Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Mihály-napi Családünnep


Ebben az évben is nagy erőkkel készülünk arra, hogy ismét együtt ünnepeljük a városi Mihály-napot 2024. szeptember 28-án, szombaton 14:00-18:00 óráig Gödöllő szívében, a Chopin Zeneiskola melletti füves területen. Ez az ünnep, melyet először 2012-ben rendeztünk meg, mára már hagyománnyá, sokakat vonzó részévé vált a színes őszi városi programkínálatnak. Ugyanakkor közösségünk életéhez is hozzátartozik, és minden évben nagyon várjuk, hogy újra együtt készülhessünk, újra lehetőségünk legyen magunknak és másoknak is megmutatni erőnket, értékeinket. A városi Mihály-ünnep az évek során a mi közös nagy „bátorságpróbánkká” vált. Bízunk benne, hogy idén is tovább erősíti bátorságunk mellett együttérzésünket, kitartásunkat is, és ismét egy élményekben gazdag, erőt adó Mihály-napot tölthetünk együtt játékokkal, élő találkozásokkal, vonzó programokkal!

Idén is tervezünk esőnapot, másnap szeptember 29-én ugyanabban az időpontban, de nagyon bízunk benne, hogy az időjárás ez alkalommal is kegyes lesz hozzánk és nem lesz szükség rá.

Örömmel várunk még kézműves árusokat színvonalas kirakodóvásárunkba, amit munkatársunk Mincsik Krisztina koordinál, nála lehet jelentkezni a mincsik.krisztina@gmail.com címen.

Összeállítottuk a színpadi műsorunkat, fogadjátok szeretetettel:

SZÍNPADI MŰSOR

Konferanszié: Vizy Miklós

14:00 MEGNYITÓ

„FLASHMOB KÖR” közös éneklés és euritmia

KÖSZÖNTŐ – Dr. Gémesi György Polgármester ésKecskés Judit

14:20 GÖDÖLLŐI WALDORF ISKOLA diákjainak, tanárainak és szülői körének bemutatói

14:20 Szent Mihály dalok – 5. osztály, tanárok, szülők – Farkas-Molnár Judittal
14:35 Szent Mihály dalok – 6. osztály és
14:45 Afrikai ritmusok – 7. osztály André Nóra vezetésével

15:00 Yesterday at home zenekar

15:30 Sárkányjáték a 6. osztály előadásában

15:50 Táncház a Regenyés együttessel és Tóth Katival

16:30 Bognár Szilvia és zenekarának családi műsora

17:30 Méhes Csaba vidám pantomim műsora

Színpadon kívül a Játszóház előtt:

16:10 Varázsdoboz, mesélő… Papírszínház élőzenével, Héjja Balázs, Ujj Bogi és André Nóri közreműködésével

Ízelítőül korábbi rendezvényeinkről: