Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Újra Dióhéj!

2014. október 31.

Amikor tavaly újraindítottuk a Dióhéjat, még bizonytalanok voltunk abban, hogyan alakul tovább a sorsa. A sok-sok pozitív visszajelzés, a jobbnál jobb cikkek, amiket az újságba írtatok, az új számok megjelenése előtti izgatott várakozás, a sok olvasó – ezek mind-mind lendületet adtak a folytatáshoz…

Ezért nyáron úgy döntöttünk, hogy ebben az évben is lesz Dióhéj. Tavaly a Mihály-napi szám még kimaradt, az adventi számmal indítottunk. Az első szám elkészítésének tapasztalatai után könnyen lehet, hogy jövőre újra „csak” az adventi számmal nyitjuk a sort ☺ Ha nem tudtuk volna az elmúlt hetekben, hogy a Mihály-napi számot készítjük elő, akkor is érezhettük volna abból a sok nehézségből és küzdelemből, amivel az újság készítése során szembe kellett néznünk…

Továbbra is nagyon örülünk minden visszajelzésnek, köszönjük, ha segítetek nekünk együttgondolkodni azon, hogyan lehetne az újságot még jobbá és szebbé tenni. Szeretnénk, ha a Dióhéj valóban a közösségé lenne, és tükrözné mindazt, ami fontos nekünk. A véleményeitek mellett örömmel várunk cikkeket is!

A Mihály-napi Dióhéj tartalmából:

Forgács Erzsébet: Beköszöntő2014mihalynap-1

Ima egy eltávozott diákunkért…

Visszatekintések:

  • Aratás – Dévényi Péter írása
  • Tábori élménybeszámolók (Laurán Apolka, Gödény Kornél, Molnár Máté, Méhes Csaba, Dvorszky Anikó, Tari Levente, Vollár Tünde)

Forgács Erzsébet: Ikarosz és Prométheusz Mihály-erői

India-epocha az 5. osztályban – Györgypál Ildikó írása

Indra legyőzi a sárkányt

Kézművesség – Vizy Péter írása

Balog Lehel gondolatai matematikáról és moralitásról

Sorskövetés – összeállítás a 2007-ben érettségizett osztályról

Beszélgetés Forgács Erzsébettel

PISA-felmérés: Növekszik a nemzetközi ellenállás – Kuntz Orsolya fordítása

Őszi konyha – Kuntz Orsolya összeállítása

Kézműveskedés Mirus Katrinnal

Kőhalmi Ákos filmajánlója

Ajánlók

Közösségi hírek

Évkezdés a regionális gimnáziumban

Mihály-napi dal