Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

ÚJRA PAN-Klub!

godollo.wald@c224e.com-20160307124216Március 11-én, pénteken 18.00 órától

– mint mindig –

tartalmas és egyben izgalmas programot kínál a PAN-Klub!

„Farkasokkal filmező”

címmel

régi diákunk, Farkas Áron, a Metropolitan Egyetem kameraman szakos hallgatója tart filmvetítést főiskolai filmjeiből. A filmekben nagyrészt a gödöllői Club Színház tagjai játszanak, illetve néhány régi diákunk, valamint jelenlegi 8. osztályosaink egy része.

Az estet a „Paula és a Farkasok” zenekar – szintén jórészt régi waldorfosok: Farkas Áron, Farkas Benedek, Babos Lőrinc és Szemjanyinov Paula – teszi még szórakoztatóbbá, melyre nagy szeretettel vár a házigazda,
Vizy Miklós mindnyájatokat, barátokkal, ismerősökkel együtt!

Mötyő büféje pedig most is – mint mindig – ínycsiklandó finomságokkal várja a vendégeket.

Diákoknak 12 éves kortól ajánljuk.

A helyszín a régi, jól bevált Tessedik Galéria: Gödöllő, Lumniczer u. 4.