Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Hírlevél 2017.11.06.

HÍRLEVÉL
2017.11.06.

Az őszi szünet után – mindenekelőtt a Szent Márton üneppel kapcsolatos –
fontos információkkal jelentkezünk újra hírlevelünkkel,
fogadjátok szeretettel, olvassátok figyelemmel!

LEVELÜNK TARTALMA:

PROGRAMJAINK

  • Szülői estek
  • Vezetőségi ülés
  • Épület munkacsoport
  • Márton-napi éneklés az iskolában
  • Szent Márton ünnepe a gödöllői óvodában
  • Szent Márton ünnepe az iskolában

HÍREINK

  • Iskolai BANKSZÁMLA változás – OTP helyett MAGNETBANK!
  • Ebédbefizetés határideje!
  • SZÉK – emlékeztető, Waldorf Aranyoldalak
  • Dióhéj

ELŐRE- és KITEKINTŐ

  • Közgyűlés
  • Előadás és beszélgetés a szadai óvodában
  • Festéskurzus
  • Diagnózis, terápia – Fény-Szín-Sötétség
  • Mária Terézia évforduló – Kastély

SZÜLŐI APRÓ

  • Segítség szakdolgozathoz
  • Reggeli vagy délutáni Qigong Carrie-vel

PROGRAMJAINK – részletesen

Szülői estek
Szülői estet tart:
a mai napon a 2. osztály;
holnap, november 7-én kedden a 3. osztály;
szerdán, november 8-án pedig az 1. osztály, valamennyien 18:00 órai kezdettel.
Vezetőségi ülés
Az előzetesen közzétett időpontok szerint egyesületünk vezetősége a mai napon tartja soron következő ülését 16:00 órakor, ami nyitott minden érdeklődő számára.

Épület munkacsoport
Ez a munkacsoportunk is ma találkozik 17:30 órakor, mely ugyancsak nyitott minden érdeklődő számára.

Mindhárom intézményünkben a héten kerül sor az őszi időszak legszebb, legmeghittebb ünnepére.

Márton-napi éneklés az iskolában
Farkas-Molnár Judit énektanárunk közös éneklést szervez az ünnepre való ráhangolódás jegyében kedden 8:10-9:20 óráig a gyógyeuritmia teremben, szeretettel vár mindenkit, szívből reméljük, hogy sokan el tudtok jönni!

Szent Márton ünnepe a gödöllői óvodában
Hagyományaikhoz híven óvodásaink 17:45 órakor találkoznak az óvodában. A Márton-napi mese meghallgatása után együtt vonulnak lámpásaikkal az óvoda udvarán, megkeresve az elrejtett kis manókat, majd a tűz körül közös énekléssel, pogácsa-osztással zárják az ünnepet.

Szent Márton ünnepe az iskolában
A szervező 2. osztály szeretettel vár Mindnyájatokat november 11-én, szombaton az iskolai ünnepre! Régi hagyományt felújítva idén az élőképeket ismét a KASTÉLY parkjában láthatjátok, de a lámpás vonulás már a Kastély előtt megkezdődik.

Gyülekező, figyelem! 16.45-től a Kastélykápolna előtt!!!
(a 3-as főút mellett, terveink szerint a hét második felében küldünk térképet is)

A séta 17:00 órakor indul. Közösen fogjuk megkerülni lámpásainkkal a Kastélyt a Zeneiskola felé, majd a parkba a Pálmaház Kertészet melletti kapun megyünk be, ezzel is kicsit kilépve iskolánk falai közül. Az előképek mentén végighaladva a parkban a Tessedik utcai kijáraton át megyünk együtt az iskola udvarára, ahol a nagy tűz vár majd mindenkit, hogy pogácsánkat egymással megosztva, finom tea mellett énekeljünk. Ehhez a gyerekek számára tudnak a szervezők csak bögrét biztosítani, a felnőtteket kérjük, hozzanak magukkal!

Kérjük vagy az iskolánál vagy a Művészetek Háza előtt parkoljatok autóitokkal!

Szép, meghitt ünnepet kívánunk mindnyájatoknak!

HÍREINK – részletesen

Iskolai BANKSZÁMLA változás – OTP helyett MAGNETBANK!
Szeretnénk újra felhívni figyelmeteket, hogy 2017. október 20-tól az iskola is új bankszámlákat nyitott a MAGNET MAGYAR KÖZÖSSÉGI Zrt-nél, ezért kérünk Benneteket, hogy a jövőben az iskolának szánt összegeket már az új számlaszámokra utaljátok!
Étkezési díjakat: a MAGNETBANK 16200106-11610706 számú számlájára.
A jövő évi művészeti térítési díjakat: a MAGNETBANK 16200106-11610696 számú számlájára.
Az OTP-ben vezetett számláinkat ez év végével megszüntetjük, ezért kérünk mindenkit időben ellenőrizze az utalásoknál az új bankszámlaszámokat!
Az UTALÁSI KISOKOS-t is módosítottuk honalpunkon (eseménynaptár alatti bal sáv),
Jelszó: GW2015
http://waldorf-godollo.hu/utalasi-kisokos/

Ebédbefizetés határideje!
Szeretnénk emlékeztetni mindnyájatokat, hgy az ebédbefizetés határideje minden hónap 10. napja, kérjük ennek díját már a fent közzétett bankszámlaszámra utaljátok!

SZÉK – emlékeztető, Waldorf Aranyoldalak
A Szülői Érdekvédelmi Munkacsoport az őszi szünetben, október 30-án tartotta ülését. A nyilvánosság és az átláthatóság érdekében – és természetesen abban a reményben, hogy többen is kedvet éreznek magukban majd a csatlakozáshoz – az ülésről készült anyagokat, a munkacsoport egyéb dokumentumaival együtt hozzáférhetővé tettük mindenki számára az alábbi linken:
https://drive.google.com/drive/folders/0B776FJbLXi_JaWs0UlUwSlYxMXc?usp=sharing
A legutóbbi találkozó egyik kezdeményezése, hogy szeretnénk létrehozni egy ún. Gödöllői Waldorf Aranyoldalak c. dokumentumot (ennek formája még kidolgozás alatt áll), melyben szülői közösségünk tagjai tehetik közzé tevékenységüket, vállalkozásukat. Régóta dédelgetett vágyunk ez, amivel szeretnénk segíteni egymás munkáját, ugyanakkor a mindennapjainkhoz, munkánkhoz szükséges szakemberek megtalálását közösségünk köréből.
Aki szeretne élni a lehetőséggel, kérjük Rábel Kristófot keresse (tel.: 20 775 2714, email: zoldkert@gmail.com) a pontos név, szakma/vállalkozás, telefonszám és – amennyiben van – honlapcím megadásával.

Dióhéj
Hagyományainkhoz híven Évszakünnepünkre jelentettük meg Dióhéj újságunk őszi számát, szívből reméljük, hogy aki már elolvasta, most is tetszéssel fogadta a sok-sok értékes írást diákjainktól, tanárainktól, szülői körünkből. Nagy része elkelt már az ünnepen, néhány példány még kapható Mincsik Krisztinánál.

Dióhéj!

ELŐRE- és KITEKINTŐ – részletesen

Közgyűlés
Az illetékes bíróság néhány formai javítást írt elő a 2017. márciusi közgyűlésen elfogadott alapszabályunkban.
Dr. Dévényi Péter szülőtársunk elkészítette a módosított alapszabályt, amit egy közgyűlésnek kell jóváhagynia.
A határidők betartása érdekében a Közgyűlés időpontja: november 20. (hétfő), melyre a meghívót a tagok már megkapták és honlapunkon is közzétettük:

KÖZGYŰLÉS 2017.11.20.

Előadás és beszélgetés a szadai óvodában
A szadai Meseház Waldorf Óvoda szeretettel vár minden érdeklődőt november 21-én, 18:00 órakor Karkus Ottó Waldorf tanár előadására majd az azt követő beszélgetésre gyermekekről, felnőttekről. A részvételi szándékot november 14-ig kérik előzetesen jelezni a linkre kattintva:

Előadás és beszélgetés a szadai óvodában

Festéskurzus
Újváry Éva festés terapeuta szeretettel vár még érdeklődőket foglalkozásaira, melyekre november 9-től december 14-ig kerül sor csütörtökönként reggel 8:30-10:30-ig. Helyszín: Budapest, Hattyú utca 14., Sophianum Egészségközpont.

Festéskurzus

Diagnózis, terápia – Fény-Szín-Sötétség
A hármas tagozódású ember – Diagnózis, terápia a Fény-Szín-Sötétség szemszögéből címmel gyakorlati munkával egybekötött előadást rendeznek Joost Groot vezetésével november 17-19-ig Budapesten, amit mindenekelőtt antropozófus orvosoknak, terapeutáknak, pszichológusoknak ajánlanak, de nyitott minden érdeklődő számára. http://waldorf-godollo.hu/diagnozis-terapia-feny-szin-sotetseg/

Mária Terézia évforduló – Kastély
Szülőtársaink is közreműködnek a Mária Terézia születésének 300. évfordulója alkalmából rendezett program szervezésében, amit november 10-én a Gödöllői Kastély dísztermében rendeznek. A program ingyenes, szeretettel várnak minden érdeklődőt!

OKF Budapest Meghívó 20171110

SZÜLŐI APRÓ – részletesen

Segítség szakdolgozathoz

Kedves Szülőtársak!
Végzős óvodapedagógus hallgatóként szeretném a szakdolgozati kutatásomhoz a segítségeteket kérni. Kutatásom a nevelés és az érzelmi intelligencia kapcsolatát vizsgálja. Célom felmérni, van-e jellemző szülő típus Magyarországon és kimutatható-e bármilyen közös jellemző az egyes kategóriába lévő szülők között. Ehhez John Gottman szülőtípus kérdőívét használom.
Köszönöm, ha kitöltitek a kérdőívet és tovàbbkülditek ismerősöknek minél szélesebb körben.
Dudás Adrien
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSezJmIFSDmPAeRHhC01MgQOSvPRFRUTxHsiAoEzsVciivnhdA/viewform?usp=sf_link

Reggeli vagy délutáni Qigong Carrie-vel
Carrie Loffree 20 perces qigong gyakorlatot tart hétfőtől csütörtökig 8:00-tól, a Gödöllői Waldorf iskola közelében, az alsó parkolóban, a Humán Kintsugi Shiatsu Praxis nevében.

És közkívánatra a héten lesz egy suli utáni időpont is! A héten csütörtökön, 15:30-tól 15:50-ig lesz qigong.

Az “Illat Qigong” 15 egyszerű karmozdulatból áll.
Ülve vagy állva lehet gyakarolni.
A mozdulatok olyan egyszerűek, hogy gyerekek is részt tudnak venni!
Talán pont az egyszerűsége miatt, ez a qigong forma elképesztő gyors és mély fizikai, lelki, spirituális változásokat tud elindítani a gyakorlók életében.

Felnőttek – 500 Ft
Gyerekek – 200 Ft

HUMÁN KINTSUGI SHIATSU PRAXIS
shiatsu * qigong * phytoenergetika
Carrie Lynn Loffree +36 20/228-8265

Továbbra is várunk – legkésőbb hétfőnként reggel 8 óráig – hírlevelünk végén olyan hirdetnivalókat, mellyel segítitek közösségünket ill. ha mi tudunk segíteni a széleskörű megosztással!
(Kecskés Judit, tel.: 20 339 8594, email: kecskesj@waldorfgodollo.hu)!