Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Meghívó – Keresztény Közösség családos nyári tábor

AZ ELKÖTELEZETTSÉG SORSALAKÍTÓ ESSZENCIÁI
Én a közösségben – A közösség jelentősége az életemben
Meghívó a Keresztény Közösség családos táborába
2020. július 21-27., Nemesvámos

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Keresztény Közösség nyári táborába, mely a Balatonhoz közel, Nemesvámoson lesz 2020. július 21-27-éig.

Tartalmas beszélgetések, feltöltő euritmia, kirándulás, strandolás, sok játék és vidámság, családos kóruséneklés, fonás, kézműveskedés, emberszentelő szertartás, kultikus zárás, az iskolás gyerekek szertartása, ministrálás tanulásának lehetősége és sok más élmény vár Benneteket. A közösségünkhöz régóta csatlakozóknak egy pihentető és tartalmas együttlétet nyújt. Annak pedig, aki most szeretné megismerni a közösséget, kellemes, kötetlen ismerkedésre ad lehetőséget. Kisgyermekeseket, nagyokat, egyedülállókat és családosokat egyaránt várunk.

A helyszíntismét a Fehérlófia Waldorf Iskola biztosítja Nemesvámoson. Szállásunk a Pajtaszálló és az iskola tantermei lesznek, sátorozni az iskola kertjében lehet majd.

Az elkötelezettség sorsalakító erejéről szóló beszélgetéseink mottója: „Amíg az ember eljut odáig, hogy elkötelezi magát, jelen van a tétovázás, a késlekedés, a visszavonulás lehetősége… és az alkalmatlanság érzése. …

Abban a pillanatban, amikor valaki végérvényesen elkötelezi magát, az isteni gondviselés is működésbe lép. Minden lehetséges dolog történik, hogy segítsen ebben – olyan dolgok, amelyek egyébként nem történtek volna. Az események egész áradata születik a döntésből.”

Johann Wolfgang von Goethe: Az elkötelezettség esszenciája (részlet)

A részletes információk és a plakát az alábbi linkeken megnyithatók:
Meghívó és részvételi tudnivalók
Program
Plakát

Szertartások: Minden napot emberszentelő szertartással kezdünk és este kultikus zárással fejezünk be, vasárnap pedig az iskolás gyermekek szertartását ünnepeljük. A szertartásokon és a programokon való részvétel szabadon választható.

Azok is jöhetnek a szertartásokra, akik nem résztvevői a tábornak. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szeretné megismerni a szertartásokat.

A jelentkezéseket július 1-éig várjukaz e-mailben küldött „Jelentkezés” űrlapon keresztül regisztrálva, illetve ha ez nem lehetséges, akkor Radics Helgánál: tel. 70 338 7079, info@akeresztenykozosseg.org.

További információkkal szívesen állunk rendelkezésre:

Befizetés, támogatás igénylés: Bándy Barbara 06 30 961 6265
Program, jelentkezés: Radics Helga 06 70 338 7079
Utazás, szállás, étkezés: Kőszegvári Erika: 06 70 214 6618
Tartalmi kérdésekben és a szertartásokról a papok nyújtanak felvilágosítást.

Szeretettel várunk Benneteket!

A munkatársak nevében is: Bozóki Anna, Silye Imre és Radics Helga

A Keresztény Közösség, 1051 Budapest, Nádor u. 34. I/1

A Keresztény Közösség
Email: info@akeresztenykozosseg.org
Honlap: https://akeresztenykozosseg.org/
A Keresztény Közösség, Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1., 5-ös kapucsengő, 1051, Magyarország

Rendelkezés a befizetett adó egyházi 1%-áról a Keresztény Közösség Egyház javára:
Technikai számunk: 1926
Kérjük, ajánljátok ismerőseiteknek is!
További információ a rendelkezésről.