Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Hírlevél 2018.10.01.

HÍRLEVÉL
2018.10.01.

Rendkívüli módon a késői órákban jelentkezünk ez alkalommal hírlevelünkkel, különösen a PÓT-EBÉDRENDELÉS tekintetében bízunk benne, hogy mindenkihez eljut az információ!

Ezen a héten semmilyen program sem lesz intézményeinkben, viszont fontos hírekben, a levél végén pedig most különösen sok apróhirdetésben bővelkedünk, amiket mindenki átugorhat tetszése szerint a levél elején található tartalomjegyzék alapján.

Fogadjátok szeretettel, olvassátok figyelemmel!

LEVELÜNK TARTALMA

HÍREINK

  • Köszönet az iskolai Mihály napért!
  • Köszönet a VÁROSI MIHÁLY NAPÉRT!
  • PÓT-EBÉDRENDELÉS!!!
  • FOTÓK-at várunk!
  • Palántavásár pénteken újra!

ELŐRE- és KITEKINTŐ

  • TÉR-ERŐ NAP (október 13.)
  • Kézimunka kör
  • Előadás Göllner Máriáról
  • ELIANT kampány – Michela Glöckler levele

APRÓHIRDETÉSEK

  • 2in1 Kettő az egyben angol nyelvű önismereti tréning – Gesztelyi Heni
  • Angol tanítás – Le Cornu Kati szülőtársunk
  • „Szigetkék Alkotóműhely” – Idén is indul a Barkács szakkör!
  • Fonalfestő műhely
  • Önismereti csoport kisgyermekes anyukáknak
  • Művészetterápiás önismereti csoport
  • Újabb kiscicák keresnek gazdát!

HÍREINK – részletesen

Köszönet az iskolai Mihály napért!
Szép hagyományunkat folytatjuk és szeretnénk ezúton is megköszönni a 3. osztály közösségének az idei tanév első jeles ünnepének megszervezését, körültekintő, rengeteg munkájuknak köszönhetően csodálatos Szent Mihály ünnepben lehetett részük diákjainknak, amit csak fokozott, hogy az égiek gyönyörű napsütéssel ajándékoztak meg minket ezen a napon! Köszönjük továbbá hetedikeseinknek az ünnepet indító szép Sárkányjátékot (akik nem csak a sárkányt, hanem bámulatra méltóan az éjszakai túrájuk fáradtságát is legyőzték), nyolcadikos diákjainknak pedig – a kicsik számára olykor igen csak nagy bátorságot igénylő:) – bátorságpróbát!
Skoda Mercinek köszönhetően már fel is kerültek remek fotói honlapunk galériájába, az elején Tuba Zoltán gyönyörű fotójával, amit nagyon köszönünk!
napkelte-s1

Köszönet a VÁROSI MIHÁLY NAPÉRT!
Ez a köszönet már tágabb közösségünknek szól, fogadjátok szeretettel erről a szervezést összefogó Kecskés Judit sorait.

Bevallom, ezt a pillanatot vártam hetek óta (és csak titkon mertem remélni), hogy igazi jóleső megkönnyebbüléssel és örömmel írhatom meg Nektek: köszönjük Mindnyájatoknak, az iskola, a gödöllői óvoda és a szadai óvoda közösségének – minden diáknak, szülőnek, tanárnak, és óvónőnek, akik részt vállaltatok a szombati városi Mihály napunk sikeres megrendezésében – a színvonalas munkátokat, a hihetetlen összefogásotokat! Büszkén mondhatjuk, hogy idén is várakozáson felül nagyon jól sikerült és kiálltuk a nagy közös próbánkat, ami komoly kihívást jelent minden alkalommal, röviddel az új tanév megkezdése után.
Szervezőként embert próbálóak mindig a megelőző hetek (az utolsó napokról nem is beszélve), gondoskodni kellett a feltételekről (engedélyek, áram, víz, plakát, színpad, technikusok, eszközök, színpadi műsor, stb.) és egyben mindenre gondolni, ami megadja a keretet a zökkenőmentes lebonyolításhoz. A keret azonban mit sem ér tartalom nélkül, ami mindazok munkájának köszönhető, akik részt vállaltak benne, legyen az szállítás, pakolás, szemétszedés, kézműves foglalkozás, előadás, ügyességi játékok, fakörhinta-hajtás, kicsiknek szóló Játszóház, Bábszínház, Táncház – a teljesség igénye és nevek említése nélkül.
Idén különösen erősen érzékelhető volt az óvoda- és az osztályközösségek összefogása, fantasztikus volt látni, hogy több osztályban és mindkét óvodában szinte magától beindult a szervezés, néhol kellett csak egy kis impulzust adni az előkészületekhez. Külön köszönjük a rengeteg finomságot, igazán gazdag kínálatot sikerült megvalósítani a büfében is! A maradékot a szervező elsősök a Családok Átmeneti Otthonába szállították, amit nagy örömmel fogadtak.
Érezhető volt mindvégig, hogy valódi része lett ez a rendezvény iskolai és óvodai életünknek, és már nem merül fel (remélem csak bennem a vége felé olykor-olykor a nagy hajrában:), hogy vajon érdemes-e, megéri-e a sok munka… Mégis, talán érthető módon sok az izgalom: vajon tényleg lesz elég ember? Minden a helyén lesz…? Végül aztán olyan hihetetlen erőt és minőséget sikerült ezen az alkalmon is felmutatnunk – a Polgármester úr is nagyra értékelt köszöntőjében –, ami példaként áll minden közösség előtt! Mindezt örömmel tettük, tettétek – mert örömteli arcokat lehetett látni mindenhol és csak remélni tudjuk, hogy senki nem érezte megterhelőnek a jelenlétet – és érezni lehetett, mindenki szívét-lelkét beleadja! Végül – az előrejelzések ellenére – ez időjárás is kedvező volt:), így minden adott volt az elmúlt évekhez hasonló sikeres megrendezéshez! Most is nagyon sok vendég érkezett, valóban része lett ez az esemény a városi programkínálatnak is.
Így nem kérdés a folytatás, amihez nagy segítség lenne, ha visszajeleznétek tapasztalataitokról – építően a jövőbeli még olajozottabb, színvonalasabb megrendezés érdekében – az egyesulet@waldorfgodollo.hu címre, és nagyon várunk majd új erőket is a szervezésben, hiszen többen is elballagnak majd a régi motorosok közül.
Szeretettel és köszönettel:
Kecskés Judit

Skoda Merci erről az alkalomról is feltette honlapunk galériájába fotóit, de örömmel fogadunk még további képeket a mercedesz.skoda@gmail.com címre!
20180929-2301

Végezetül pedig a „szolgálati közlemények”: valamennyi helyszínen maradt tál és tálca a 2. emeleti konyhapulton várja gazdáját; egy kakhi színű kabát és piros baseball sapka pedig a földszinti fogason!

PÓT-EBÉDRENDELÉS
Az elmúlt időszak örömteli eseményei után kevésbé kellemes hír, hogy az online-ebédrendelés még korántsem zökkenőmentes, pedig igyekeztünk erre korábbi leveleinkben nyomatékosan felhívni figyelmeteket. Ma reggel Mincsik Krisztinának több mint 40 gyermek utólagos rendelését kellett személyesen lebonyolítania, amire az online rendszer már nem ad lehetőséget. Ezen túl több olyan gyermekkel találkoztunk az ebédlő ajtajában, akinek még csak nem is jelezte a szülője, hogy elfelejtett ebédet rendelni! Szerencsére annyi ebéd érkezett ma, hogy kis várakozással ők is kaptak ebédet. Ezért KIVÉTELESEN MOST, sikerült kitolni az online-rendelés határidejét, így aki eddig nem rendelt októberi ebédet (és eddig semmilyen módon nem értesítette Mincsik Krisztát), HOLNAP REGGEL (október 8:00 óráig TEHETI MEG a http://digitmenza.hu/godollo felületen.
Nagyon kérjük, hogy a jövőben pontosan kövessétek a hírlevélben megadott határidőket, különben nem tudunk gyermekeiteknek ebédet biztosítani!

FOTÓK-at várunk!
Honlapunk galériáját jórészt Skoda Merci szülőtársunk fotóinak köszönhetjük. Örömmel fogadunk azonban másoktól is fotót, amik fontos eseményeinkről, ünnepeinkről készültek (különösen óvodai fotóknak nagyon örülnénk!). Ha szívesen közzétennétek, kérjük ezeket Mercinek küldjétek a fent megadott címre!

Palántavásár pénteken újra!
Pénteken 7:15 órától árulja újra palántáit iskolánk előtt Réthsági Györgyi egykori szülőtársunk a kertészetéből.

ELŐRE- és KITEKINTŐ – részletesen

TÉR-ERŐ NAP (október 13.)
Éves rendünkben bizonyára láttátok, hogy október 13., szombatra iskola-szépítő és -rendező napot, azaz TÉR-ERŐ NAP-ot terveztünk. Bár ez hivatalosan munkanap, de nagy szeretettel várunk minél többeteket, nagyon jó hangulatú, dolgos alkalmak szoktak ezek lenni! A részletekkel jövő heti hírlevelünkben jelentkezünk.

Kézimunka kör
A harmadik osztályban jövő szerdán, október 10-én 18:00 órától kézimunka kör indul szülők számára, melynek keretében mindenki elhozhatja, amin dolgozik. A közös munka során lehet segíteni egymásnak, ha valaki elakadt a kötésében, horgolásában vagy bármilyen más kézimunkájában. Lehet horgolni tanulni, de a résztvevőktől függően később lehet hogy kialakul valamilyen közös projekt is. Szeretettel várnak minden kézimunkázni szeretőt a 3. osztály termében!

Előadás Göllner Máriáról
Szeretnénk megosztani Veletek a közelmúltban megrendezett Magyar Waldorf Szülők találkozójáról az első hivatalosan közzétett felvételt, amely Szabó Zoltánnak, a Magyar Waldorf Szövetség ügyvezetőjének előadásáról készült, melyben széleskörű levéltári kutatásainak eredményeképpen, gazdag anyaggal, nagyon érdekes korrajzot tárt elénk az első magyar Waldorf iskola létrehozójáról, Nagy Emilné Göllner Máriáról, az alapítás körülményeiről, valamint néhány éves gyümölcsöző működéséről.

ELIANT kampány – Michela Glöckler levele
Fogadjátok szeretettel Michaela Glöckler levelét, ami az ELIANT emberi méltóságról szóló kampányának részeként szólít meg mindenkit!
(Michaela Glöckler szerzője a sokunk által ismert Nagy gyermekkalauznak, hosszú ideig volt a Goetheanum Orvosi Szekciójának vezetője, kiemelkedő munkásságot végzett az antropozófus gyógyászatban).

ELIANT hírlevél

APRÓHIRDETÉSEK – részletesen

2in1 Kettő az egyben angol nyelvű önismereti tréning – Gesztelyi Heni
Még lehet csatlakozni Gesztelyi-Nagy Heni 2in1 Kettő az egyben angol nyelvű önismereti tréningjéhez.
Keddenként 18:00-tól 20:00 óráig, illetve október 12-től még egy időpontban péntekenként 9:00-től 11:00 óráig (vagy a csoport megegyezése szerint), Szadán.
Néhány a témakörök, technikák közül: célkitűzés, hatékony időbeosztás, karrier és magánélet, személyiségi tipológiák, önbizalom, asszertivitás, NLP, kokológia…
Neked való ez a csoport, ha középfok körül vagy már angolból, de unod a tankönyvek folyton ismétlődő témaköreit, és fontosabb, érdekesebb, fejlesztő témákról szeretnél beszélni úgy, hogy közben az angolod is észrevétlenül fejlődik.
A tréning ára 6000 Ft/ alkalom, vagy 20.000 Ft/ 4 alkalom.
Jelentkezés: gnheni@gmail.com, vagy +36 30 696 3102
Szeretettel várlak!

Angol tanítás – Le Cornu Kati szülőtársunk
Beszédcentrikus, kiejtés- és szókincsorientált angolórákat kínálok nagyobb (felsőtagozatos) gyermekeknek egyéniségre szabottan; felnőtteknek pedig célzott, szakterületre/munkaterületre koncentráló nyelvi fejlesztést tartok. Néhány hete költöztünk Magyarországra, nyolc év nagy-britanniai tapasztalatra építve dolgozom.
Le Cornu Kati
Telefonszám: +36307903145
E-mail: kati.lecornu@gmail.com

„Szigetkék Alkotóműhely” – Idén is indul a Barkács szakkör!
Kedves régi és leendő Barkács szakkörösök!
Az idei tanévben is lesznek foglalkozások, melyeken az ifjú gyermekek a kezük, a fantáziájuk segítségével a korosztályuknak és képességüknek megfelelően alkothatnak. Lesznek népi játékok, madáretető készítés, de egyéni terveket is szívesen fogadunk.

Helyszín: Gödöllő, Présház utca (a szokott helyen)
Időpontok:
– hétfőnként 15.30-tól 17.30-ig, és
– keddenként 16.30-tól 18.00-ig
Korhatár: 6-12 év
Vezeti: Szalai Imre tanár (a Regionális Waldorf Gimnázium kézművestanára)
Ára: 2.000 Ft/alkalom (nagycsaládos ár: 1.700 Ft /alkalom)

Érdeklődni és jelentkezni lehet:
Email: szalaimre@gmail.com
Tel.: 06 20 339-8558

Fonalfestő műhely
Toldi Beáta szülőtársunk Fonalfestő műhelyt tart október 6-án a gödöllői óvodában.

Ezerszín – az Ibbie Fonal festő műhelye

A program:
Egy 10 dkg-os puha merinó gyapjúfonalat festünk meg rövid színátmenetesre, ki-ki az általa választott színekkel,

megtanuljuk a motringolás, pácolás és a festés technikáját,
ismerkedünk a színekkel, hatásukkal és kikeverésükkel.
A nap végére nem csak egy gyönyörű fonallal, hanem rengeteg érdekes tudással is gazdagodhatsz.
Időpont: 2018. október 6., 9-14-ig
Helyszín: Gödöllői Szabad Waldorf Óvoda; Gödöllő, Isaszegi út. 11.
Jelentkezni nálam, Toldi Beátánál lehet a toldi.betty@gmail.com címen.
A jelentkezőknek levelet küldök a részletekről.
Munkáimat itt nézegetheted: https://www.facebook.com/ibbiefonal/

Önismereti csoport kisgyermekes anyukáknak
Egy óvodás szülőtársunk kérésére ajánljuk figyelmetekbe az október 3-án szerdán induló Mother Nature projekt első gödöllői önismereti csoportját kisgyermekes anyukák részére. A kör egy természeti és művészeti eszközökkel támogatott csoportfolyamat, mely során anyukák támogatják egymást, hogy feldolgozzák az anyaság által hozott változásokat. A foglalkozások nagy része a gyönyörű Erzsébet Park erdejében lesz! A projektről többet itt: https://mothernatureproject.org/home-magyar
Érdeklődni és jelentkezni a pandoraegyesulet@gmail.com email címen lehet.
https://waldorf-godollo.hu/wp-content/uploads/2018/10/anya_utja_oktober.jpg

Művészetterápiás önismereti csoport
Egy iskolai szülőtársunk kérésére ajánljuk figyelmetekbe a Katarzisz Komplex Művészetterápia módszerével dolgozó önismereti csoport hirdetését Budapesten. Az alkalmazott módszer az antropozofiára épül, szemléletében és eszközhasználatában közel áll a Waldorf-pedagógiához.

Katarzisz Komplex Művészetterápia

Újabb kiscicák keresnek gazdát!
A héten a Szadai Lidl parkolójában találtunk 2 fekete-fehér 7-8 hetes kiscicát. Nagyon aranyosak, állatorvos szerint egészségesek. Mi nem tudjuk megtartani őket, mert a két idősebb kutyusunk rosszul viseli a cicákat, mihamarabb gazdára várnak!
Kulcsár-Sebestény Adrienn
Tel.: 0620-9940514.

Továbbra is várunk – legkésőbb hétfőnként reggel 8 óráig – hírlevelünk végén olyan hirdetnivalókat, mellyel segítitek közösségünket ill. ha mi tudunk segíteni a széleskörű megosztással!
(Kecskés Judit, tel.: 20 339 8594, email: kecskesj@waldorfgodollo.hu)!