„De hol marad a szív nevelése? Ki beszél ma már arról, hogy minden gyermek lelke mélyén ott szunnyad a tudatosodás és a szép tettek utáni vágy eszméje; az emberbe belevésődött elemi igény arra,
hogy saját fejlődését azokhoz a kulturális erőkhöz kapcsolja,
amelyek a gyakorolt szeretet jegyében alakítják a társadalmat?…”

(Henning Köhler)

A Waldorf-pedagógia célja az, hogy segítse a gyerekeket abban, hogy felnőve élni tudjanak emberi képességeikkel, velükszületett és megszentelt embervoltukkal, a beteljesedés érdekében. Ez a nevelés az emberi szellem szabadságát szolgálja, melyet az ember lényében működő három alaperő egyformán hangsúlyos figyelembevétele ösztönöz.

Ezek az alaperők: a gondolkodás, az érzés és az akarat.

Rudolf Steiner a Waldorf-pedagógia megalkotója hangsúlyozta, hogy a lelki élet elemein keresztül fejlődik az akarat intellektuális életté. Éppen ezért vált jelszavunkká, hogy a Waldorf-iskola a fej, a szív és a kéz iskolája! A tanterv ennek a hármas egységnek a megvalósulását szolgálja, az életkori sajátosságok szem előtt tartásával:

•  óvodáskorban az utánzás által: a másik ember szabadsága és tiszteletben tartása iránti érzék;

•  kisiskoláskorban tekintély által: a létbiztonság érzése, és ezzel együtt a demokratikus együttműködés képessége;

•  serdülőkorban, amikor a tanár a tekintélyelvről lemondva, közvetlen emberi kapcsolatot alakít ki a tanítás során a diákjával: az érdeklődés elmélyítése a világ dolgai és a többi ember életviszonyai iránt.

A jól működő Waldorf-iskolák erős szülői körre támaszkodnak. Olyan szülőkre, akik képesek arra, hogy a tanárok segítségével partnerré váljanak a Waldorf-pedagógia szellemiségében folyó nevelésben, akik részt vállalnak az iskola fenntartásában, működtetésében, és akik képesek arra, hogy a gyakran könyörtelennek, agresszívnek minősített világunkban észrevegyék a törekvést a jóra, az egymás tiszteletére és az igaz szóra.

Ez a nevelés úgy segíti a gyermeket, hogy felnőttként majd segíthesse önmagát.

Forgács Erzsébet