Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Vízkereszt

Az Újév harmadik tanítási napján, január 6-án, pénteken tartjuk iskolánkban Vízkereszt ünnepét.

A főoktatás után veszi kezdetét az adventi koszorúk elégetése az udvaron, majd a diákok tanítóik vezetésével különböző programokon vesznek részt életkori sajátosságaikhoz igazodva.

Az 1-5. osztályosok az elmúlt évek hagyományaihoz híven elzarándokolnak a Rákos patakhoz, ahol részesei lesznek a vízkereszti ceremóniának.

Hatodik osztályosaink regölni fognak a gödöllői Idősek Otthonában, majd a város különböző pontjain.

Hetedik osztályosaink külön foglalkozáson vesznek részt az ünnephez kapcsolódóan.

Nyolcadikosaink pedig preparátumot készítenek Mincsik istván vezetésével, majd “faáldást” rendeznek a fák egészséges növekedése érdekében.

„A karácsonyi ünnepkör a 12 Szent Éjszakával Vízkereszt (január 6.) napjával ér véget. Epiphania Domini (az Úr megjelenése) annak az emléke, hogy a világ Üdvözítője ez alkalommal nyilvánította ki magát, és vált valósággá a pogányok előtt. A görög egyház az V. századig Jézus születéséről és megkereszteltetéséről emlékezett meg ezen a napon. A nyugati kereszténység ekkor ünnepli a háromkirályokat, akiket az evangélium napkeleti bölcsekként említ (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A Próféta jövendölése alapján egy fényes csillagtól vezérelve érkeztek Betlehembe, hogy hódoljanak a Gyermeknek, aranyat, tömjént és mirhát ajándékozva neki.”

Részlet Forgács Erzsébet írásából honlapunkon
http://waldorf-godollo.hu/vizkereszt/