Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Sikeres játszótér-kampány!

Az elmúlt hat hétben követeink nagy erőkkel kampányoltak játszóterünk fejlesztő játékokkal való bővítéséért, ami várakozáson felül nagyon sikeresnek bizonyult. Örömmel adjuk hírül, hogy közel másfél millió forintot sikerült összegyűjteniük! Nagyon köszönjük minden kedves adományozónknak a támogatását, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy diákjaink számára a szabad játék során is lehetővé tehessük a sokoldalú fejlődést! Megemelő, jó érzés, hogy ilyen sokan fontosnak érezték Jó Ügyünket!

A kampány október 2-án hajnali napfelkeltenéző sétával zárult valamennyi résztvevő gödöllői szervezet követeivel együtt, amit egy pazar reggeli koronázott meg a Civil Házban a Civil Kerekasztal jóvoltából.

Bár az adománygyűjtés hivatalosan véget ért, a felület ezen a héten még nyitva áll, így akiben csak most ébredt fel az adományozási kedv, köszönettel fogadják követeink még a felajánlásokat!

Mozgásban a jövő, játszva fejlődni egy művészi játszótéren – építsünk együtt játszóteret!

AmbassaDoors zenekar

Gazda Berni

Tóth Adri

Mirus Katrin

Kecskés Judit

Játszótér terv

Játszótér terv