Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

MIHÁLY-EMLÉK

2014. október 31.

Várakozáson felül nagyon sikeres volt a szeptember 27-én, Gödöllő egyik legszebb területén megrendezett városi Mihály-napi Családünnepünk. A nap jó hangulata, a rengeteg látogató, a sok-sok szorgos kéz mind azt mutatják: érdemes volt, kiálltuk a próbát! Óriási összefogással, rengeteg önkéntes munkával sikerült egy olyan tartalmas, értékeinkhez méltó városi programot rendeznünk immáron harmadik alkalommal, mely egyedülálló élményt nyújtott minden ellátogató vendégnek. Köszönjük közösségünk valamennyi tagjának: szülőknek, diákoknak, tanároknak és óvodapedagógusoknak, a sok önzetlen kéznek és szívnek, hogy ismét számíthattunk rájuk és általuk egy csodálatos élménnyel gazdagodtunk!

Nagy köszönetet érdemel egyúttal a sok-sok külső segítő, mindenekelőtt a város vezetése, hogy hozzájárultak a szép ünnep sikeres lebonyolításához.

A szeptember 30-i Szolgálat címoldalán is szerepelünk, olvassátok szeretettel!

Skoda Merci most is szép fotókkal örökítette meg a színes programkavalkádot, fogadjátok ezt is szeretettel!

 

Még több kép a Mihály napról a flickr galériánkban!