Miért éppen a gödöllői Waldorf ovi?
Négy gyermekes családapaként olykor eltöprengek, miért utazom gyermekeimmel napi 80 kilométert azért, hogy a csöppségek a gödöllői Waldorf oviba járhassanak? Aztán sorolni kezdem:
Engem megnyugtat, hogy az óvó nénik legalább annyira ismerik a gyermekeimet, mint én magam. Hogy csinálják? Minden gyermekre külön felkészülnek, és hetente átbeszélik egymással, más szakemberekkel, és, ha kell, vagy szeretnénk, velünk szülőkkel is, hogy hol tart a csöppség azon az úton, amelyet élete első hét évében be kell járnia, hogy Isten Tenyeréről ne lezuhanjon, hanem büszkén, biztonságban, és kellő méltósággal lépjen a XXI. század őrült arénájába.
Nagy feladatok előtt állnak a mai kisgyermekek. Ebben a zűrzavaros korban kell megtalálniuk önmagukat, önnön emberségük lényegét, és értelmét a létnek.
Talán sokan bolondnak tartanak, de nekem nem az a fontos, hogy a hozzánk érkezett „alig emberke” tíz éves korára hány nyelven fog beszélni, és mennyi idő alatt old meg két ismeretlenes egyenleteket. Nekem az a fontos, hogy tudja, miért ember, mi az ember! Tudja, hogy csak akkor van esélyünk a túlélésre, ha egymással közösséget alkotva nem a magunk érdekeiért, hanem másokért teszünk. Azt keressük, hol vannak, akik segítségünkre szorulnak, és hogyan segítsük őket, hiszen csak ekkor várhatjuk el a körülöttünk zajló világtól, hogy a fontos pillanatokban ránk találjon a segítség!
A gödöllői Waldorf oviban nem csak ezt találtam meg. Közösséget találtam. Kereső, nyíltszívű, tiszta tekintetű társakat az útra. Osztozunk örömökben, nehézségekben. Értékeket találtam, amikről azt hittem, már régen kihaltak. A ”komaság” intézményéről a mai emberek többsége például mit sem sejt már. Itt él a „komaság”. Az újszülöttel otthon lévő anyukának minden nap komatál érkezik egy hónapon keresztül, a beteg társak gyermekeit elviszik, hogy a szülő gyorsabban gyógyulhasson, ha valaki bajban van, kérnie sem kell, érkezik a segítség, mert az emberek figyelnek egymásra.
Ha munka van, együtt dolgozunk, ha ünnep van, együtt ünnepelünk. Egyszerűen hangzik, mégis úgy érzem, ez a legtöbb, amire egy ember vágyhat: A Közösség Szeretetből font biztonságos hálóját magunk körül tudni. Emberként a szívünk mélyén évezredek óta ezt keressük. Mi ehhez képest az a 80 kilométer?…
Szeretettel:
Turba Atilla,
egy apa a gödöllői Waldorf oviból
