Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Játszótérre gyűjtünk!

Mozgásban a jövő – játszva fejlődni egy művészi játszótéren

Nagy erővel és lelkesedéssel vetettük bele magunkat a követes adománygyűjtésbe, melynek lényege röviden, hogy követek kampányolnak és gyűjtenek adományokat baráti, ismerettségi körükben a „Jó Ügyünkért”. Ezen keresztül különféle fejlesztő játékokra gyűjtünk az udvari játszóterünk bővítése céljából, ami elősegítené diákjaink még sokoldalúbb fejlesztését, fokozná a szabad játék örömét.

Célunkat kicsit bővebben itt lehet megismerni:

Válassz egy ügyet és tegyél vállalást

Öt követünk vállalkozott erre a nem kis kihívásra, akik már lelkesen kampányolnak, bemutatkozásaikat szeretnénk itt is közzétenni.

A bemutatást az AmbassaDoors zenekarral kezdjük, akik a gyűjtés céljából szeptember 17-én, pénteken iskolánkban 17.30 órakor egy külön jótékonysági koncertet rendeznek, nagy szeretettel várunk minden kedves lelkes támogatót!

Beat és rockzenével egy játszótérért

Szülői körünkből Gazda Berni vállalkozott a követ szerepére: Készen állok!

Tanáraink közül pedig

Tóth Adri: Kutyagolva a játszótérre, avagy sok kicsi sokra megy

Mirus Katrin: Minden kicsiben kezdődik

és Kecskés Judit: Építsünk együtt játszóteret

Nagy örömünkre már sokan támogatták követeink kampányát, amit ezúton is köszönünk, de szükségünk van még további felajánlásokra – ami lehet akár egy jelképes összeg is, hiszen sok kicsi sokra megy –, hogy kellő színvonalban tudjuk a fejlesztésünket megvalósítani! Akár követeink bemutatkozásának megosztása is nagy segítség lehet, hálásak vagyunk mindenfajta támogatásért!

A kampányba napközis diákjaink is lelkesen bekapcsolódtak, akik szép festett kavicsokat készítettek, hogy azzal ajándékozhassuk meg azon támogatóinkat, akik a gödöllői Ötletkuckóban vagy a Caravella cafeban készpénzben szeretnének hozzájárulni gyűjtésünkhöz.

Szívből reméljük, hogy közös összefogással sikerül megvalósítanunk ezt az álmunkat is!