Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.
„A jól-létemért ÉN vagyok a felelős” – következő alkalom
„A jól-létemért ÉN vagyok a felelős,…és így tudok jobban lenni minden részemben, a közösségemben egyaránt.”
A második alkalom témája november 18-án:
Hogyan kapcsolódhatunk egymással egy Waldorf közösségben?
A foglalkozást vezeti: Farkas-Molnár Judit – jelenleg iskolánk zenetanára, korábban játékokat és drámát is tanított nálunk, elvégezte az osztálytanítói képzést is. Waldorfos szülő három gyermeke révén. Szeret úton lenni, keresni jobb és előre mutatóbb megoldásokat az emberré válás terén, a zenében, az együttműködésben és emberként is.
A téma rövid összefoglalása:
Nyitottak vagyunk-e a másik felé? Milyen módon kapcsolódhatunk? Ugyanazt értjük az együttműködésen? Nem értünk egyet, most mit tehetek?
Időpont és helyszín: november 18., hétfő 17:30 és 19:00 között az euritmia teremben
Érkezés: 17:15-től. Kérjük, hogy érkezz pontosan!
Hozzájárulás: 2000-5000 Ft között a helyszínen
Ha nem voltál az első alkalmon, és most érdekesnek találod a témát, gyere, és csatlakozz Hozzánk! Kedvcsinálóul szeretettel ajánljuk figyelmetekbe Bozókiné Tengely Anna cikkét, ami megjelent iskolánk Dióhéj újságának legutóbbi számában.
Jelentkezés ITT vagy a jolletcsoport@gmail.com e-mail címen.
jolletcsoport.teachable.com/p/fooldal
Várunk szeretettel!
A csoport nevében:
Farkas-Molnár Judit