20
hogy a tyúkketrecben regge-
lizek, igen furcsán nézett.
Ma már nincs ketrec, ural-
ják az egész kertet, aprólékosan
átfésülték, illetve átkapirgálták
már többször is a területet.
Bejáratosak a konyhába, ha
elmegyek kikísérnek, ha meg-
jövök elém szaladnak. Hatal-
masra nőttek, fényes a tolluk,
ragyognak az egészségtől és
a szabadságtól. Tartásukban
az is vezérelt, hogy törlesszek
valamit abból a tyúktartás-
ból, amelyről annyit hallok,
az emeletes ketrecekről, a vil-
lanyfénnyel történő manipulá-
ciókról, csak minél hamarabb
vágásra kerülhessenek.
Figyelve életüket, lehet élet-
módot tanulni tőlük, reggel a
fénnyel kelnek, esznek, kapir-
gálnak, (dolgoznak) napoz-
nak, tollászkodnak, fürdenek
a homokban, délben elülnek
a bokrok alatt, délután kapir-
gálás, a sötét megjötte előtt
aludni térnek.
Közben a veresi piacon egy-
szer megláttam álmaim tyúk-
jait, a holland bóbitásokat.
Igen mókás kis figurák, picit
nagyobbak, mint a galambok,
elegáns, gömbölyű toll-fejdíszt
hordanak. Azonnal két tyúkra
és egy igazi vörös kiskakasra
esett a választásom. Az egyik
tyúk tiszta fekete, a másik
szürkés, ezüstös. Hazahoztam
őket, nos lehet ismerkedni. A
jövevények a kerítéssel elke-
rített részben, a magyarok a
kertben kaptak helyet. (Kerü-
lendő az előző mondat téves
értelmezése.) Rövid időn belül
nagy csetepatéra lettem figyel-
mes, a két kakas a kerítésen
keresztül
összeverekedett.
Hagytam, hogy lejátsszák a
meccset, a nagyobb bajtól a
kerítés óvott. El kell dőlnie,
hogy ki legyen a főnök. A kis
vörös egy apró lyukon meglé-
pett, nagy sajnálatomra, többé
nem láttam. Mint később
kiderült a hollandok igen jó
repülők, ezt tapasztaltam
magam is, több estén vadász-
tam le őket a környező fákról,
a szomszéd kertjéből, közben
jó ismeretségeket kötöttem az
emberekkel is, s mint kiderült,
igen élvezik a falusi hangula-
tot, amelyet egyszem kakasom
kukorékolása teremtett. Ma
már madárháló van az elkerí-
tett rész felett, a kicsik nappal
futnak előlem, este az ólban
minden további nélkül meg-
simogathatom őket. Lassan
szelídülnek.
Következő fejezet
A nagyok igazi tojásokkal
kezdtek ellátni. Meg kel-
lett tanítani őket, hogy az
ólban, a tojófészekre üljenek.
A lányomtól, Dél-Afrikából
kapott, festett, orrszarvú-
akkal és zsiráfokkal díszí-
tett kőtojásokat raktam a
fészekbe, biztatásul. Megfog-
tam őket és beraktam az ólba,
viselve a kakas olymértékű
szemrehányását, hogy majd-
nem elszégyelltem magam.
De ma már bent tojnak, és aki
még nem látott ilyet, ajánl-
hatom, nézzétek meg a tojó
tyúk tekintetét. Teljes nyu-
galom, és szeméből világosan
tükröződik, „hagyjál most,
nem látod, igen komoly mun-
kában vagyok, neked és az
unokáidnak készítem az igazi
biotojást. A sárgájában benne
van a Nap fénye, a fehérjében
az a folyadék, amelyben a leg-
kisebb unokád még nem is
olyan régen lubickolt.” Ilyen-
kor suttogva kérek elnézést, és
halkan odébbállok. A többiek
ez idő alatt kapirgálnak, én
pedig elégedetten megálla-
píthatom: élőlények, amelyek
szabadon megélhetik azt,
amire születtek.
Ma már a macska előre
köszön a kakasnak, aki ház-
őrzőként is funkcionál, ha
valaki elmegy a kerítés előtt,
megkukorékolja. A tyúkok
pedig, némi horgászöntudat-
tal élve, öklömnyi tojásokat
tojnak, tollazatuk színezését
nézve pedig állítom: a nagy-
papa sólyom volt.
Én pedig most befejezem,
mert érzem, kezdek egy kicsit
elszállni.
…a nagypapa
sólyom
