Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

UTOLSÓ JÁTÉKSZERDA

DSC_0009

Folytatódnak a játékszerdák, minden leendő és jelenlegi iskolásunkat szülőkkel vagy szülők nélkül ismét szívesen látjuk szerdán közös játékra, sportolásra, kézműves tevékenységekre. Szeretettel várjuk a gödöllői és szadai óvodásokat is családjuk kíséretében!

Az első Csiribiri játékszerda reggelén még némi izgalommal vártuk, hogyan alakul a nap, hányan jönnek el, az ötletet vajon hogyan tudjuk együtt valósággá alakítani. A következő alkalmakon már tudtuk előre, hogy sokan leszünk és jól fogjuk magunkat együtt érezni…Ez lesz az idei nyár utolsó játékszerdája, július 31-én vár mindenkit Kuntz Orsolya, Mincsik Krisztina és Szalai Imre, reggel 9-től 14 óráig, az iskolában.

DSC_0011

Mindkét célunk megvalósításához hozzájárulnak ezek a szerdák: vannak, akik szívesen élnek azzal a lehetőséggel, hogy gyermeküket ránk bízva szabadon eltöltsenek egy délelőttöt, és vannak, akik gyermekeikkel együtt ott maradnak alkotni, beszélgetni, együtt lenni. Sok óvodás család is szívesen jön ezekre a délelőttökre.

Míg első alkalommal a legnagyobb sikere – a zsíros kenyér mellet – a nemezelésnek volt, és szebbnél szebb tulipánok készültek, második alkalommal a szitázás volt a legkedveltebb tevékenység, rengeteg póló újult meg egy délelőtt alatt ezzel a technikával, a gyerekek és a szülők kreativitásának köszönhetően.

DSC_0019

A Szívességbankban összegyűjtött ruhakészlet lehetőséget biztosított arra, hogy az is tudjon alkotni, aki nem hozott magával pólót, ott mindenki talált magának megfelelő alapanyagot.

Új színfolt volt a főzés is, ami – nem meglepő módon – szintén nagy sikert aratott, mindenkinek jól esett a sok játék után a finom közös ebéd. Harmadik alkalommal a gödöllői waldorf óvodában találkoztunk, ahol a hely szellemének megfelelően cipócskákat dagasztottunk, formáztunk és sütöttünk, mellette kavicsot lehetett festeni és nemeznyakláncok, karkötők is készültek.

DSC_0020

Múlt héten újra az iskola volt a helyszín, ezúttal az időjárás határozta meg a tevékenységeket – a kánikulára tekintettel a vízibombázás bizonyult a legjobb szórakozásnak, valamint szebbnél szebb vitorlás hajók készültek Ákos bácsi segítségével, amiket a kerti tóban ki is lehetett próbálni.

Ismét sok-sok póló készült szitázással is, és immáron olyan sokan voltunk, hogy az ebéd is kevésnek bizonyult, a kenyérlángos még forrón, pillanatok alatt elfogyott…

Az alkotás mellett lehet szerdánként ping-pongozni, tollaslabdázni, focizni, ügyességi játékokkal játszani és persze ahol ennyi gyerek együtt van, ott folyamatosan újabb és újabb kreatív játékötletek is születnek…

DSC_0017

A résztvevő gyerekek korosztálya minden alkalommal vegyes — másfél évestől 12 évesig —, szinte mindenki talál magának társat, társakat a játékhoz, mókázáshoz, alkotáshoz.

De még biztosabb, hogy lesznek gyermekeiteknek játszópajtásai, ha előre elhívjátok az osztálytársakat, barátokat is!

Ne feledjétek, a JÁTÉKSZERDÁK olyanná válnak majd, amilyenné közösen tudjuk alakítani őket a részvételünkkel, tevékenységeinkkel, ötleteinkkel – reméljük, hogy nyár végén visszatekintve ezekre az alkalmakra kellemes emlékeket, szép élményeket tudunk majd felidézni.

Örömmel vesszük, ha előzetesen jelzitek részvételeteket e-mailben (csiribiri.godollo@gmail.com), hogy jobban felkészülhessünk a rendezvényre, valamint további ötleteket, véleményeket és felajánlásokat is szívesen veszünk, melyekkel a játékszerdákat még inkább közösségi programmá tudjuk együtt alakítani!

Csiribiri Csapat