Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Találkozó a 12 Szent Napban

MEGHÍVÓ

Kedves Érdeklődő!

Szeretettel meghívlak

2019.január 3-5. között tartandó találkozónkra,

melynek meghívott vendége

Sonja Zausch

Egy kis ízelítő Sonja különböző tevékenységeiből: euritmista (MA), a berlini Emil Molt Akadémia tanára, a németországi Anthropoi Bundesverband oktatási program koordinátora, illetve vezetőségi tagja a dornachi Antropozófiai Szociális, Integratív Fejlődésért Testület Vezetőségének (korábbi nevén: Gyógypedagógiai és Szociálterápiai Szekciónak).

A hétvége témája:

Kapcsolódás belső erőforrásaimhoz

Hogyan készülhetek fel, hangolódhatok rá a szociális területen végzendő munkára?

A következő kérdések mentén is dolgozunk:

  • Hogyan erősíthetem meg magam, gyűjthetek erőt a kihívásokra, hogyan válhatok képessé az önmagam objektív észlelésére szociális területen való munkám során?
  • Hogyan dolgozhatok a kiégéssel?
  • Mikor és miért észlelek, élek meg helyzeteket kihívásnak vagy stressznek?
  • Hol és hogyan tudom megtapasztalni a mindennapi életemben a hivatásomat, életfeladatomat?

A fenti és más kérdések elméleti hátterével is és különböző gyakorlati megjelenéseivel is fogunk foglalkozni. Segítségül hívjuk az euritmia, szociáleuritmia mozgásgyakorlataiban rejlő hatalmas forrásokat. Egyénileg és csoportokban is haladunk előre az önismeret és az önnevelés útján.

A Kispesti Waldorf Iskola ad otthont a rendezvénynek.

Cím: 1193 Budapest, Vécsey utca 9-13.

Jelentkezési határidő: 2018. december 23.

Hozzájárulási díj: 18.000 Ft (2018. december 6-áig 16.000 Ft)

Jelentkezni és érdeklődni lehet: Kovács Nikolettánál a 06 70 303 14 70-es telefonszámon