mártása
utáni falfestést jelent. Minden
évfolyamnak meghatározott
színe van. Jó esetben ezzel har-
monizálnak a bútorok, függö-
nyök és egyéb textíliák.
A jól kinyomkodott szivacs,
jobbra-balra forgatva a falon,
olyan nyomokat hagy, amit
megközelítőleg a márvány
mintázatában lehet fellelni.
Semmilyen formalitásra nem
kell törekedni, de megjelenhet
valami absztrakt rajzolat, ami
olyan öröm, mint amikor az
ember kavicsokat keresgél a
tengerparton és talál valami-
lyen érdekes rajzolatút.
Évnyitó előtt egy héttel
elkezdhettem a lazúrozást,
amely egy tanítónak sosem
„szobafestést” jelent. Szá-
momra igazi meditációs tevé-
kenység, ezért egyedül szere-
tem csinálni, szülői segítség
nélkül. Az első osztály színe
rózsaszín, másodikban kap
egy kis sárgás árnyalatot és
így tovább. Sorra jönnek az
intellektuálisabb színek, a
sárga, a zöld, a kék, a lila.
Eltalálni egy nyolcadikos lilát,
vagy egy ötödikes zöldet, igazi
művészi tevékenység, hogy az
ízléses legyen, sőt, mindenki-
nek tetsszen.
Három napig álltam a falak
előtt, persze naponta csak
annyit, amennyi jól esett,
általában 4-6 órát. Haladni
centiről centire és ez alatt
nyomkodni és forgatni a
szivacsot, legalább annyira
meditáció, számomra, mint
amikor az ember tízpercekig
néz egy kavicsot, vagy maga
ÉVNYITÓ GONDOLATOK
