Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Pünkösdi bazár 2016

Pünkösdi Bazárunkat

hagyományainkhoz híven  

május 21-én, szombaton 14.00-18.00 óráig

rendezzük meg iskolánk udvarán.

Nagy szeretettel várjuk közösségünk tagjait
és minden kedves régi és új barátunkat, ismerősünket!

Reméljük, hogy most is jó hangulatban tölthetünk együtt egy vidám családi délutánt, amikor is lehet kézműveskedni, a kicsiknek fakörhintázni, végre egy jóízűt beszégetni – amire a sűrű hétköznapokban nehezen adódik lehetőség –, miközben élvezhetjük diákjaink és a Shadózis zenekar műsorát, a táncoslábúak pedig kedvükre rophatják a táncházban a Regenyés együttessel.

Mindeközben 15.00 órától rendezik meg a Zeneház zongoranövendékei évet záró koncertjüket az euritmia teremben. Természetesen a kézműves kirakodóvásár és a finom büfé is vár minden kedves ellátogatót!

Eső ill. rossz idő esetén a program az iskola épületében kerül megrendezésre.

 

M Ű S O R

14.00 óra:
A ZENEHÁZ furulya-, fuvola és gitár növendékeinek bemutatója

14.45 óra:
Fellép iskolánk KÓRUSA

15.00 óra:
A ZENEHÁZ zongora növendékeinek koncertje az euritmia teremben

16.00 óra:
Táncház Jelinek Eszterrel és a Regenyés együttessel

16.30 óra:
Gingalló és az 5. osztályosok néptánc bemutatója

17.00 óra:
Shadózis koncert