Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

INGYENES FOGLALKOZÁSOK
délután az iskolában

2013. október 30.

Kedves Szülők, diákok!

Az alábbi INGYENES délutáni foglalkozásokat szeretnénk felkínálni a 2013/14-es tanévben diákjaink számára, ezeknek egy része már működik, egy részük még a toborzás fázisában van. Ezeket a foglalkozásokat jelenleg iskolánkban tanító tanáraink tartják, azonban szervezünk még további tartalmas foglalkozásokat is „külsős” szakemberekkel, amelyekről hamarosan szintén hírt adunk majd. Ezeknek nagy valószínűséggel lesz már térítési díja, de mindenképp arra törekszünk, hogy „pénztárcabarát” legyen.

WESE-LOGO-bordó

AGYAGOZÁS

A foglalkozás kötetlen agyagozásra, kreatív játszadozásra nyújt lehetőséget alsó tagozatos fiúk és lányok részére. A kézi agyagozás témái lehetnek pl. állatfigurák, kis tárgyak, ünnepek témái, vagy éppen a gyerekekre bízzuk, mit szeretnének csinálni, ezzel is fejlesztve a kreativitásukat. Célunk, hogy a foglalkozások bővítsék a gyerekek fantáziáját, fokozzák alkotókedvüket, miközben ügyesednek és jól érzik magukat.
Az első két alkalom még ismerkedés, utána azonban a résztvevőktől azt várjuk, hogy a foglalkozásokra szakkörszerűen járjanak rendszeresen a tanév végéig.

időpont:

1. és 2. osztályosoknak minden kedden 15:00 – 15:45-ig
3. és 4. osztályosoknak minden csütörtökön 15:00 – 15:45-ig

helyszín: az iskola faragóműhelye
csoportlétszám: 10 fő
foglalkozást vezeti: Vizy Péter

jelentkezés email-ben: vizy.o.peter@gmail.com vagy telefonon: 06 20 339 8520;

megjegyzés: mivel a csoportlétszám 10 fős, a jelentkezéseket beérkezési sorrendben vesszük fel.

WESE-LOGO-bordó

FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ

Október 21-től minden hétfőn 15-től 17 óráig „Felvételire felkészítő” címmel tartok délutános foglalkozást (, a 8. osztály termében.

A csoport maximális létszáma 10 fő.
Jelentkezni személyesen nálam, telefonon: 06 20 339 8558 vagy emailben (szalaimre@gmail.com) lehet.
A foglalkozások ingyenesek.

Szeretettel várom a jelentkezőket!
Szalai Imre

WESE-LOGO-bordó

DRÁMA

Október elejétől nagy örömömre elindultak a drámafoglalkozások, ahol valóban felszabadult, örömteli játékban van része a sok lelkes és ügyes diáknak! Sokat improvizálunk, helyzetgyakorlatokban, különböző mozgásos játékokban próbálgatjuk szárnyainkat. Idővel szeretném kipróbálni a tanítási drámát is, ami egy-egy korosztályt érdeklő témát dolgoz fel a drámapedagógia módszereivel.

Három csoport indult:

szerdánként 15:00-16:30-ig a 7. és 8. osztályosokkal,

péntekenként 13:00-14:00-ig az 5. osztályosokkal, és
14:00-15:30-ig a 6. osztályosokkal.

Nagy szeretettel várom hétről-hétre a jelentkezőket!

Kecskés Judit
kecskes.jutka@gmail.com
06 20 339 8594

WESE-LOGO-bordó

SAKK SZAKKÖR

Beindult az ingyenes sakk szakkör az iskolában!

Várok minden sakkozni vágyó diákot szerdánként 14-15-óráig, az első emeleten az 5. osztály termében.

Jöhetnek kezdők, akik meg szeretnék ismerni ezt a játékot, de olyanok is, akik már tudnak játszani és fejleszteni szeretnék a tudásukat.

Balog Lehel
balog.lehel@gmail.com
06 20 399 8133

WESE-LOGO-bordó

ANGOL KLUBFOGLALKOZÁSOK

Angol 1. csütörtök 14:00 – 14:45
Létszám: 5-8 fő között, 6-8. osztályosoknak

Erre az órára olyan jelentkezőket várok, akiknek most kétségbeejtően katyvasz az angol nyelv, és szeretnének rendet tenni benne, több önbizalmat és bátorságot szerezni a megszólaláshoz, mindezt élvezetes formában, sok gyakorlással, játékkal, kicsi, barátságos csoportban.

Angol 2. csütörtök 15:00 – 15:45
Létszám: 5-8 fő között, 6-8. osztályosoknak

Erre a foglalkozásra olyan jelentkezőket várok, akik meglévő tudásukat szeretnék „felturbózni”: szókincsbővítésre, nyelvtani rendszerezésre vágynak, esetleg utazni, felvételizni vagy nyelvvizsgázni szeretnének a jövőben, és ehhez van szükségük extra segítségre, gyakorlásra, plusz olvasni- és feldolgoznivalókra, a korosztályukhoz illő, őket érdeklő témákban, sok-sok beszéddel és nevetéssel.

Gesztelyi-Nagy Henriett

Jelentkezni lehet személyesen nálam, telefonon: 06 20 232 1004 vagy e-mailben: gnheni@gmail.com

WESE-LOGO-bordó

NÉMET NYELVI FELZÁRKÓZTATÓ

Szerdánként 15.00 – 16.00 óráig Benke Elisa tart felzárkózató foglalkozást azoknak a 4. és 5. osztályos tanulóknak, akik újonnan érkeztek iskolánkba és nem részesültek még német nyelvoktatásban.

Benke Elisa elérhetőségei:

Tel.: 20 339 8537

E-mail: lisabenke36@gmail.com

WESE-LOGO-bordó

A foglalkozásokra nagy szeretettel várjuk a jelentkezőket!

Üdvözlettel:

.

a Tanári Konferencia