„Ami most a jelen célja kell, hogy legyen,
az az iskola helyének rögzítése a szabad szellemi életben”
Rudolf Steiner
„A Waldorf iskola mint szervezet” című művében Rudolf Steiner rámutat arra, hogy a Waldorf iskolát és az óvodát is egységes organizmusnak kell tekinteni, amelynek teste, lelke és szelleme van.
A Waldorf intézmények önigazgatásra épülnek, így a szociális organizmusokra jellemző struktúrának kell érvényesülni bennük. Ennek eszmeiségét Steiner a szociális hármas tagozódásban tárta elénk. Ez egy olyan struktúrát jelent, melyhez három teljesen autonóm terület tartozik:
- a szellemi,
- a jogi,
- a gazdasági élet területei.
A szellemi élethez kell sorolni azoknak az intézményeknek a központi szervét, melyek tulajdonképpeni feladatukat a szellemi életben látják. Ez a központi szerv minden Waldorf iskolában a tanári konferencia. Steiner a Waldorf iskola szívének nevezi a tanári konferenciát, mivel az iskola irányításának feladata a felelősséget hordozó tanári kollégium elmélyült rendszeres együttműködésén nyugszik.
A heti rendszerességgel összeülő konferenciát a tanári kollégium által választott konferenciavezető irányítja. Mandátuma többnyire egy évre szól. Így előbb-utóbb mindenki kipróbálja magát ebben a szerepben.
A tanári konferencia – mint szellemi szerv – elsődleges meghatározója az iskolában uralkodó szellemiségnek, és felelős azért, hogy ez a szellemiség mindenkor összhangban legyen a Waldorf-pedagógia alapelveivel.
Mivel a szellemi élet konstitúciója a szabadság, ez jelöli ki az iskola helyét is a szabad szellemi életben. Ennek értelmében a pedagógia művészete csakis úgy gyakorolható, ha a tanár képes rá, és abban a helyzetben van, hogy a saját szabadon fejlesztett önmagát adja oda a gyermeknek. Paur aus Neisse 1848-ban vallott nézete örökérvényű korszerűséggel szól erről: „Az ifjúságnak a tanárt plyan szabadnak kell maga előtt látnia, hogy szavaiból, tekintetéből felismerje, hogy mindig csak saját magát nyújtja.”
A konferencia, mint a pedagógiai élet megismerő és érzékelő szerve, a konferencia munkán belül három szorosan egymásba ható tevékenységformában biztosítja a folyamatos közös tanulás és tapasztalat-feldolgozás lehetőségét. Ezek: a stúdium, a gyermek-megbeszélés és a művészeti tevékenység. Csak akkor lesz „lélek” a konferenciában, ha a pedagógusok együtt tevékenykednek, együtt éreznek és együtt gondolkodnak. Mindez egybeáramlik és az együttműködő törekvés egyfajta befogadó kelyhet képez a szellemiségnek, hogy a pedagógiai célhoz vezető utat közösen határozzák meg. Megtervezik a tevékenységeket, maghatározzák a feladatokat, majd értékelik. Ez egy közös tanulás tehát, melyben az útkeresés során a célok is jobban kikristályosodnak. A stúdiumórája azt a szakirodalmak együttes tanulmányozásával igyekszik elmélyíteni. Ennek az együttgondolkodásnak és közös értelmezésnek az eredménye egy individuális többlet, mely segíti a tanárokat egyéni fejlődésükben és pedagógiai munkájukban.
A konferencia kínálta fejlődés másik nélkülözhetetlen tere a gyermek-megbeszélés. Mivel minden gyermekért a konferencia a felelős, együtt kell a fejlődésüket kísérni, gondjukat viselni.
Amikor az osztálytanító vagy egy szaktanár kezdeményezésére kiemelten foglalkozunk egy gyermekkel (vagy osztállyal), a közös gyemek-megbeszélés során magasabb szintre kerülnek az egyéni pedagógiai törekvések. Az őszinte, előítéletektől mentes és bizalomra épülő pedagógus-gyermek kapcsolatot a moralitás köti össze, mely a közösség ereje által nő.
A gyermek-megbeszélés soránek meghatározott folyamat-rendje van:
- Külső leírás, képalkotás — fizikai test (gondolkodás)
- Fejlődés menete, anamnézis — étertest (érzés) — megfontolás
- Viselkedés, diagnózis — asztráltest (akarat) — döntés
Gyakran tapasztaljuk, hogy a gyermekkel való ilyen tudatos foglalkozás is már óriási segítséget jelent. A konferencia legnmagasztosabb pillanata, amikor a visszatekintésnél változásról tudunk beszámolni, „pusztán” a megkülönböztetett figyelem miatt!
Mivel az osztály is egy lénynek fogható fel, a megbeszélés szempontjai megegyeznek a gyermek-megbeszélésnél alkalmazottakéval. Fontos szem előtt tartani, hogy az osztályban a gyemekek ÉN-je a pedagógus!
Mivel az iskola-lény az osztály-lényekből áll, az osztály-megbeszéléseknek döntő jelentősége lehet az organizmus alakulásában.
Önfejlődésünk nem volna teljes a művészeti foglalkozások nélkül. Festés, euritmia, kóruséneklés, színjátszás, stb. váltakoznak a tanév során az ünnepeinkhez és rendezvényeinkhez igazodva. Tevékenyen találkozni a szépséggel „nem más, mint titkos természeti törvények manifesztációja, amelynek a szép megjelenése nélkül örökre rejtve maradtak volna.” (Goethe)
A konferencia utolsó részében kapnak helyet a szerevezési, technikai kérdések és a hírek, beszámolók is.
Kéthetente, a közös stúdium, gyermek-megbeszélés és művészeti tevékenységek után külön dolgoznak a tagozati (alsó-közép és gimnáziumi) konferenciák.
A jól működő konferencia tükrözi az erkölcsös és tudatos együttműködést, amely abból a tudásból fakad, hogy a pedagógia és a szociális törekvések összefüggésben vannak a szellemi világgal. Steiner szerint boldog lehet az a tanár, aki ilyen konferencián dolgozhat együtt kollégáival.
Forgács Erzsébet