Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Szent Márton ünnepe

Iskolánk és óvodánk apraja-nagyja napok óta készül szebbnél-szebb lámpásokkal, énekekkel a gyönyörű Szent Márton ünnepre.

Hagyományaikhoz híven óvodásaink november 10-én 16:45 órakor találkoznak az óvodában. A Márton-napi mese meghallgatása után együtt vonulnak lámpásaikkal az óvoda udvarán, megkeresve az elrejtett kis manókat, majd a tűz körül közös énekléssel, pogácsa-osztással zárják az ünnepet.

Iskolánkban november 11-én, szombaton tartjuk az ünnepet. Régi hagyományt felújítva idén az élőképeket ismét a KASTÉLY parkjában mutatja be a szervező 2. osztály, de a lámpás vonulás már a Kastély előtt megkezdődik.

Gyülekező 16.45-től a Kastélykápolna előtt, a várakozás megkönnyítése végett az osztályok az alábbi időbeosztásban indulnak a lámpás vonulásra:

  • 1.+ 8. osztály 16.50
  • 2.+ 7. osztály 16.55
  • 3. osztály 17.00
  • 4. osztály 17.05
  • 5. osztály 17.10
  • szülők, testvérek csapata 17.15 órakor indul

A térképen berajzoltuk a séta útvonalát, melynek során közösen fogjuk megkerülni lámpásainkkal a Kastélyt a Zeneiskola felé, majd a parkba a Pálmaház Kertészet melletti kapun megyünk be, ezzel is kicsit kilépve iskolánk falai közül. Az előképek mentén végighaladva a parkban a Tessedik utcai kijáraton át megyünk együtt az iskola udvarára, ahol a nagy tűz vár majd mindenkit, hogy pogácsánkat egymással megosztva, finom tea mellett énekeljünk. Ehhez a gyerekek számára tudnak a szervezők csak bögrét biztosítani, a felnőtteket kérjük, hozzanak magukkal!

Szép, meghitt ünnepet kívánunk egész közösségünknek!