Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Waldorfeszt újra!

2018. június 1-3. között hatodik alkalommal kerül megrendezésre Zebegényben a Waldorfeszt, mely színes összművészeti és gyerek programokkal, valamint kihagyhatatlan koncertekkel vár minden érdeklődőt. A fesztivál célja a szervezők Waldorfos éveik során kapott és tanult értékek közvetítése egy olyan kulturális tér megteremtésével, ahol bemutatkozhatnak fiatal művészek, civil szervezetek, ahol eszmét cserélhet bárki, mindezt szabad és békés környezetben.

A programok között megtalálhatóak a szabadidős programok, mint például a kenuzás, a kirándulás, a csillagászat, slacklineozás, jóga, a gyerekprogramok (meseodú, kincskereső játékok), az upcycling és kézműves workshopok (könyvkötés, gyertyaöntés, pénztárca és saru készítés, termés ékszerek készítése, és a sor még folytatódik), közös alkotás, érdekes beszélgetések és persze a feltörekvő zenekarok megismerése.

A 2018-as Waldorfeszten olyan zenekarokat is meghallgathattok, mint a Lóci játszik, Szabó Benedek és a Galaxisok, Korai Trancemission, Elefánt, Meszecsinka, Mayberian Sanskülotts, a Halálorgazmus, de találkozhattok még rengeteg másik zenekarral is, a teljes listát ITT találjátok!

Jegyekért és részletekért ide kattintsatok!

Idén a napközbeni programok családokra lettek szabva, így a szervezők remélik, sokan kedvet kapnak hozzá, szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!