A modern kor emberének egyre nehezebb megélni az időt a maga teljességében és minőségében.
Pedig a letűnt korok embere az egymást követő civilizációk során örökül kapta őseitől az idő méltósággal való megszentelésének, az ünneplés időn kívüli minőségének adományát.
Ha ünnep van, az Ég közelebb kerül a Földhöz. Az évek örök körforgását a világegyetem törvényszerűségei szabályozzák, és az ember minden kultúrkorszakban szerette volna megfejteni, értelmezni a kozmoszból ható mágikus, szimbolikus erőket. Ezek az erők nem csak a Föld képét változtatják át évszakról-évszakra, hanem az ember lényiségét is formálják. Ahogyan az emberiség lelkülete is nagy változásokon ment át a hosszú évezredek során, úgy változik az egyes ember, az egyén is az évkörök ismétlődésével, a jeles napok ünnepi, belső átélésével. Ez egyetemes érvényű, bármely földrész bármely népcsoportját is tekintjük.
A mi európai létünk a zsidó-keresztény kultúrából fakad, melyet azonban a különféle nemzetiségek pogány kori műveltsége is átszínezett. Így az évkör rendje kétezer év óta a keresztény vallás történéseinek és tanításainak megfelelően alakul. Jézus Krisztus születése, halála és feltámadása, a szentek tisztelete, a külső és belső fény örökös mozgásában hirdették mindazt, amit az Ég mondott
a Földnek. Ezek a kinyilatkoztatások jelölték ki az évkör ritmusának megszentelt időszakait, a kalendárium ünnepnapjait.
Most haladjunk végig az ünnepeinken úgy, hogy bemutatjuk azokat a szokásokat, hagyományokat, melyek közösségünkben a több mint húsz év alatt formálódtak és élettel teli szimbólumokká válhattak.
Forgács Erzsébet