Szent János ünnepe és Tanévzáró

Az évkör nagy ívében elérkeztünk az utolsó nagy ünnepünkhöz, a János naphoz (Szentiván), mely egyben a tanévzáró és bizonyítványosztás időpontja is. Keresztelő Szent János (június 24.) a népi kultúrában Virágos Szent Jánosként is ismert. Ő az, aki Jézusnak, mint Messiásnak eljövetelét hirdeti, majd neki adatik az a csodálatos feladat, hogy megkeresztelje őt. A régiből az újabb időbe való átmenetnél az idők fordulóján (nyári napforduló) áll. Az Isten fiának útját jött előkészíteni, aki majd sorsát összeköti a földi emberiséggel. Erre a fordulatra utal mondása: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” (János 3, 30.).

Ennek az előkészítő útnak Heródes király vet véget, amikor a keresztelő fejét véteti. De enélkül az út nélkül nem juthatunk a páli felismeréshez: „Nem én, hanem Krisztus énbennem.” A Krisztus előtti időkben a nyári napforduló az isteni adományok fogadásának órája volt, ám az égi kinyilatkoztatásban egyfajta révületben részesültek. Hosszú, ritmikus táncaikban önkívületbe estek, elvesztették önmagukat (elvesztették a fejüket). A mai embernek azonban már nem ez az útja. Éber, szabad lényként kell akarnia a szellemi világgal való tudatos kapcsolatkeresést. Szent Iván napjának fennmaradt hagyományai ötvözik mindazon hiedelmeket, rítusokat, melyek a különböző népeknél éltek. Legjellemzőbbek a növényekhez (füvek, virágok) fűződő mágikus cselekedetek, és a Szent Iván napi tűz rakása, melynek meggyújtása is szertartásosan történt: a tüzet szabályos négyszög alakúra rakták és az előző évi megszentelt aratókoszorúval gyújtották meg. Ide tartozott még a Szent Iván-alma sütése és a tűzugrás.

Részben ezek a hagyományok elevenednek meg a mi iskolai János napunkon is, de előtte minden osztály megkapja a bizonyítványát. Ez a felvirágozott tantermekben történik, ahol az osztálytanítók minden egyes gyereknek gyertyát gyújtanak és felolvassák nekik személyre szóló bizonyítványversüket, melyet maguk írnak részükre. Így nyeri el ünnepi méltóságát a tanévzárónk is, melyet ugyancsak olyan időszakra időzített egyfajta ösztönös bölcsesség, amikor a természetben is hasonló folyamatok zajlanak. Kezdenek beérni a gyümölcsök és elkezdődik az aratás is. Péter-Pál (június 29.) a néphagyományban éppen mint az aratás kezdőnapja ismeretes. Három nappal később pedig „Sarlós Boldogasszony” ünnepe követi, mely szintén az aratáshoz tartozik egész Közép-Európában. (Régen ezt a munkát sarlóval végezték, és főként a nők. Ezért vált a magyarság számára Mária, mint „arató szűz” az életet fenntartó anyaföld szimbólumává is.) Ilyen formán a János naphoz kötött bizonyítványosztásunk egyfelől az egész éves munka beérlelődött termésének, másfelől a belsővé vált, feldolgozott ismeretek individuális szárnyat bontásának is jelképe lehet.

„Az ember a nyár derekán bensőleg, én-jének megfelelően ismerte meg önmagát, a mélységes tél idején pedig külsőleg tanulta meg emberi alkatának átérzését.”

(Rudolf Steiner)

És ahogyan a karácsonyunknak, úgy a János napunknak is csúcspontja a tanáraink által bemutatott színházi előadás. Ez éveken át valamilyen vidám mesejáték volt, de az utolsó években a „Szent Iván éji álom” nagyszabású és fergeteges játékával kápráztattuk el a közönségünket.