Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

VÍZ Világnapja iskolánkban

Kedves közösségünk, régi diákjaink és szüleink!

Szeretnénk idén is méltó módon megünnepelni március 22-ét, a VÍZ VILÁGNAPJÁT iskolánkban a következő programokkal:

Március 21-én, pénteken a PET-Kupa önkéntese, Hankó Nóri érkezik hozzánk, délelőtt a felsős osztályokba látogat a mi hatodikos PET-kalózaink kíséretében, ahol a PET-Kupáról, a folyómentés lehetőségeiről mesél – egy kis kiállítással, játékkal készülünk erre, déltől az alsósok és szüleik az udvaron tájékozódhatnak ebben a témában.

Március 22-én, szombaton a Rákos-patak partját szeretnénk közösen megtisztítani a hulladéktól a Deák Ferenc tér-Szőlő utca közötti szakaszon, 9:00-től 12:00 óráig (kattints a térképre).

Találkozó a Deák téren, a Szent János és Lumniczer utca kereszteződésében található parkolóban! Gyerekeket, szülőket, tanárokat egyaránt várunk. Kesztyűt, zsákot biztosítunk, gumicsizmát érdemes hozni! Pénteken az iskolában minden kérdésre szívesen válaszolunk, emailben is kérdezhettek: vera.csendes@gmail.com

Várjuk az érdeklődőket, segíteni vágyókat!
Ujj Bogi és Csendes Veronika PET-kapitányok

 

Ízelítőül a tavalyi programból, amikor is a résztvevők iskolánkban PET-Kupások által készített társasjátékkal játszhattak, majd az Alsóparkban található partaszakaszát tisztították meg a Rákos-pataknak a hulladéktól.