Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Sanyi Manók IX. Tábora!
Téma: AFRIKA

2013. július 1.

AFRIKA-TÁBOR--2013Képző-és Iparművészeti,
kiemelten Barkács tábor
6—12 éves korig.

 

Hagyományunkhoz híven, egy szabadon választott téma, illetve kultúra köré építjük tevékenységeinket
(lásd korábban: renszánsz, ezeregyéjszaka, görög, indián, japán, spanyol).

Az idei évben „Afrikába visz utunk”.
Mesékkel, érdekes történetekkel, rajzolással vezetjük be a gyerekeket Afrika titkokkal teli világába. Motívumkincseiből választunk egyet-egyet, ezek díszítik elkészített tárgyaikat.

Sokat játszunk, mozgunk a szép nagy „dzsungeles” kertben, mely igazi gyerekparadicsom. Afrikai hőség esetén vízi spriccfürdőt veszünk. Éhségünket finom házi ételekkel, süteményekkel csillapítjuk.

Mindemellett sokat kézműveskedünk:
Készülnek törzsi öltözékek és kiegészítőik (maszkok, gyöngy- és fonalékszerek, fegyverek és pajzsok…), fonalképek, tárolóedények agyagból és rongyból….

Ezermester József segítségével készülnek a tutajok, kunyhók, hangszerek.
Jelinek Eszter pedig ízelítőt ad az afrikai nép zenéjéből, táncából.

A tábort fénypontja péntek délután lesz, mikor az izgatottan egybegyűlt vendégeknek
színdarabbal és kiállítással kedveskedünk.

KÉPEK KORÁBBI TÁBORAINKRÓL:  

Szeretettel várnak Benneteket a szervezők:vegyes 1483
Balla Vera — festőművész,
Monostori Judit — kézműves tanár,
Imre Józsefbarkács- és ezermester,
továbbá kedves fiatal segítőik:
Bende Dóri és Póder Galina

Időpontok:
      1. turnus:  2013.június 24—28-ig
      2. turnus:  2013.július 1—5-ig

Helyszín:
.    Gödöllő, Présház u. 13.

Részvételi díj: 23.000 Ftvegyes 1429
(Nagycsaládosoknak és testvéreknek kevezményt biztosítunk!)

Jelentkezni 2013.július 1-ig
10.000 Ft előleg befizetésével lehet Balla Veránál.
Tel: 06/70-275-6641
.

vegyes 1023

 

vegyes 1155vegyes-1377_2

vegyes 1068

vegyes 1337

 

 

vegyes 1168vegyes 972
gyíkgyík-2