Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Tavaszi Bazár és Családi Piknik

2018. május 12-én, szombaton

14 és 18 óra között kerül megrendezésre a

TAVASZI BAZÁR ÉS CSALÁDI PIKNIK

az iskola udvarán

Szeretnénk, ha ezen a közös együttléten mindenki megtalálná a számára tápláló, feltöltő programokat, tevékenységeket. Igyekszünk ezekre bőven lehetőséget teremteni. Kézműveskedhettek, gyermekek és felnőttek egyaránt találnak majd maguknak izgalmas ügyességi játékokat, amikben kipróbálhatják magukat. Visszatér a ládamászás is, készüljetek!

A színpadot különböző előadások népesítik majd be. Ha pedig meghitt beszélgetésre vágytok, arra is teremtünk helyet és lehetőséget.

Hagyományos büfé most nem lesz, éhségünket vegetáriánus és húsos, bográcsban készült finomságokkal csillapíthatjuk, ezt mi készítjük nektek. A családi piknik jegyében arra kérünk minden családot, hogy járuljon hozzá a közös terülj-terülj asztalkához egy-egy tálca süteménnyel, ezek közül mindenki kedve szerint válogathat majd.

Szeretettel várunk szombaton!
a szervező 4. osztály

Addig is, nosztalgiázzatok velünk, nézegessétek régi bazárok képeit:

Tovább is van, flickren.