Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Waldorf Vállakozói Jegyzék

2020. június 30.

Kedves Barátaink!

Nagyon bízunk abban, hogy a jelenlegi világhelyzet a nehézségei mellett egyben jó lehetőséget kínál arra is, hogy egy egészségesebb társadalmi működés alapjául szolgáljon. Ennek egyik fontos eleme a gazdasági szereplők egyre tudatosabb szerepvállalása: egy olyan létezés kialakítása, melyben magától értetődő, hogy a vállalkozások feladatai és céljai között kiemelt helyre kerül – a gazdaságban betöltött konkrét szerepük, valamint a tulajdonosok és a munkavállalók megélhetésének biztosítása mellett – a szellemi-kulturális szféra éltetése.

Tudjuk, hogy most sok vállalkozás a túlélésért küzd, és nem feltétlenül jut figyelme és ideje az olyan dolgokra, mint pl. a Waldorf Vállalkozói Jegyzékben való megjelenés kérdése. Valószínűleg annak átgondolására sincs kapacitás, hogy mit is jelent egy ilyen megjelenés.

A Waldorf Vállalkozói Jegyzék egy kiváló lehetőség arra, hogy

  • a vállalkozások vásárlókat találjanak a mozgalom szereplői közül,
  • a mozgalom szereplői megbízható vállalkozókat találjanak a Waldorf-körökből, és vásárlásaikkal más Waldorf-családokat erősítsenek,
  • a vállalkozások kapcsolatba kerüljenek egymással, és ezáltal
    • kölcsönösen előnyös üzleti kapcsolatokat szerezzenek,
    • elinduljanak egy közös szellemi úton,
    • ahelyett, hogy versenytársként tekintenének egymásra, kezdjenek el egyfajta szövetségesként együttműködni.

Fontosnak gondoljuk, hogy minél több vállalkozó kerülhessen fel a Jegyzékre! Míg a vállalkozásoknak korábban valószínűleg nem okozott megterhelést a 3.000 Ft-os regisztrációs díj befizetése, addig most még egy ilyen alacsony összeg is visszatartó erővel bírhat, ezért a minimum regisztrációs díjat lecsökkentettük 990 Ft-ra.
(A teljesen ingyenes regisztrációt azért vetettük el, mert azt szeretnénk, hogy a jegyzékben valóban Waldorf-vállalkozók jelenjenek meg, ami már önmagában is bizalmi alapot adhat a vásárlóknak. Ezzel a minimális díjjal így talán meg tudjuk akadályozni azt, hogy – az “ingyen reklámot” kihasználva – nem-Waldorf vállalkozások tömkelege lepje el a rendszert.)

Felhívjuk figyelmeteket a Jegyzék keretén belül működő ÉRTED támogatási rendszerre is, melyben minden elköltött forint azonnal a szellemi szférát támogatja.

.

Kedves Vásárló!

Ha terméket, vagy szolgáltatást vásárolnál, először nézz körül a Waldorf Vállalkozói Jegyzékben!

.

Kedves Vállalkozó!

  • Ha vállalkozásod van, regisztráld!
  • Ha üzleti partnert keresel, böngéssz a Waldorf Vállalkozói Jegyzékben!
  • Ha társakat keresel egy egészségesebb társadalom megvalósításához, nézz körül a Waldorf Vállalkozói Jegyzékben!
  • Fejezd ki elköteleződésedet azzal, hogy csatlakozol az ÉRTED Támogatási Rendszerhez is!

Szóval irány a Waldorf Vállalkozói Jegyzék!

Üdvözlettel,

Kótai Zita és Szabó Zoltán
a SZÉÉÉP program éltetői