Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Rózsaház Gyógypedagógiai Waldorf Iskola
bemutatkozó és adományok

Kedves Waldorf-közösség!

Sokan hallhattatok már róla, hogy az első gyógypedagógiai Waldorf-iskola alapításán munkálkodunk 2017 októbere óta.
Többen többször kérdeztétek is, hogy segíthetitek-e valahogy a Rózsaház Gyógypedagógiai Waldorf Iskola ügyét.

Jó akaratú ránk gondolással, szellemi hordozással mindig, de most eljött az a pillanat, amikor cselekedni is kell!

Jelenleg, a két évnyi alapítási munka után a működési engedély megszerzésének küszöbén állunk. Vannak fantasztikus gyógypedagógus tanáraink és segítőink, csodás épületet fogunk bérelni, és van két maroknyi bátor és lelkes család, akiket sajátos nevelési igényű gyermekeik elhoztak a Rózsaházba. És van még sok kérdőjel és rengeteg tennivaló…

Amire most a legnagyobb szükségünk van, az az anyagi források és az induláshoz szükséges tárgyi eszközök összegyűjtése.
Mégpedig hamarosan, mert pedagógiai szakértők jönnek ellenőrizni a feltételek meglétét.

Három egyszerű módon tudnátok most segíteni minket:

  1. Pénz-adománnyal
    Lehet egyszeri összeg, ami most az elindulásunkat segíti. És lehet rendszeres – az iskola havi költségvetését kisegítő.
    Bármelyikért és bármennyiért nagyon hálásak vagyunk!
  2. Eszköz-adománnyal
    Az alábbi linken található táblázat tartalmazza azokat az eszközöket, amik összegyűjtésében segítséget kérünk.
    Kérjük, ha van olyan eszköz, amivel tudnátok minket segíteni, írjátok be a táblázatba, vagy jelezzétek a rozsahaz@rozsahaz.hu címen!
    A táblázat: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1IaMscjBphRuC3oZHcP0OjrQ1vtdIXqTwRDVpnB4O1_4/edit?usp=sharing
  3. Az információ továbbadásával
    Ha ismertek olyan céget, vagy olyan magánszemélyeket, üzletfeleket, barátokat, akiknek szerintetek érdemes lenne továbbítani levelünket és csatolva küldött bemutatkozó anyagunkat, kérjük, tegyétek meg!

Letölthető pdf: Rózsaház

Az egyesületi számlaszámunk:

MAGNET MAGYAR KÖZÖSSÉGI BANK
IBAN: HU45 16200106-11634557-00000000
SWIFT: HBWEHUHB
kedvezményezett: Waldorf Gyógyító Pedagógiáért és Nevelésért Egyesület
közlemény: adomány

Minden segítséget szívből köszönünk!

a Rózsaház Közössége