3
Dióhéjban
A
gödöllői Waldorf iskolában létezik egy iskolaújság, melynek neve
Dióhéj. Közel húszéves múltra tekint vissza. Én 1998 óta olvasom,
illetve írok bele. Most nem az újságot akarom bemutatni, ez nagyon
színes, szerteágazó lenne. A szülőknek, iskolásoknak, tanároknak szóló
cikkek negyedévenként érdekes áttekintést adnak a pedagógiai munkáról,
az ünnepekről, a diákok életérzéseiről. Ezekből válogatni izgalmas feladat
lenne, vaskos könyvet lehetne összeállítani.
Én 2013 szeptemberében, kedvenc kifejezésemmel élve, nyugalmazott
Waldorf tanító lettem. Mit ad a sors, szeptember 5-én egy kerékpárral
elestem, rosszul érkeztem a jobb térdemre, eltörött. Négy hét pihenés.
Az első napokban csodálkoztam a rég elfeledett érzésen, pihenés, van idő
mindenre, olvasok, majd rendezgetem dolgaimat, s egyszer csak rádöbbe-
nek: most lehetne a Dióhéjban írt cikkeimet is átnézni. Többen említették
már, hogy összegyűjtve, esetleg megjelenítve érdekes lehetne mindez.
Ez egy összegzés, s amint egy régi barátom mondta, amikor közös nya-
ralásunk alkalmával felolvastam párat ezekből a cikkekből, jó-jó, add ki,
és megemlített egy nagy bölcsességet. Az idézet egyenesen Indra istentől
származik, és így hangzik: „Én használom az emlékeket, de nem engedem,
hogy az emlékek használjanak engem.” Ez mottója lehet szándékomnak.
Szolgáljon ez a kis könyv nekem, mint egy régi emlékeket hordozó
album, az olvasónak pedig nyújtson szórakozást, s némi ismeretet a kere-
sőknek, a kételkedőknek, de leginkább egy kis hangulatot adjon, mint
amikor az ember a barátainak mesél.
BEVEZETŐ
A kapu Szalai Imre alkotása
