Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Szent János nap és Tanévzáró

2013-06-24_IMG_7079kHagyományainkhoz híven 2014. június 24-én tartjuk du. 17 órától a Tanévzárót a Szent János napi ünnepségünk keretében.

Az egész iskola apraja-nagyja, tanárok és szülők közösen kezdik az ünnepséget az iskola udvarán. Ezt követően minden osztály tanítójával ill. osztálykísérőjével együtt elvonul a termébe, ahol minden diák ünnepélyesen kézhez kapja a bizonyítványversét és a bizonyítványát. Ez idő alatt a szülőket az udvaron látjuk vendégül, amikor is lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre, közérdekű bejelentésekre.

Miután megtörtént az osztályokban a bizonyítványosztás, kezdetét veszi a Szent János-napi ünnepség a tanárok Szerencsefi János című rövid mesejátékával, közös tűzugrással, zenéléssel és énekléssel.

Este 20:00 órakor elballagó nyolcadikosaink mutatják be

PISZKOS FRED, A KAPITÁNY

c. képregényes hangjátékukat Rejtő Jenő regénye alapján az euritmiateremben.

Szeretettel várunk mindenkit!

2013-06-24_IMG_7100k