Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Újra Cirkusztábor!

Kedves Szülők! Kedves Gyerekek!

Elérkezett a nagy pillanat, mostantól lehet jelentkezni a 2017. évi Waldorf Cirkusztáborba!
A tábor időpontja július 10-15.

A helyszín a már megszokott Gödöllői Waldorf Iskola, tanárok pedig a soha meg nem szokható :-) cirkuszművész-artista-zenész-bohóc csapat.

Továbbra is az 5. osztályt végzett gyerekek jelentkezését várjuk.

Figyelem!

Van egy olyan elképzelésünk, hogy ez évtől ketté osszuk a tábort kicsik és nagyok táborára. A kicsik alatt az 5-8. osztályt végzetteket értjük, nagyok alatt pedig a 8. osztályt végzetteket és annál idősebb „gyerekeket”. Igen, van egy átfedés, a 8. osztályosok mindkettőbe beférnének.

Erre a változásra két dolog miatt volna szükség. Egyrészt nagyon sokan jelentkeznek a táborba, másrészt a két korosztálynak más igénye van a tábor jellegét illetően.

Tehát elegendő nagy gyerek jelentkezése esetén szerveznénk egy másik cirkusztábort nagyobb gyerekek számára. 

Ennek lehetséges időpontja: augusztus 7-13, 
lehetséges helye a Pilisszentlászló, Kékvölgy Waldorf Iskola, ahol minden adott egy jó kis cirkusztábor megtartásához.

Kérek minden 8. osztályt végzett diákot, hogy írjon mihamarabb egy e-mail, a waldorf.cirkusztabor@gmail.com címre, ha szívesen venne-e részt egy ilyen táborban! 

A gödöllői táborba való jelentkezés menete egyszerűsödik (köszönet Méhes Barnabásnak!). Kérlek Benneteket tisztelettel, hogy a linken található jelentkezési kérdőívet töltsétek ki hiánytalanul. Idén már csak ezen az úton lehet a táborba jelentkezni.

Ha segítségre van szükségetek, szóljatok!

Cirkusztábor 2017 jelentkezési kérdőív: link

A jelentkezési kérdőíven megtaláltok minden fontos információt.

Ha kérdésetek van,  természetesen nyugodtan hívjatok fel minket, vagy írjatok a waldorf.cirkusztabor@gmail.com e-mailcímre!

Méhes Csaba: 20 9285735
Gönczi Robi: 20 4452178

Várakozással és üdvözlettel:

Méhes Csaba
www.mehes.hu
www.facebook.com/mehescomedy