Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Szent Miklós

Dr. Papp Miklós gk. áldozópap, egyetemi tanár:

Mi az a cipő az ablakban…

Szent Miklós püspök ünnepén a cipőmet még mindig kirakom, mindegy hány éves vagyok. Szent Miklós emlékéből nem szabad csupán jópofa gyerekünnepet csinálni, üzenete van a felnőttek számára is.Kirakom a cipőmet, mert jót tesz a felnőtt lelkemnek! A cipőt üresen kell kitenni! Ez várakozást jelent, kívülről, Isten emberétől, mástól kerül bele az ajándék. Végső soron az egész életünk várakozó cipő. A boldogságért sokat lehet gürcölni, de végső soron Istenünk ajándéka. Kell az erőfeszítés, az ész tervezése, az állhatatos munka, de a boldogság ajándék, a Léttől kerül a cipőmbe.

A modern embernek olyan jót tesz, ha Mikuláskor kirakja a cipőjét. Sok tárgyunk, javunk, pénzünk van, sok hatékony tudományunk, eredményes gyógyításunk, politikai hatalmunk, felsrófolt érzelmünk van, de ez még nem minden. Ez még mind nem a boldogság!

Az üresen kitett cipő az alázat gesztusa. Megteszem, ami rajtam múlik, de a beteljesedés rajtam túlról érkezik. Sok mai ember gőgösen pöffeszkedik a létezők, a tárgyi javak, a szellemi tudás halmazán és még sem boldog. A létezők síkján meg kell tenni, ami rajtunk múlik, ki kell tenni a cipőt, de a beteljesedés, a boldogság önmagamon túlról érkezik.

A lét teljessége nincs énbennem. Minden levegővétel, minden falat kenyér, minden baráti és szerelmes szeretet, minden üres cipő erre figyelmeztet: az ember nem elég önmagának, a teljességet önerőből nem képes elérni. Nem más ez, mint az alapvető szegénységünk beismerése. Üres a cipőnk, koldul a kezünk! Nem véletlenül áll a nyolc boldogság élén alaptételként a szegénység boldogsága!

Kiteszem a cipőm, még ha idősebb fejjel is. S ahogy idősödöm újra és újra ki kell tennem a cipőm, újra és újra üresen! Istenünk nem tud adni, a Mikulás nem tud édességet hozni, ha tele a cipő.

Az üresen kitett cipő a feledés fontosságát juttatja eszembe. Tudni kell feledni! Milyen sokan nem tudnak feledni, nem tudják feledni, hogy a szülei bűnt követtek el, a pedagógus egyszer igazságtalan volt vele vagy a pap bácsi csúnyán nézett rá… Olyan jó nem feledni, mert akkor nem is kell megbocsátani. Olyan jó áldozatnak lenni, akivel a múltban valaki jól elbánt és sajnáljon mindenki, és nem tudok talpra állni, és van mentségem, és segítsen mindenki. Áldozatnak lenni hálás szerep.

Én azt hiszem, tudni kellene feledni a múlt tudását is. Elképesztően sok tudás, beszéd, igazság ragad ránk, néha olyannak érzem a fejem, mint egy faliújság, amin vélemények, idézetek, mondatok vannak.

Hogyan szóljon a végtelen Intelligencia, ha tele a fejem a múlt tudásával? Hogyan legyek élően nyitott a mai nap kegyelmére, ha a tegnapot monitorozza az emlékezetem?

Az üres cipő a feledés kötelességét hívja elő. Nem tud élni a ma csodájának, akinek tele a cipője a múlt emlékeivel, idegességeivel, sérelmeivel.

Ahogy meglepetés a cipőben a mikulás-ajándék, úgy meglepetés a mai nap, a mai kézfogás, a mai munka öröme, a mai kávé, a mai zene. Hagyom meglepni magam, hagyom, hogy Istenünk meglepjen. Soha nem a tegnapi Istenünk jön el, nem a tegnapi isten-érzést szeretném fölmelegíteni, hanem ma, maiként jön és látogat meg engem.

Mikulás ünnepén kiteszem a cipőm, Isten emberét, Szent Miklós püspököt várom! Miklós egy olyan ember volt, akit a világ nem tud elfeledni. Csinálhatnak belőle bohócfigurát, északi télapót, mesehőst, de nincs még egy ilyen szent, aki ennyire szíven ütötte a világot. Minden családba eljut valahogy Szent Miklós emléke. Felidézik a tetteit, életét utánozzák, jóságát megjelenítik a gyermekek felé, s közben nekem úgy tűnik, olykor a lényeg sikkad el: miért tette Miklós, amit tett? Mi volt az indítéka?

Nem szabad ezen elsikkadni, mert akkor Szent Miklósból meseszerű télapót, ártalmatlan gyerekhőst csinálunk, mintha a valódi élethez, a felnőttek súlyos világához Miklósnak semmi köze nem lenne.

Mi az indítéka? Miklós azért tett jót, szerette a gyerekeket és a felnőtteket, azért osztotta szét gazdag örökségét, azért védte az igazságot, mert az Isten embere volt. Ha Miklós mögül kilopjuk az Istent, a lényeget lopjuk ki az ünnepből. Ahogy a karácsonyból, ha kilopjuk az Istent, akkor marad a béke, a család, a fogyasztás, a lakomázás, a vásárlás ünnepe.

Miklós püspökben az indíték a lényeg! Őbenne már megszületett az az isteni szeretet, amire mi karácsonykor várunk. Benne már győzött a szeretet!

Mi felnőttek tudjuk, merő jópofaságból nem lehet egy életen át szeretni. Egy ártalmatlan mesehős az északi-sarkról nem építi az igazi életünket. Ha az élet komoly, lényegi, akkor a Szentünkből, az ünnepünkből ne lopjuk ki a lényeget.

Felnőttként is kiteszem a cipőm és Isten emberét várom, akiben győzött a szeretet, győzött a jóság. Milyen jó dolog egy jóságos emberen keresztül elképzelni, hogy milyen jóságos lehet az Isten. Ha egy ember tudott ilyen jóságos, vidám, mély hitű, bölcs lenni, akkor vajon milyen lehet az Isten?

Milyen fontos lenne, hogy rajtam keresztül, egy embertárson, papon, szülőn, munkatárson, főnökön, püspökön, orvoson, takarítónőn keresztül sejtsék meg egyre többen ebben a világban: ha egy ember ilyen jó tud lenni, vajon az Istene, az indítéka milyen jó lehet?

Elhangzott: a Magyar Rádió „Krisztus közöttünk” című görög katolikus műsorában