Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Hírlevél 2018.04.16.

HÍRLEVÉL
2018.04.16.

Fontos információkkal jelentkezünk újra szokásos hétfői hírlevelünkkel,
fogadjátok szeretettel, olvassátok figyelemmel!

Mivel kivételesen ezen a héten mindössze két program lesz közösségünkben (májustól azonban várhatóan a programok dömpingjével kell majd megküzdenünk:-), lemondtunk a szokásos táblázatról.

LEVELÜNK TARTALMA

PROGRAMJAINK

  • Szülői estek
  • Egyeztetés a költségvetésről

HÍREINK

  • Kerti tó az iskolában – felhívás
  • SZJA 1 % felajánlás
  • Dióhéj

ELŐRETEKINTŐ

  • Takács Péter előadás (Ápr. 27.)
  • Holnap c. film vetítése

KITEKINTŐ

  • Sanyi manók tábora 2018
  • Erzsébet királyné színház
  • Klíma klub

SZÜLŐI APRÓ

  • Házi tojás kapható!
  • Sissi fagyizó pultost keres

PROGRAMJAINK – részletesen

Szülői estek
Ezen a héten mindössze egy szülői est lesz intézményeinkben: április 18-án, szerdán 18:00 órakor az 1. osztályban.

Egyeztetés a költségvetésről
A mai napon 17:30 órától munkacsoport-közi egyeztetést tartunk az óvoda és az iskola készülő költségvetéséről, mely nyitott minden érdeklődő számára!

HÍREINK – részletesen

Kerti tó az iskolában – felhívás
Az alábbiakban szeretnénk megosztani Veletek Mincsik István levelét.

Kedves Közösségünk, kedves Szülők!
A kerti kis tavunk ügyében fordulok hozzátok!
Részletekbe menően nem kívánok most megszólalni, de nagyvonalakban körvonalazom, miért is írok Nektek.
Már kb. 10 éve működik ez a kis mesterséges tó hátul a parkoló mögött, ami szerves része lett az iskolakertnek. Mellette még Tóth Piroska első osztályának munkájaként egy „földkunyhó” van, amely hosszú évek óta madárlesként is működik.
A tó – kis mérete miatt is – nagyon érzékeny életközösség, ami halaknak, ízeltlábúaknak, kétéltűeknek ad életteret, madaraknak, kisemlősöknek fürdő és ivó helyet. Hogy ez miért fontos egy biokertben azt most nem részletezem, de a pedagógiai munkánknak – állattan, növénytan – is tere ez a mikro vízivilág.
Sajnos azonban mostanában többször felmerült bennem, hogy talán meg kellene szüntetni a tavat, mert olyan méltatlanul bánnak vele egyes gyermekek.
Alapvető szabály, hogy gyerek nem mehet fel a kertbe felnőtti kíséret nélkül!
Az iskolakert már megművelt részein is gyakran találunk lábnyomokat a frissen megmunkált veteményesben, ami tönkre teszi a kertművelés óra eredményeit.
Ugyanígy a tóhoz sem, sőt!
Tehát az nem elég, hogy míg Ti szülők, kísérők az iskolában, a parkolóban várakoztok – és ügyeiteket intézitek –, a gyermekeitek pedig ezalatt az engedélyetekkel a kertben vagy a tónál időznek!
Azonban sajnos még a szülő jelenléte sem mindig garancia a helyes magatartásra. A tóba bedobálni ágakat, kavicsokat stb. nem szabad, s a partján levő nagyméretű görgeteg kövek, farönkök sem erőpróbák eszközei! Téli időszakban a jég betördelése kövek, ágak által veszélyezteti a tófólia épségét, márpedig ha az átszakad, akkor a homokos altalajban a víz el fog szivárogni. A kisház tetejére felmászni szintén nem szabad, mert a védő fólia átszakadhat, a dísznád összetörik.
A tavaszi szünetben kitakarítottuk a tavat, a kisház is hamarosan megújul, s a környékét is rendbe tesszük nagyobb osztályokkal. Kérlek Benneteket, – a Tanári Kollégium nevében is – hogy segítő együttműködésetekkel vigyázzunk erre az értékre, s figyeljetek jobban a gyerekekre!
Üdvözlettel:
Mincsik István

SZJA 1 % felajánlás
Szeretnénk újra felhívni figyelmeteket, hogy az adóbevallások készítésekor idén is köszönettel fogadjuk a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlását!
A 2016. év személyi jövedelemadóból felajánlott 1% 711.365 Ft bevételt jelent egyesületünknél, ami igen nagy segítség közösségünknek!
Az adószámunk 18677461-1-13, előre is megköszönjük, ha terjesztitek nagyobb családotok, ismerőseitek, munkatársaitok körében!
Az adószámot és a letölthető rendelkezési nyilatkozatot megtaláljátok a honlapunkon a bal sávban, az eseménynaptár alatt is:

Szja 1% felajánlás

Dióhéj
Örömmel látjuk, hogy nagy érdeklődés övezi Dióhéj újságunkat és a legújabb szám nagy része is már az Évszakünnepen elkelt. Aki még szeretne, néhány példány kapható iskolánkban Mincsik Krisztinánál!

DIÓHÉJ 2018 HÚSVÉT

ELŐRETEKINTŐ – részletesen

Takács Péter előadás (Ápr. 27.)
Múlt heti levelünkben már jeleztük, most szeretnénk újra figyelmetekbe ajánlani, hogy jövő héten pénteken, április 27-én, 18:00 órakor Takács Péter – a Magyar Antropozófiai Társaság képviselője – tart előadást iskolánkban a digitális világ gyermekeinkre gyakorolt hatásairól. Szeretettel hívunk Benneteket erre az előadásra, mely a minket, és főleg gyermekeinket körülvevő digitális világ új kihívásaival, ezek hatásaival és ezekből eredő feladatainkkal hivatott foglalkozni. Szívből reméljük, hogy sokan el tudtok jönni, mivel mindnyájunkat érintő, égető témáról lesz szó!

Takáts Péter előadás

Holnap c. film vetítése
Februárban került sor „A holnap, avagy tegyünk konkrét lépéseket a fenntartható jövő felé” c. film vetítésére Gödöllőn a Civil Házban. Akik láttuk, úgy éreztük, hogy minél többen közösségünkből is látnotok kell ezt a – helyi közösségek összefogásából eredő lelkesítő alternatívákat bemutató – filmet, mivel törekvéseink, gondolkodásmódunk a környezetünkkel kapcsolatban megegyezik a filmben bemutatottakkal. Hosszas egyeztetések után iskolánknak is sikerült megszereznie a filmvetítés jogát és lehetőség nyílik a megtekintésére, melynek időpontja május 10., csütörtök 17.30 óra lesz, ezt követően pedig beszélgetést tervezünk a látottakkal kapcsolatban. Szívből reméljük, hogy sokan el tudtok jönni!
Ugyanezen a napon a tanítás keretében 7-8.-os diákjaink is megtekintik majd a filmet, amit tanórák keretében dolgoznak majd fel.
A részletekről hamarosan honlapunkon is olvashattok.

KITEKINTŐ – részletesen

Sanyi manók tábora 2018
Idén nyáron is várja a Sanyi manók tábora a lelkes alkotni vágyó gyermekeket (6-12 éves korig) 2 turnusban!
Jelentkezni Balla Veránál lehet előleg befizetésével június 30-ig.
További információval szívesen szolgál Vera személyesen, vagy a 06-70-2756-641-es telefonszámon, és – a frissen elkészült plakáttal együtt – honlapunkon is közzétettük a részletes tájékoztatást:

Sanyi manók tábora 2018„Mátyás udvarában”

Erzsébet királyné színház
Laurán Csaba szülőtársunk kérésére ajánljuk figyelmetekbe az Erszébet királyné Szálloda báltermében megrendezendő „Kávéház titkai” c. zenés vidám produkciót április 22-én vasárnap 18:00 órakor, van még néhány hely:
https://waldorf-godollo.hu/wp-content/uploads/2018/04/Kávéház-Erzsébet.pdf

Klíma klub
Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani a Klíma klub áprilisi programját:
április 19-én (csütörtök) 17:00 órakor Dr. Tóth Ferenc, a SZIE oktatója tart előadást „A klímaváltozás mezőgazdasági vonatkozásai a szántóföldtől a kiskertig”címmel a Civil Házban.
http://klimaklub.greendependent.org/hu/godolloi-klima-klub/klub-beszamolok/133-50-klub-2018-marcius-24.html

SZÜLŐI APRÓ – részletesen

Házi tojás kapható!
Visszavonhatatlanul itt a tavasz, kedves tyúkjaink tojási lázban égnek, s napról napra elhalmoznak bennünket finom, friss tojással. Annyival, amennyivel a mi kis családunk már nem bír el, szóval szívesen osztoznánk veletek is. A tyúkjaink szabadon élnek, nap nap után boldogan kapirgálnak, és véletlenül sem fogyasztanak az egészségükre káros tápot.
Tíz tojás ára 500 forint.
Rendelni a 0620/520-1969-es számra írt sms-ben lehet.
Szeretettel, Rábel család

Sissi fagyizó pultost keres!
Koncz Andrea szülőtársunk a Sissi fagyizóban pultos munkát ajánl (akár felnőtteknek másodállásként is), a fizetés netto 900 Ft/óra. Jelentkezni Andinál lehet a 06 30/528-7606-os telefonszámon.

Továbbra is várunk – legkésőbb hétfőnként reggel 8 óráig – hírlevelünk végén a SZÜLŐI APRÓ rovatban olyan hirdetnivalókat, mellyel segítitek közösségünket ill. ha mi tudunk segíteni a széleskörű megosztással!
(Kecskés Judit, tel.: 20 339 8594, email: kecskesj@waldorfgodollo.hu)!