Waldorf óvodai nevelési program

A Waldorf-óvodapedagógia a gyermek teljes emberi méltóságát, a felnőttel egyenrangú szellemi individualitásának szabadságát tiszteli. Az óvoda egésze mint értelmes, áttekinthető világ veszi körül a gyereket úgy, hogy a kisgyerekkor sajátos képességei (teljes figyelem az érzékelésben, utánzásos tanulás, fantáziadús játék stb.) érvényesülhessenek. Az óvónő figyelmes, szeretetteljes együttélést vállal a gyerekekkel, biztosítja számukra az egészséges tárgyi, szokásbeli, érzelmi és tartalmi környezetet. Jó minőségű testi, lelki és szellemi táplálékokkal erősíti a gyermek belső aktivitását, individuális fejlődését differenciált módon segíti, és felvállalja a minden fejlődéssel együtt járó kríziseket is. Tudván, hogy egy jó, védett gyermekkor az egész életre felkészít.

A nevelés célja: a gyermek fejlődő belső világát védeni, ápolni és erősíteni, hogy testileg egészséges, lelkileg szabad, szellemileg kreatív legyen, képessé váljon arra, hogy környezetét emberségesebbé tegye.
A WOP program a Rudolf Steiner által kidolgozott Waldorf-pedagógiai emberképen alapszik.

Alapelve az óvodáskorra jellemző utánzásos tanulás, ami az óvónők mintaképül szolgáló tevékenysége által fejlődik ki a gyermekek szabad játékában. Az óvónő segíti, hogy a gyermekben működő természetes erők szabadon fejlődjenek a különböző tevékenységekben. A természetes anyagokból készített egyszerű játékeszközök komplex élményeket nyújtanak a gyermek érzékelésének, fantáziájának, játékának. Művészeti tevékenységekkel gazdagítja a gyermek alkotókészségét. Az ünnepek, mesék, versek, dalok adják az óvodai élet tartalmát, s gazdagítják a gyermek szókincsét. Az óvoda életét meghatározza a hagyományos családi háztartás tevékenységköre. Az óvodai csoportokban a gyerekek élő közösséget képeznek, amiben minden személyiség kibontakoztatására szükség van, ezek a folyamatok ébresztik fel a gyermek szociális érzékelő képességét.

A Waldorf óvodai csoport vegyes életkorú. A témakörök, tevékenységek, művészeti foglalkozások, munkák, ételek, mesék, verses-dalos ritmikus játékok vissza-visszatérnek évi, havi, heti és napi ritmusokban, ezzel nyújtva jelentős érzelmi biztonságot a gyermeknek. Havonta általában egy témakörrel találkoznak a gyerekek, egy időszak mindig ünneppel zárul. Az ünnepet hosszabb készülődés előzi meg, ami egyben a napi tevékenységek tartalmát is megadja.

A Waldorf óvodai programot ajánljuk mindenkinek aki azonosulni tud és akar a Waldorf-pedagógia alapelveivel és célkitűzéseivel. A szülők és az óvoda pedagógusai kölcsönös együttműködést ajánlanak fel — a gyermek fejlődésének érdekében — egymásnak, és fogadnak el egymástól. Közös utat vállalnak fel, s azt is, hogy ebben a folyamatban ők maguk is fejlődnek.

A Waldorf-óvoda a gyermek érettségi szintjét veszi figyelembe az óvodai felvételkor és az iskolakezdés időpontjának meghatározásakor; az óvodaérettség általában a gyermekek negyedik, az iskolaérettség a hetedik életévükben következik be.

A Waldorf-pedagógia fontosnak tartja, hogy a családok közösen viseljék az óvoda anyagi terheit, szociális lehetőségeik arányának megfelelően. Alapelv az, hogy a gyermek felvételéről döntő óvónő kizárólag a pedagógiai szempontokat veszi figyelembe a felvételnél, anyagi okok miatt senki sem kerülhet hátrányba.

A szerzők által megállapított programalkalmazói kritériumok a következők:

  1. A Waldorf-óvodában a csoportvezető óvónőnek rendelkeznie kell felsőfokú óvodapedagógusi diplomával, valamint a Waldorf Óvodák Nemzetközi Szövetsége által elismert elméleti és gyakorlati képesítéssel. (Magyarországon ezt a solymári Waldorf Óvodapedagógiai Szeminárium adja meg.) A csoport másik óvónője – amennyiben nem rendelkezik a fent említett képesítéssel – folyamatosan szerezze meg.
  2. A szülők igényeljék gyermekük számára a Waldorf-pedagógiát. Akarjanak és tudjanak együttműködni a csoportvezető óvónővel.
  3. Az induló Waldorf-óvodai csoport kapcsolódjon be a regionális, országos, és nemzetközi szinteken folyó közös pedagógiai munkába, ami szakmailag segíti és támogatja.

A programkidolgozók a Solymári Waldorf Óvoda óvónői:
Annette Stroteich, dr. Takácsné Ivaskó Ilona, Strazicky Ágnes.
Cím: Solymári Waldorf Óvoda 2083 Solymár, Panoráma utca 5–7. Tel.: (26) 360-306.
Közreműködők: Jakab Tibor belgyógyász, Mesterházi Zsuzsa főiskolai docens, dr. Vekerdy Tamás pszichológus, a Magyar Waldorf-óvónők Munkacsoportja és a solymári Waldorf-óvoda szülői.

A programról információk, gyakorlati tapasztalatok beszerezhetőek a következő helyeken:

Waldorf-óvodapedagógiai Szeminárium Solymár, levélcím: 2083 Solymár, Panoráma utca 5–7.

A hazai Waldorf-óvodákban: Békéscsaba, Budapest, Debrecen, Dunakeszi, Fót, Gödöllő, Gyöngyöstarján, Győr, Hódmezővásárhely, Miskolc, Nagykovácsi, Piliscsaba, Sárospatak, Tatabánya, Vác, Veszprém.

Internationale Vereinigung der Waldorfkindergärten (A Waldorf-óvodák Nemzetközi Szövetsége):
Németország, 70166, Stuttgart Heubergstrasse 11.

 

 

							
Helyi sajátosságaink

Helyi sajátosságaink, kiemelt feladataink az Országos Waldorf Óvodapedagógiai Program alapján

Az Országos Waldorf Óvodapedagógiai programból mi kiemelt feladatnak tekintjük több éve a szabadban, szabadon végzett játéktevékenységet. Mindezt azért választottuk, mert azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb lehetőségük van ma a gyerekeknek a nagymozgások önfeledt gyakorlására. Már évek óta rendszeres, hosszú sétákra, kirándulásokra visszük a gyerekeket, hogy legyen lehetőségük a gyaloglásra, s a szabad játék és mozgás lehetőségére. Ezt folytatni szeretnénk. Ezen kívül hangsúlyosnak tartjuk a megfelelő hosszúságú szabad játék biztosítását, és az érzékek ápolását.

További kiemelt feladat az átlátható, érthető világ megteremtése, fenntartása a kisgyerekek számára. Óvodánkban törekszünk minél több kézi háztartási munkát és kézműves tevékenységet végezni, mint például kézi őrlés, pelyhesítés, lekvár főzés, fa fűrészelés, hasogatás, szüret és szőlőpréselés, kukoricatörés és morzsolás, darálás stb. Mindezt azért tartjuk fontosnak, mert nemcsak a világban találkozhattunk a teljes gépesítésre törekvéssel, – ami egyáltalán nem érthető egy óvodás kisgyerek számára -, hanem észleltük, hogy mindez az óvodai életbe is be-beszivárgott. Ezt felismerve, tudatosan törekszünk arra, hogy a gyerekek számára érthető, átlátható cselekvés-sorozatokat biztosítsunk, amelyek utánzásra, játékukba való beépítésre is alkalmasak. Ez a feladat azonban állandó figyelmet, akarati erőt kíván tőlünk a mindennapokban. Mindezt erősítve alkalmanként mesterembereket is bevonunk az óvodai életbe.

A 2011-2012-es tanév legfontosabb nevelési feladata volt számunkra felismerni és kielégíteni a kisgyermek valódi szükségletét! Minden nevelési területen tartózkodni szeretnénk a megszokásoktól, a rutintól!

Fontos feladatnak tekintjük a szülőkkel történő egyéni (fogadóórák) és közös munkát.  A 2012-13 nevelési év végén megalakult a Pedagógiai és Önismereti Műhely. Fontos továbbá a közös visszatekintés és a valódi közösség építése.

Kiemelt pedagógiai feladat még a konferenciamunka hatékonyságának folyamatos erősítése, különösen a stúdium-munka területén. Teret, lehetőséget és támogatást szeretnénk adni a szülői önszerveződő csoportoknak, a már meglévőknek, és a még rejtetteknek is.

2011-2012-es tanévben a nevelő testület egy része részt vett az Utak a Minőséghez továbbképzésen. Célunk, hogy a jövőben elmélyítsük és alkalmazzuk a mindennapokban tudásunkat ezen a területen.

 

 

							
A mai gyerekek és az elementáris lények üzenetének párhuzama

Az óvodában már évek óta folyamatos változásban vagyunk. Változik a ritmus, változik a napirend, változnak a tevékenységek.

Sokan nézték, s tán nézik ezt értetlenül. Mi ennek az állandó változásnak az oka? Mi inspirál minket erre? Ezt szeretném jobban megvilágítani.

Azt tapasztaltuk, hogy a most óvodába érkező gyerekek nagy többsége más, mint ezelőtt 20 évvel. Akkor is voltak ilyen gyerekek. Tudnék neveket is sorolni, de abban az időben még nem olyan nagy arányban jelentek meg egy csoporton belül, hogy változást indukáljanak. A most leszülető gyerekek nagy többsége viszont más, mint a 20 évvel ezelőtt születettek, így meggyőződésem, hogy ezek a gyerekek minden óvodában jelen vannak.

Erről a témáról évtizedek óta többen is cikkeznek, írnak, köztük olyan nagy nevek, mint Székely György, Henning Köhler. A valódi lépések azonban váratnak magukra, úgy ahogy az összefogás is ezekért a gyerekekért! Ők azok, akiket nem értenek meg, akik egyre kevesebb intézménynek kellenek. Beleértve a Waldorf intézményeket is.

„A hamburgi repülőtéren, beszálláskor egy fiatal házaspár állt előttem. Az anyuka egy három-négy hónapos fiúcskát tartott a karjában. A kicsi hirtelen megfordult és rám nézett. Közvetlenül a szemembe nézett és én megrendültem, mert ez nem egy kisbaba pillantása volt, hanem egy nagyon öntudatos felnőtté, mégpedig egy bölcs felnőtté: úgy tűnt, a gyerek teljesen átlát rajtam. Ezzel az átható tekintettel már korábban is találkoztam, súlyosan autista embereknél. E tapasztalat fogva tartott. Több ilyen pillantás-élményre emlékeztem – gyerekekkel, nagyobbakkal is. Ekkor eszembe jutott, milyen gyakran panaszkodnak tanárok és óvónők, hogy egyre gyakrabban kerülnek konfliktusba nehezen kezelhető, bár igen tehetséges gyerekekkel. …Világossá vált számomra: körülbelül 20 éve gyermekek új generációja érkezik a Földre – volt néhány előfutáruk -, egyre nagyobb számban, és ez korunk legjelentősebb eseménye. Így tekintetem a kisgyerek általános embertanáról egyre inkább azok felé a gyerekek felé fordult, akiket csillaggyerekeknek neveztem el – látni fogják miért. Az tűnt számomra a legfontosabbnak, hogy róluk írjak, mert sok pedagógus, pszichológus és pszichiáter (ez alól az antropozófusok sem kivételek) nemcsak hogy nem ismeri fel, mivel van dolga, ha „nehezen kezelhető” gyerekkel találkozik, de néha nem is akarja felismerni. Időközben több mint hetven „szakkifejezést”alkottak e gyerekek meghatározására. Gyakran a zavart keltő gyerekeket, mint agykárosultakat olyan gyógyszerekkel kezelik, amelyek alkalmasak arra, hogy a tüneteket elvonják, de egyúttal megsemmisítik azokat a lehetőségeket és impulzusokat is, amelyeket ezek a gyerekek magukkal hoznak. Természetesen nem minden nehezen kezelhető gyerek csillaggyerek, de többségük minden bizonnyal az.” (Georg Kühlewind 2002.)

Miben mások ezek a gyerekek? Mit tapasztaltunk az óvodában? Nagyon nehéz ezeket a tapasztalatokat, érzékeléseket szavakba önteni. Ezeknek a gyerekeknek a tekintete más. Olyan, mintha feladatuk lenne és ennek nagyon is tudatában vannak. A gondolatainkat látják, érzékelik. Gyakran válaszolnak fel nem tett kérdésekre. Teljes valómban érzékelnek engem, mint embert. Olyan, mintha meztelenül állnék előttük. Nincs titkom.

Rendkívül célirányosak. Ebből több összeütközés is adódhat a környezettel. Egyéni megoldásokra törekednek. Nincs számukra lehetetlen. (Ez is nehézség néha.) A nyelvi kifejezésben – akár váratlanul – nagyon árnyaltak és finomak, lényegre látóak tudnak lenni. Korukat jelentősen meghaladva. Néha ez csak egy-egy mondat, gondolat erejéig jelenik meg. Fontos nekik, hogy értsék, lássák az összefüggéseket.

Rendkívül érzékenyek. Ez másképp nyilvánul meg egy-egy kisgyermeknél. Érzékelik a világban, a környezetükben lezajló eseményeket, amit átélnek. Ez az átélt, számukra negatív élmény, vagy a másik ember tette –érzékelésem szerint – fizikailag fájdalomként jelenik meg bennük.

Rendkívül empatikusak tudnak lenni a társaikkal, állatokkal. Gyakran megjelenő témájuk a halál. Időnként autizmusra utaló jegy is felbukkan, például túlzott ragaszkodás a szokásokhoz, érzelmeit szokatlan módon mutatja ki, nekirohan egy felnőttnek, vagy a társainak. Néha nem egyértelmű számára, hogy mi a megfelelő viselkedés. Egyik pillanatban homlok egyenest mást tesz, mint a másikban. Fájdalmat okoz a társának, s amikor ezzel szembesítjük, nem is érti, mi történt, s ki tehette ezt. Van, aki magában beszél, előnyben részesíti önmaga társaságát. A felmerülő nehézségeket – pl. alapérzékbeli gyengeségek – bohóckodással, túl sok beszéddel leplezi.

Egészen különleges kapcsolatuk van a természettel. Nagyon nagy elmélyültségre képesek, olyanra, ami ritkán tapasztalható már a világban, de csak, vagy elsősorban azokon a területeken, ami érdekli őket. A folyamatokkal, tevékenységekkel teljesen együtt tudnak áramolni, mély átéléssel. Némelyeknek óriási a mozgásigényük, elsősorban a nagymozgások területén. Tele vannak energiával, tettvággyal. Valamit létre akarnak hozni. Olyan, mintha nem érnének rá megpihenni, állandóan tennivalójuk, feladatuk van.

Óriási a szabadság vágyuk. Nehezen irányíthatók. Időnként határtalanok. Nagy az igazságérzetük. Vannak, akiket zavar az erős hang, befogják a fülüket is, vagy kikéretőznek a folyósóra, s vannak olyanok, akik – gyerektől szinte lehetetlennek tűnő – hangerő kiadására képesek. Az utánzási erők némelyeknél gyengék, ennek ellenére rendkívül kreatívak. Nehézséget okoz megállni a lábukon. Fontos a földdel való kapcsolat. Életkorukkal már meghaladott mozgásformák időlegesen előtérbe kerülnek náluk. Ilyenkor visszamennek babába, babás mozgásformákba. Amikor a bizalmukba fogadnak, szemkontaktus által szavak nélkül is tudunk kommunikálni. Ez egy felemelő pillanat.

Ezek a saját megfigyelések – a teljesség igénye nélkül – vezettek oda, hogy felrúgjuk az addig jól bevált formákat, szokásokat, ritmusokat az óvodában Elkezdtük kutatni, mire van szüksége ezeknek a gyerekeknek, hogyan tudjuk őket segíteni, támogatni. Mit mutatnak, és mit üzennek nekünk?

Az első felismerésünk az volt, hogy tudatosságot várnak tőlünk. Semmi rutin! Minden legyen élő és igaz! Olyan embereket szeretnének nevelőjüknek, akik maguk is törekednek a nevelődésre. Akikre ha rátekintenek, lássák ezt a törekvést bennük, bennünk. Így tehát megpróbáltunk minden tevékenységet, ünnepet górcső alá venni, hol nem vagyunk jelen, mit teszünk szokásból. Ez állandó ébrenlétet és éberséget igényel és nagyon könnyű belecsúszni a rutin adta biztonságba és kényelembe.

A következő felismerés: ha elegendő időt akarunk hagyni a szabad játékra és mozgásra, munkafolyamatokra, nem fér bele minden egy óvodai napba, ami még 20 évvel ezelőtt belefért, vagy ami a WOP-ban irányelvként megjelenik.
Biztosítanunk kell nekik a nagymozgásokra a lehetőséget, s a természettel, anyafölddel való kapcsolatot, az értelmes utánozható munkafolyamatokba való elmélyedést, kapcsolódási lehetőséget az elementáris lényekhez. Ezért döntöttünk amellett, hogy amíg az idő engedi, s ameddig engedi, az udvaron vagyunk, s olyan tevékenységeket végzünk, amit ez az időszak kínál a természetből. Ilyen például a lekvár főzés, paradicsompasszírozás, lecsó elrakás, szőlőpréselés, favágás, fűrészelés és tüzelő előkészítés, kemencében fűtés és sütés. (Ha már hideg az idő, nem tudjuk megfelelő hőfokúra fűteni a kemencét.) Kertészkedés, söprögetés. Hetente pedig kirándulunk az Arborétumba. A művészeti tevékenységek udvaron is végezhető részét kivittük az udvarra (rajzolás, gyurmázás, dagasztás, fonás, kézimunka).

Érdekes megfigyelés, hogy az udvari élet során, vagy az Arborétumban szinte nincsenek konfliktusok a gyerekek között. Ott is megjelenik a játékukban egy önmaguk által generált ritmus. Hol látni, hallani sem lehet őket, hol pedig hatalmas mozgással és hangerővel vonulnak (söpörnek) végig az udvaron.

Még valamit szeretnének tőlünk: valódi figyelmet. Székely György 2002-ben ezt így fogalmazza meg: „Azoknak a pedagógusoknak, akik „nehéz” gyermekekkel foglalkoznak és kénytelenek foglalkozni – és hamarosan csak ilyen gyerekek lesznek – az antropológiai, pszichológiai, akár szellemtudományi ismeretek – bár mindezekre részben szükség van – nem fognak sokat segíteni, nem lesznek elegendőek. Mert a pedagógia – amely egyre inkább a gyógypedagógia felé kényszerül mozdulni – csak olyan feltételek mellett lehet, vagy lehetne hatékony, ha a pedagógus olyan szintre fejlesztené figyelmét, hogy képessé váljon szellemi tapasztalásokra.” A kisgyermek utánoz. Az utánzás formálja meg őt, alakítja fizikai testét. Leutánoz mindent, ami őt körülveszi, minden hatást, ami őt éri. Leutánoz minket. Azt, AKIK vagyunk, s nem azt, akinek látni szeretnénk, vagy hisszük magunkat. Ez óriási felelősség minden felnőtt számára.

A mai gyerekek üzenete tehát egyszerű megfogalmazásban így hangozhat: Légy valódi Önmagad! Növekedj, nevelődj! Figyelj! Szeress! Légy éber! Ismerj meg! Fogadj el! Cselekedj!

Ezek nagyon ismerős hangok. Rudolf Steiner 1923-ban írt az elementáris lényekről, a törpékről, tündérekről, sellőkről és tűzlényekről. Ez az írás nagy hatással volt rám. Steiner kiemeli, hogy e lények leírásához a nyelvi lehetőségeink szűkösek. Mégis megpróbálja megfogalmazni, hogy ha beszélni tudnának ezek a lények, akiknek egyébként nagyon fontos feladatuk van, s akiket a gyerekek még képesek érzékelni, akkor mit mondanának nekünk.

Törpék: Álmodod önmagad, s kerülöd a felébredést.

Sellők: Angyalok művét gondolod, s nem tudsz róla.

Tündérek: Teremtő hatalom világol néked, s nem sejted ezt. Érzed erejét, s nem éled.

Tűzlények: Isteni akarat erősít, s nem fogadod be. Erejével akarsz, s eltaszítod magadtól.

„Mindez figyelmeztetés, hogy az embernek tudatával tovább kell haladnia. E lények, akik nem lépnek a fizikai létbe, azt akarják, hogy az ember fejlődjön tovább tudatilag, hogy részt vehessen világukban.” – írja Steiner. Lényegileg ugyanazt írja Henning Köhler is 2001-ben, csak éppen a mai gyerekek üzeneteként.” Gyerekek a jövőből”, akik hatalmas tudati ugrás előhírnökei. Az elementáris lények nem csak figyelmeztetik az embert, hanem „bizonyos tömör mondásokat intéznek hozzá, melyeket hatalmas, gigantikus szózatnak érzékel az, aki hallani képes.”

Törpék kórusa: TÖREKEDJ AZ ÉBREDÉSRE!

Sellők kórusa: GONDOLKODJ A SZELLEMBEN!

Tündérek kórusa: ÉLJ TEREMTVE LÉLEGZŐ ÉLETET!

Tűzlények kórusa: FOGADD BE SZERETVE AZ ISTENI AKARAT EREJÉT!

Ismerősnek tűnnek ezek a szavak. Mintha ezek a mai gyerekek, akiket sokféle jelzővel illetnek összebeszéltek volna az elementáris lényekkel. Ugyanezt az üzenetet sugározzák felénk, ugyanezt kérik tőlünk, erőteljesen megjelenve a fizikai világban. Lehetetlen őket nem észrevenni!
Itt kopogtatnak az ajtóinkon. Ma, és már egy ideje. Meddig nem akarunk még erről tudomást venni? A szép szavak itt kevésnek bizonyulnak. Mit teszünk értük? Ha teszünk, ha keresünk, akár hibázhatunk is. De akkor már megtettük az első lépést. Jó utat mindnyájunknak!

							
A Lélek Evolúciója a Gödöllői Waldorf óvodában

Különös gyerekek születnek mostanában. Persze erről sokan szóltak, írtak már korábban is (Rudolf Steiner, Werner Kuhfuss, Henning Köhler, Georg Kühlewind). Négy gyermekes szülőként megtapasztalni mégis más, sokkal élettelibb, és valóságosabb. Mitől különösek ezek a gyerekek? Impulzívak, óriási mozgásigényük van (feltéve, ha nem szögezzük őket a tv, vagy a számítógép elé abban az életkorban, amikor még nem elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak). A klasszikus pedagógus azt mondja, nem tudnak tartósan egy féle dologra figyelni. Az ítéleteit visszafogó megfigyelő azt tapasztalja, hogy egyszerre szokatlanul sok dolgot érzékelnek, és kell nekik egy kis idő, amíg a rengeteg információt feldolgozzák, így olybá tűnhet a felszínes szemlélőnek, mint ha mindig fáziskésében lennének, legyen szó bármely érzékszervi észlelésről, viszont olykor zavarba ejtően mély figyelemmel fordulnak látszólag jelentéktelen dolgok felé. A külső szabályokat nem tartják magukra érvényesnek, gyakran nem is értik, mit akarunk tőlük, amikor a mi kis megszokott konvencióinkba próbáljuk begyömöszölni őket. Cserében viszont az őszinteségnek, és igazlátásnak számunkra ismeretlen szintjein járnak.

Gyógypedagógusként feltűnik nekem, hogy egyre több az úgynevezett problémás gyermek: diszlexia, hiperaktivitás, autizmus. Ezek ma a „legdivatosabb” szakkifejezések azokra a gyerekekre, akikkel a jelenlegi pedagógia nem tud mit kezdeni. De nézzünk csak mélyebbre! Miben is van „disz”,  zavar? Valóban a gyermekben, vagy inkább a pedagógiában, amely nem találja az utat a megváltozott érzékeléssel érkező gyermekek tanításához? Valóban a gyermek viselkedése mutat „hiper” túlzásokat, vagy a pedagógiai eszközzé fejlesztett kontroll túlműködése okozza a rendszer zavarait, és a hiperaktív gyerekek csupán erre szeretnék felhívni a figyelmet? Valóban a gyermek az „autseider”, vagy csak arra akarja felhívni a figyelmet, hogy az inkarnációs folyamatok is megváltoztak a lélek evolúciójának korában?

A Lélek Evolúciója zajlik, és valószínűleg ennek a korszakunkban zajló változásnak a tudatos kutatása sok kérdésre választ fog adni, és remélhetőleg hamarosan, gyökeres változást hoz az emberi lény fejlődését leginkább támogató Waldorf pedagógiában is. Gyógypedagógusként, szülőként, és a sors béklyóiból szabadulni akaró önmagam megismerésén dolgozó emberként magam is kutatom ezt a folyamatot.

Az Antropozófia alapvető tanai közül a lélek evolúciós folyamatának megértéséhez feltétlenül ismeretekkel kell rendelkeznünk a Földi ember négyes tagozódásáról (fizikai test, élettest (=étertest), érző test (=asztráltest), Én (=individuum), a reinkarnáció és a karma filozófiájáról.
A krisztológia és a különféle vallási tanok szerepéről az emberiség kulturális fejlődésében (például Buddha szerepe a kereszténység előhírnökeként, a két Jézus-gyermek története), Jézus és Krisztus megkülönböztetéséről, Krisztus második eljöveteléről, érzékszervileg nem érzékelhető formában.
Az érzékfeletti megismerés megszerzésének útjáról. A szellemi lények rendjéről és tevékenységeikről.

Az emberi lényt megalkotó magasabb szellemi lények legrégebben a fizikai testünkön dolgoznak. Hatalmas szellemi lények áldozatából jött létre a fizikai világ évmilliókon át tartó evolúciója során az ember mai fizikai teste, amely a legkomplexebb, és legtökéletesebb alkotás a természetben. A fizikai test képes az anyagi világgal tökéletes harmóniában együttműködni: például kiválasztani, hogy milyen anyaggal kerül kapcsolatba táplálék formájában, saját testébe befogadva felmelegíteni azt, beépíteni a saját test anyagába, a fölösleget kiválasztani, kiüríteni stb. A testi folyamataink nagy része a tudatunktól függetlenül működik. Jelenleg még nem tudjuk akaratlagosan irányítani pl. a vérkeringésünket, a veséink működését, vagy az emésztési folyamatainkat. Az emberi lélek jóval fiatalabb a fizikai testnél. Míg a fizikai test tökéletes, kész rendszer, addig a lélek ma még kialakulóban van. Mondhatni, a próbaüzem zajlik. A minket érő lelki hatások között nem tudunk automatikusan szelektálni. Nincsen lelki orrunk, és benne lelki csillószőreink, hogy a lelkünket ért hatások közül automatikusan kiszűrje azokat a hatásokat, amelyek beszennyeznék a lelkünket. Ezt a szűrést a tudatunkkal végezhetjük el. Nincsen lelki gyomrunk, amely automatikusan megemésztené a minket ért lelki behatásokat, mint ahogyan nincsen lelki kiválasztó szervrendszerünk sem, amely megszabadítana a minket terhelő lelki élményektől. Marad a tudatos önvizsgálat, önismereti munka és a lelki folyamataink folyamatos, tudatos feldolgozása. A Lélek Evolúciójának folyamata, a lelki szerveink fejlesztésének folyamata. Az újabb generációk újabb feladatokkal érkeznek a világba, hogy a Lélek Evolúciójában megtegyék a következő lépéseket. A szülőknek, a pedagógusoknak csak akkor van esélyük felismerni a gyermekek speciális szükségleteit, ha a Lélek Evolúcióján maguk is, tudatosan munkálkodnak. Ebben a munkában legfontosabb eszközként Rudolf Steiner a mindennapos meditációt, és a tudatos önismereti munkát ajánlotta már a XIX. században.

A Gödöllői Waldorf óvodában az elmúlt években kitartó, és következetes munkával épült ki a Lélek Evolúcióján munkálkodó közösség, amelyben a szülők, és pedagógusok egyenrangú munkásai annak a küldetésnek, amit Steiner egy mantrájában, vagy ahogyan ő hívta Spruch-jában így adott át tanítványainak: „A sors béklyóiból, ki mindenkit bilincsbe ver, kiszabadítja magát, az önmagát megismerő ember.”  Az óvodai közösség kezdeményezésében működő csoportokról az óvodában érdeklődhetnek azok, akik szívesen kapcsolódnának a Lélek Evolúcióján munkálkodó, meditációt gyakorló, vagy önismereti munkát végző társakhoz.

Turba Atilla

							
Szülőkkel való munka az óvodában

Szülőkkel való munka az óvodában
„Ti, a Lélek-tudás követői,
Fogadjátok be Mihály Bölcsességét,
Törekedjetek arra, hogy a Szeretet Szavát,
a Világok akaratát,
Lelketek szomjasan, tevékenyen akarja!”

(Rudolf Steiner 1924)

A tavalyi tanév nehéz, konfliktusokkal teli esztendő volt az óvodánkban. Konfliktus konfliktust követett.

A szervezetfejlesztők bölcsen azt szokták erre mondani, hogy „De jó!”, ebben van a fejlődés! Megélni azonban nagyon fájdalmas volt. A fejemmel persze ismertem a szervezetfejlesztők bölcsességét, de a szívem nem vette ezt tudomásul. S amikor nehézségünk van, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, mennyi minden jó is történt, történik velünk. Így voltam ezzel én is. Az óvodánkban már évekkel korábban alakult egy kis kör, akikkel közösen meditáltunk, imádkoztunk, önismereti gyakorlatokat végeztünk, s nagyon szép, valódi emberi Kapcsolatok alakultak, amelyről a nehézségek idején szinte teljesen el is feledkeztem.

A gyerekekkel kapcsolatosan azt már évek óta láttuk, hogy változnak a szükségleteik. Míg korábban a finom mozgások fejlesztésén volt a hangsúly, addig mostanra legalább ugyanilyen – vagy még nagyobb -, szerepet kapott óvodánkban a nagymozgások fejlesztése. Keveset gyalogolnak, futnak, másznak fára, ugrálnak a mai gyerekek, s egyre kevesebb időt töltenek a természetben, szabadon kapcsolódva az elemekhez, az elementáris lényekhez. Az értelmes munkatevékenység is létszükséglet a számukra! Rátekintve a csoportunkra először hitetlenkedve láttuk, hogy minden egyes kisgyerek, úgynevezett „különleges gyermek”, akiket neveznek csillaggyerekeknek, indigó gyerekeknek, túlérzékeny, ápoló, úttörő lelkeknek, vagy éppen más megközelítésben, hiperaktív, figyelemzavaros gyermekeknek. Henning Köhler rendszerébe név szerint be lehetett sorolni a gyermekeinket. „Minden időben úgy volt, hogy a felnövekvő generációk bizonyos gyógyító impulzusokat akartak bevinni a világtörténésbe, és ezáltal mintegy láthatatlan szállal voltak összekötve, ugyanakkor ellenerők léptek a színre, hogy mindent a szakadékba rántsanak. Érdekes téma a történelmi ifjúságkutatás számára. Ma…úgy tűnik, hogy a gyerekek különösen sokat vállaltak magukra. Nagy tudati ugrást akarnak működésbe hozni, és eközben nem félnek a kockázattól. Másként, mint a 60-as vagy 70-es években, mikor az ifjúság gyakran lázadozott, most „földalatti” forradalom van folyamatban. Az „új gyerekek” mindenütt ott vannak.” (Henning Köhler 2001.)

A különleges gyerekek különleges figyelmet, valódi, ítéletmentes elfogadást igényelnek. S mivel ők a szüleiket választották itt a Földön, elsősorban tőlük várják ezt. Mindannyian szülők vagyunk, ebben a gyors tempójú, ingerdús korban. Tudjuk, hogy milyen egyszerű, de néha milyen nehéz is egyben figyelmet adnunk a Gyermekünknek pont akkor, amikor és amilyenre neki szüksége van. Mindezt egy nyár eleji napon megosztottuk a szülőkkel. Egyben szövetséget ajánlva egy komolyabb, mélyebb gyermek és önmegismerési munka létrejöttére.  Számomra felemelő és ünnepi volt az a hangulat.

Itt kezdett testet ölteni egy más minőségű pedagógiai munka. Mindehhez kellettek a meditációs estek, és az azt követő egyéni fejlődési utak, az év konfliktusai, felismerések, miszerint a régi formák nem minden esetben működnek a szülőkkel való kapcsolattartás terén. Óriási lett az igény a személyes beszélgetésekre, fogadóórákra.

Kellett hozzá az Utak a Minőséghez minőségbiztosítási eljárás, ahol olyan egyértelmű útmutatást kaptam, ami benne élt a lelkemben, de nem tudtam felszínre hozni, ilyen kristálytisztán megfogalmazni. Kulcsszavak fogalmazódtak meg számomra: a szülőkkel való egyenrangú partnerségi viszony, feladatközösség, tanuló közösség: az iskola/óvoda egy olyan hely, ahol mindannyian tanulók vagyunk (gyerekek, szülők, pedagógusok egyaránt), az önnevelés fontossága, az antropozófia nyílt felvállalása.

Kellett továbbá az a mentorképzés, amin évekkel ezelőtt még Annette Strotech vezetésével vettünk részt tizenketten az országból. ahol folyamatosan dolgoztunk „Az életrajz, mint vállalkozás” című írással. Nagyon magával ragadó volt számomra ez az – akkor még új -, munkastílus s abban reménykedtem, hogy tán egyszer a szülőkkel együtt is lehetne ezzel és így dolgozni. Az évek során itt-ott megpróbáltam bevinni az épp aktuális közösségembe, több-kevesebb sikerrel. A fenti impulzusok, a szülői akarat és vágy – és részemről, a Kőrösi Ákos csoportjában eltöltött két év, s Yehuda Tagar Pszichofonetikája is – szükséges volt ahhoz, hogy ősszel az óvodában létrejöhessen egy Pedagógiai és Önismereti Műhely.

Az volt, és az a célom, hogy minden szülő maga fedezze fel, tapasztalja meg, hogy mire van szüksége a Gyermekének! A legtöbbet a szülők tehetnek a Gyermekeikért. Ők ismerik legjobban, ők a kompetensek a nevelésükben. Hálásan fogadom, ha megtisztelnek azzal, hogy néhány évig társuk lehetek ebben, s szeretném nekik mindazt átadni, amit én tudok a gyerekekről, de nem csak általánosságban, hanem teljesen egyénileg is. Sokszor voltam már úgy az életemben, hogy gyakorta hallottam ezt, vagy azt a bölcsességet, de amíg az én lelkem nem érintődött meg, csak egy bölcsesség maradt, ami rajtam kívül létezett. A nevelés nem halott, hanem élő dolog! Állandóan változik, teljesen egyéni. Szeretet, figyelem, alázat és elfogadás nélkül nincs nevelés. De hogyan tudnám mindezt adni a Gyermekemnek, ha magamnak nem adom?! Szeretni, elfogadni, és figyelni Önmagunkra, nem is olyan könnyű. Komolyan veszem-e magam? Ha olyan gyermeket szeretnék nevelni, aki komolyan veszi, szereti magát, s figyel magára, akkor saját magamon kell kezdenem.

Ezek a gondolatok vezettek, majd így fogalmazódott meg a  szülők felé a műhelymunka célja: Önismereti munkán keresztül egy más minőségű nevelési hangulat megtalálása, kialakítása, erősítése.(Henning Köhler munkája, elméleti és gyakorlati útmutatásai alapján.) Ember – gyerek ismeret. Pedagógiai ismereteink elmélyítése elméletben és gyakorlatban. Érzékelésünk fejlesztése. Szociális képességeink felfedezése, fejlesztése, különös tekintettel az empátiára. Tíz alkalmat tűztünk ki, egyik alkalommal péntek délután, a következő alkalommal szombat délelőtt 2,5-3 óra időtartamban, s a jelentkezésnél feltétel volt, hogy a résztvevők vállalják, a folyamatos jelenlétet, mivel a 10 alkalom egymásra épül. További vállalás volt a pontos kezdés.

Az óvodánkba járó családok több mint fele kapcsolódott be ebbe a munkába. Számomra minden alkalom ünnep. Egy közös célért tenni és áldozatot hozni nagyon felemelő. Nagyon várok személy szerint mindenkit, s igyekszem valami finomságot is készíteni, hogy a lélek és a szellem mellett a testet is tápláljuk. Szép az a folyamat, ahogy egyre nagyobb köztünk a bizalom, ahogy felépült egy biztonságos tér, amelyben megengedjük, hogy bepillantsunk egymás lelkébe. Valódi, mély érdeklődéssel fordulunk egymáshoz, a Gyermekeinkhez, s a Waldorf pedagógiához.

Az első alkalommal megkerestük a Kérdésünket, ami igazán foglalkoztat minket. Nagyon átütő volt, amikor – még kissé bátortalanul – megosztottuk egymással. Mindegyikünk kérdése elsősorban önismereti kérdés volt. Megtapasztalhattuk a sokat emlegetett Steiner idézet valóságtartalmát, miszerint „Minden nevelés önnevelés.”

Próbálunk olyan – a mindennapi nevelésben használható gyakorlatokat – elsajátítani, ami nap, mint nap segítségünkre lehet. Az eddigi, talán legsikeresebb ilyen gyakorlat, az általunk „gombnyomogatós gyakorlatnak” elnevezett. Bizonyára fel tudunk idézni olyan helyzetet, amikor gyermekünk, hihetetlen érzékkel „benyomja a gombunkat”, s nem mindig olyan reakciót vált ki belőlünk, amit amúgy, normál esetben helyesnek ítélünk. Mit szeretne ilyenkor VALÓJÁBAN a gyermek, mi a tényleges szükséglete? S mi történik bennünk, amikor „benyomódik az a gomb”? Hány éves önmagunk felel a gyermekünknek? Milyen fájdalmak, meg nem kapott szükségletek, jelennek meg a reakcióinkban? Ezeket felismerve, gyógyítjuk gyermekünket és önmagunkat.

Végezetül álljon itt a résztvevőktől is néhány gondolat, élménybeszámoló.

Papp Komáromi Judit: „Csak azt adhatjuk át gyermekeinknek, ami bennünk van.” A gyereknevelésben számomra ez a legnagyobb felismerés. Amíg nincs az embernek gyereke gondolhat bármit, hogy mit ad majd tovább neki, mit és hogyan fog majd tenni, de rá kellett jönnöm, hogy az ember (legalább is én) nem tudja átugrani a saját árnyékát…hacsak tovább nem lép, s az árnyéka máshová nem vetül. S így tovább, tovább, előre. Rá kellett jönnöm továbbá arra is, hogy amíg ember vagyok, árnyékom is lesz. Ami valós tapasztalat azt már élem, meg tudom tenni, az már nem az árnyékom, az már én vagyok, tehát át is tudom adni.

A műhelymunka során végzett gyakorlatok, valamint a kiadott anyagok és az ott leírt gyakorlatok, segítenek önmagam jobb megismerésében, abban, hogy egyre több rejtett tudás valós tapasztalattá váljon. Miközben magunkról tanulunk, az új tudás birtokában már másként tudunk rátekinteni gyermekünkre, helyzeteinkre, konfliktusainkra.

Az önmagunk megismerésén túl, minden alkalommal tanulunk gyermekeinkről is. Az elmúlt alakalommal a 0-7 éves kor időszakának főbb elemeit tekintettük végig. Az így kapott információt, saját életünkbe valós tudássá alakíthatjuk, az önmegismerésben szerzett tapasztalat szűrőjén keresztül. Talán szemléletesebb, ha egy konkrét példát is mutatok: Alkalmunk volt tanulni a 12 szent éjszaka adta kegyelmi lehetőségről. A gyakorlatokat mindenki saját idejéhez, erejéhez mérten elvégezhette. Hitem és reményem szerint ez a belső munka kivetült a családom minden tagjára. A következő műhelymunka alatt átbeszéltük milyen tapaszoltatokat hozott számunkra ez a gyakorlatsor.”

Dógi Beáta: „A műhelymunka izgalmas! Segít megérteni miért is csinálják/csináljuk így vagy úgy a dolgokat az  óvodában és az iskolában. Segít az önismeret mezején, ahol együtt haladva közös élmények és felismerések visznek közelebb egymáshoz és önmagunkhoz is:-) Lehet jókat nevetni és beszélgetni. Segít jobban, illetve másképp látni a gyerekeket, és persze gyermekkori önmagunkat (ami gyógyítólag is hathat, ha a felismert dolgokat meg is tesszük).”

Brandt Melinda: „Nem egyedül vagyunk. Főleg, ha az embernek gyerekei vannak. És minél jobban ismeri magát az ember, annál könnyebb dolga lesz a környezetével is. A műhelymunka és az ott végzett gyakorlatok segítségével megismerem önmagamat, a reakcióim gyökerét és következményeit, és nem csak a gyereknevelés, de a mindennapi élet egyéb kérdéseire is sokkal hamarabb megtalálom a választ és a megoldást. Sokkal kevesebb frusztráció, küzdelem, értetlenség és kérdőjel, viszont annál több türelem, válasz és megoldás!”

Zsidai Judit: „A szülői műhely csoportfoglalkozásai segítenek abban, hogy jobban megismerjük gyermekeinket, önmagunkat és egymást. Ennek következtében pedig megváltozik – javul – a gyermekeinkhez, az önmagunkhoz és az egymáshoz – immár nemcsak a csoporton belüli egymáshoz, hanem a másokhoz – való viszonyunk minősége. Nagyon fontos, hogy mindez csoportban, azaz egymás segítségével történik. Így egy-egy gyakorlatnak nemcsak a gyakorlat tartalmában jelenik meg az üzenete, hanem az, ahogyan egymással végezzük, mintát adhat a másokkal való együttműködéshez is.”

Nagy Ágnes: „Első alkalommal egyszerűen azért mentem, hogy egy kicsit az óvodában lehessek. Ott, ahová nap, mint nap örömmel megy Vince, s ahol biztonságban tudom, amíg nem lehetek vele. Közelebb akartam kerülni az ovihoz. Aztán hamar rájöttem, hogy az emberekhez (az óvónőkhöz – Csillához és Zsuzsihoz és anyatársaimhoz) is közelebb kerülök, mert a Műhelymunka alkalmat teremtett egymás megismerésére. Eddig szinte idegenek voltunk egymás számára, mosolyogva köszöntöttük egymást, de aztán sietve továbbmentünk. Most – a Csilla által hozott izgalmas tematika és nagyon is komoly feladatoknak köszönhetően – sokat tanulok, magamról és a gyerekeimről, kapcsolataimról a világban, s közben megosztjuk egymással gondolatainkat, felismeréseinket, megnyílunk egymás előtt, őszinte érdeklődéssel hallgatjuk egymás történetét. Közösséggé válunk.”

Hálás vagyok, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak, s izgalommal várom, mit hoz a Jövő.

Szeretettel: Csilla

(a cikk a Dióhéj 2014 Gyertyaszentelő számában jelent meg, írta Gfellner Csilla)