Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

  • Aktuális
  • Iskola
  • Pedagógia
  • Fenntartó
  • Kapcsolat
  • Jelentkezés
  • Magunkról
  • Iskolai élet
  • Ünnepeink
  • Pedagógiánk
  • Szülők
  • Letöltések
  • SZÉK
  • A szülők szerepe
.

Iskolai éves rend 2024-2025

Utalási kisokos

Galéria

Iskolakert

Dióhéjban különkiadás Vízy Miklós könyve

Dióhéj

Videók

Az iskola fenntartói – a pedagógusok mellett – a szülők. Mit is jelent fenntartónak lenni? A szülők pénzbeli támogatással, természetbeni munkával, az osztály és az iskola életében való aktív részvétellel tartják fenn az iskolát, ismereteik bővítésével, az ottani nevelési gyakorlat elmélyítésével támogatják a pedagógusok munkáját.

2011-09-03_-IMG_3243

 

Az új első osztályos szülők feladatai: A tanító irányításával és segítségével kifestik, berendezik, otthonossá teszik a helységet. Ennek költségeit nagy részben az elsős szülők állják. A kezdő tanszerek általában méhviaszkréták és textilből varrt tartójuk, zsákok uszonnának, kézimunkának, ruha euritmia órára, táska. Ezek listája a tanító kérése szerint alakul, bővül, közösen szerezzük be ill. otthon kell elkészíteni őket.

Az iskola működésének pénzbeli alapjait a szülők havi támogatása, az állami normatíva, valamint pályázatok adják. A belépő szülők átutalással fizetik ezt az összeget, a kezdő év júliusától, mivel a tanító már ekkor itt van és az iskola fizetett kollégiumának tagja.

Az osztály belső életével és a közösségi élettel kapcsolatos szervezési és egyéb feladatokból mindenki részt vállal. Ebben nagy segítséget nyújtanak az osztálytanítóknak és az újaknak a tapasztaltabb szülők.

 

tér-erő-nap

 

Ezek a feladatok a tanév során pl. a terem takarítása, karbantartása, az információk kezelése, az osztálypénzzel való gazdálkodás, anyagbeszerzés, az osztály belső ünnepeinek ápolása és a közös iskolai ünnepeken, megmozdulásokon való részvétel, előkészítés, szervezés. Fontos az iskola szervezetében való jelenlét, az osztályközösség képviselete és fordítva, az iskola képviselése az osztályban. Nyáron a nagy felújítás, kertészkedés a feladat vagy az épület fejlesztésében végzett munka.

 

Locaek-foznek

 

A tanárral és a többi szülővel való pedagógiai együttműködéshez szükséges a szülői esteken való rendszeres részvétel, ahol fokozatosan megismerhetjük az iskola nevelési gyakorlatát, ennek hátterét, beszélgetünk az osztályban aktuális tananyagról, az osztály állapotáról, a gyerekek korsajátosságáról, a közösség fejlődéséről, a következő ünnepről, jelentőségéről és a szükséges teendőkről. Az osztályok, csoportok szülői estjeit a mindenkit érintő eseményekről szóló összevont estek is kiegészítik, a nagyobb témákból előadásokat, sorozatokat szervezünk.

Gödöllői Szabad Waldorf Óvoda

JELENTKEZÉS… Kapcsolat

Gödöllői Waldorf Általános Iskola és AMI

JELENTKEZÉS… Kapcsolat

Észrevételek... Impresszum
Monostori Judit nemezmanói