Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Ingyenes délutáni foglalkozások iskolánkban

„DÉLUTÁNI  INGYENES  FOGLALKOZÁSOK” AZ ISKOLÁNKBAN

Ebben a tanévben ismét lehetőség van arra, hogy különböző, tanáraink és szülőtársaink által vezetett ingyenes délutáni foglalkozásokra járjanak azon diákjaink, akik a délutánt amúgy is az iskolában töltik, vagy akik ehhez kedvet éreznek. A foglalkozások a 3. tanítási héten  szeptember 14-től indulnak az adott napokon (kivéve a falmászást, melynek első foglalkozása már szeptember 8-án lesz), ismertetőjüket lentebb olvashatjátok.

Az alábbi lehetőségek közül választhattok:

  • Sakk (3-8. oszt.)
  • Dráma (5-8. oszt.)
  • Agyagozás (3-4. oszt.)
  • Német klub (8. oszt.)
  • Német társalgó (7. oszt.)
  • Floorball (6-8.oszt.)
  • Matek – logika – és ami még belefér (8. oszt.)
  • Falmászás (4.-8.sozt)

Jelentkezéssel kapcsolatos információk:

  • A jelentkezés teljes tanévre szól, de a végleges választ csak az első két „ismerkedő” alkalom után kérjük.
  • A jelentkezés egyenlőre egy igényfelmérés, ennek alapján dől majd el, hogy mely foglalkozások indulnak hamarosan (az induláshoz min. 5 fő szükséges).
  • Jelentkezés határideje: szeptember 12. (szombat)
  • Jelentkezés módja: a foglalkozások ismertetőjében olvasható.

A FOGLALKOZÁSOK ISMERTETŐI:

SAKK

Miért jó, ha sakkoznak a gyerekek? Hosszan lehetne sorolni a sakk jótékony hatását, de itt csak két szövegrészt idéznék a tantervből.

„A sakk, az egyik leghatékonyabb képességfejlesztő eszköz, amelynek segítségével a gyerekeket az óvodáskor végén, iskolás kor elején be lehet vezetni a tudatos ismeretelsajátítás világába. A sakkozás, alapvető kognitív lelki folyamatokat és funkciókat működtetve, jótékonyan hat az értelmi képességek, mindenekelőtt a megértést és a problémamegoldást biztosító gondolkodás fejlődésére. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a sakkozás nevelő-fejlesztő erejét, személyiségformáló hatását sem.

„Sakkozás közben a gyerekek egy sor már tárolt információt mozgósítanak és kombinálnak össze, miközben idegrendszerükben a sejtek közti kapcsolatok száma sokszorozódik. Ezeket a kapcsolatokat fogják felhasználni mindenfajta tanulása során.”

A sakk egy, a tanuló személyiségét komplexen fejlesztő stratégiai táblajáték. Ajánlom mindenkinek, aki fejleszteni szeretné logikus gondolkodását egy világszerte széles körben művelt játékkal. Jöhetnek kezdők, akik meg szeretnék ismerni ezt a játékot, és olyanok is, akik már tudnak játszani, de csiszolni szeretnék a tudásukat.

Korosztály: 3-8. osztályosoknak

Időpont: szerdánként 15:00–16:00-ig;

Helyszín: 3. osztály terme

A foglakozást vezeti: Balog Lehel

  • jelentkezés személyesen vagy email-ben: balog.lehel@gmail.com
  • jelentkezési határidő: szeptember 12. (szombat)

DRÁMA      

Az elmúlt évek hagyományához híven nagy szeretettel várom azokat a lelkes, játékoskedvű diákokat, akik drámajátékokon, helyzet-gyakorlatokon, rövid jeleneteken keresztül szeretnék megélni a közös játék örömét, felszabadító hatását!

Időpontok:

  • 5. osztály: szerda, 14:10-15:00
  • 6. osztály: kedd, 15:00-16:00
  • 7. osztály: péntek, 14:00-15:00
  • 8. osztály: csütörtök, 15:00-16:00

A foglakozást vezeti: Kecskés Judit

  • jelentkezés személyesen vagy email-ben: kecskesj@waldorfgodollo.hu
  • jelentkezési határidő: szeptember 12. (szombat)
  • információ: +36 20 339 8594 / Kecskés Judit

AGYAGOZÁS

A foglalkozás kötetlen agyagozásra, kreatív játszadozásra nyújt lehetőséget 3-4. osztályos fiúk és lányok részére. A kézi agyagozás témái lehetnek pl. állatfigurák, kis tárgyak, ünnepek témái, vagy éppen a gyerekekre bízzuk, mit szeretnének csinálni, ezzel is fejlesztve a kreativitásukat. Célunk, hogy a foglalkozások bővítsék a gyerekek fantáziáját, fokozzák alkotókedvüket, miközben ügyesednek és jól érzik magukat.

Korosztály: 3-4. osztályosoknak

Időpont: hétfőnként 14:15–15:00-ig

Helyszín: az iskola faragóműhelye

A foglalkozást vezeti: Vizy Péter

  • jelentkezés email-ben: vizy.o.peter@gmail.com
  • jelentkezési határidő: szeptember 12. (szombat)
  • csoportlétszám: max.13 fő, így a jelentkezéseket beérkezési sorrendben vesszük fel;

NÉMET KLUB

Játék, beszélgetés, olvasás, helyzetgyakorlatok, und alles nur in deutscher Sprache!

Korosztály: 8. osztályosoknak

Időpont: minden pénteken 14:25-15:15-ig

Helyszín: 8. osztály terme

A foglalkozást vezeti: Mirus Katrin

  • jelentkezés személyesen vagy email-ben: miruskatrinca@gmail.com
  • jelentkezési határidő: szeptember 12. (szombat)

NÉMET TÁRSALGÓ

A „Német társalgó” egy remek lehetőség mindenkinek, aki szeretné fejleszteni a német nyelvtudását, netán egy kis segítségre van szüksége a házi feladataiban, vagy csak lazább, kötetlenebb formában mélyítené el az eddigi német ismeretét.

Korosztály: 7. osztályosoknak

Időpont: szerdánként 15:00-16:00-ig

Helyszín: német terem

A foglalkozást vezeti: Benke Elisa

  • jelentkezés személyesen vagy email-ben: lisabenke36@gmail.com
  • jelentkezési határidő: szeptember 12. (szombat)

FLOORBALL

Floorball foglakozás 6-7-8-os fiúknak és lányoknak. Egy sport, melyet kezdetek óta játszanak vegyes csapatokkal is. Nálunk a fő hangsúly a játék örömén és a csapatélményen van, ezért egyaránt várunk rutinosokat és kevésbé tapasztaltakat. A floorball egy igazán dinamikus sport, melyben a gyorsan változó helyzetek és az összjáték remekül fejlesztik a reflexeket, a térlátást, a tájékozódó képességet. A gyerekek a foglakozások első részében a floorball alapfogásait sajátíthatják el, míg a nagyobbik részében a játékon keresztül szerezhetnek rutint.

Korosztály:  6-7-8. osztályosoknak

Időpont:  keddenként 15:10–16:00-ig

Helyszín: tornasátor

A foglalkozást vezeti: Vizy Péter

  • jelentkezés személyesen vagy email-ben: vizy.o.peter@gmail.com
  • jelentkezési határidő: szeptember 12. (szombat)
  • csoportlétszám: max.15 fő, így a jelentkezéseket beérkezési sorrendben vesszük fel.

MATEK – LOGIKA – ÉS AMI MÉG BELEFÉR

A szakkör jellegű délutáni órámat ismét szeretném elindítani. Amíg kicsik voltunk, csak két hetente volt és festettünk. Amikor nagyobbak lettünk átváltozott matek – logika szakkörré. De néha mással is foglalkoztunk. Sőt, újra festettünk és rajzoltunk is! Az idei évben ebben az sávban várom tehát mindazokat, akik

  • szívesen törik a fejüket (matek),
  • vagy még dolgoznának egy-egy művészi feladaton (rajz-festés).

Korosztály: 8. osztályosoknak

Időpont: kedd, 15:00-16:00

Helyszín: a 8.osztály terme

A foglalkozást vezeti: Kovács Klaudia

  • jelentkezés: Klaudiánál személyesen
  • jelentkezési határidő: szeptember 12. (szombat)

A fenti szakkörökön túl szeretnénk figyelmetekbe ajánlani a falmászást is több kedves szülőtársunk vezetésével:

Újraindul a falmászás!

Várunk minden érdeklődőt 4. osztályos kortól keddenként 16:30-18:00-ig a szokott helyen, a torna sátorban! 

A foglalkozások alatt megismerkedünk a biztonságos mászás feltételeivel és az alaptechnikákkal. Idén amíg az idő engedi szeretnénk sziklára is menni, rekeszmászást szervezni és újra tervbe vettük, hogy a tanév végén mászótábort szervezünk a mátrai Ágasvár közelében a báránykői és csókakői sziklákon.

Az a célunk, hogy jól érezzük magunkat, de mindeközben a falmászás

  • növeli az állóképességet,
  • fejleszti az egyensúlyt és a mozgáskoordinációt,
  • erősíti a törzs- és hátizmokat,
  • fejleszti a figyelmet,
  • elősegíti a kreativitást és a problémamegoldást,
  • növeli az önfegyelmet és a kitartást,
  • növeli a felelősségvállalást és az önállóságot.

Az ez évi első foglalkozás szeptember 8-án, kedden 16.30-tól kezdődik. 

A foglalkozások iskolánk diákjai számára ingyenesek!

A foglalkozásokhoz szükséges: kényelmes ruha, vékony talpú tornacipő.

Érdeklődni lehet: