Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Hírlevél 2016.10.17.

GWI_hírlevél_fejlécHÍRLEVÉL
2016.10.17.

Ez alkalommal főképpen fontos hírekkel jelentkezünk újra hírlevelünkkel,
fogadjátok szeretettel, olvassátok figyelemmel!

LEVELÜNK TARTALMA

PROGRAMJAINK

  • Waldorf túra

HÍREINK

  • Művészeti térítési díj – befizetési határidő!
  • Művészet oktatási tandíj – nyilatkozat és befizetési határidő!
  • MÁK Határozat
  • Közös szülői est – pedagógiai arculat alakítása, megújítása (2016.10.10.)
  • Épület fórum (2016.10.14.)
  • Stúdium
  • Tehetséggondozási Alap
  • Pályázati Hírek

ELŐRE- és KITEKINTŐ

  • Évszakünnep
  • Reggimi – Videopályázat szavazás

 

PROGRAMJAINK – részletesen

Ezen a héten mindössze egy széles körben meghirdetett programunk lesz – a Waldorf túra –, így lemondtunk az összesítő táblázatról.
Ezen túl az Összesített éves rend szerint belső körben Önismereti és pedagógiai műhely lesz október 22-én, szombaton a gödöllői óvodában.

Waldorf túra

A következő túra ezen a héten, október 22-én, szombaton lesz Lovász Zoli vezetésével, találkozó 10.00 órakor a Lajos forrásnál, a túra Szentendre és Pomáz felett a kőhegyi menedékházhoz vezet (kb. 8 km). Bővebb információ honlapunkon:
http://waldorf-godollo.hu/waldorf-tura-2/

HÍREINK – részletesen

Művészeti térítési díj – befizetési határidő!

Emlékeztetni szeretnénk Benneteket, hogy a Művészeti térítési díj befizetésének határideje 2016.10.31., gyermekenként 16.000.-Ft. A határidő már szerepelt a beiratkozáskor ill. adategyeztetéskor aláírt Megállapodásban és az UTALÁSI KISOKOS-ban is honlapunkon. (JELSZÓ: GW2015)
http://waldorf-godollo.hu/utalasi-kisokos/
Kérünk minden családot, hogy a határidőig feltétlenül fizesse be – készpénzben a pénztárba, vagy utalással az iskola főszámlájára: 11742049-20327400 – mivel ez alapfeltétele a művészeti normatív támogatás megigénylésének!
FONTOS! A közlemény rovatba kérjük, hogy a „gyermek neve + művészeti térítés díj” megjegyzés kerüljön!

Művészet oktatási tandíj – nyilatkozat és befizetési határidő!

Mindazoknak, akik nem iskolánkban, hanem más intézményben – mint pl. a gödöllői Zeneiskolában – részesülnek kedvezményezettségben az alapfokú művészeti oktatásért, iskolánknak MŰVÉSZET OKTATÁSI TANDÍJ-at kell fizetniük, melynek összege 34 500 Ft/ tanuló. Erről ill. ennek lehetőségéről még a tanév elején küldtünk ki levelet (de honlapunkon is megtalálható: http://waldorf-godollo.hu/hirlevelek/egyesuleti-hirlevelek/, JELSZÓ: GW2015)
Ennek a befizetési határideje is 2016.10.31., ezt kérjük kizárólag készpénzben befizetni Mincsik Krisztinánál a gazdasági irodában! Ehhez azonban ELENGEDHETETLEN a már korábban kiküldött nyilatkozat leadása iskolatitkárunknál, melynek határidejét október 21-re hosszabbítottuk meg.
http://waldorf-godollo.hu/wp-content/uploads/2016/09/Művészetoktatási.pdfSzeretnénk mindazoknak segítséget nyújtani, akiknek nehézséget jelent a művészeti térítési díj ill. tandíj befizetése, kérjük ezt Kecskés Juditnak jelezni (tel.: 20 295 6700, email: kecskesj@waldorfgodollo.hu), szintén október 21-ig!

MÁK Határozat

Kérjük, hogy azok a családok (nagycsaládosok, tartós beteg gyermeket nevelők), akik még nem hozták be a MÁK Határozatot a családi pótlék folyósításáról, azt is legkésőbb 2016.10.31-ig adják le iskolatitkárunknak, mert szükséges a kedvezményes ebéd igénybevételéhez, enélkül nem tudjuk a normatív támogatást igénybe venni!

Közös szülői est – pedagógiai arculat alakítása, megújítása (2016.10.10.)

Az iskola éves rendjében előre jelzett időpontban (október 10-én) a nyolc osztály közös szülői estjén, fejlesztőpedagógusaink szervezésében felvázoltunk egy új kezdeményezést.
Ennek lényege, hogy a mai kor gyermekének esetében egyre fontosabbá válik, hogy a fejlődésében olyan tevékenységekkel támogassuk meg, amelyben az értelmes, hasznos, kétkezi cselekvés kapjon minél nagyobb hangsúlyt. Sőt, határozottan állítjuk, hogy ez nemcsak a jelenleg külön fejlesztésben részesülő, hanem minden gyermek esetében kiemelkedően fontossá vált.
A mi sajátosságainknak leginkább megfelelő lehetőség az ilyen tevékenység megvalósításához az állattartásnak olyan formája, ami a mi kereteink között is kialakítható. A tevékenység folyamatosságát – egyelőre a külön fejlesztésben részesülő gyermekek számára – tavasszal egy epochában tervezzük biztosítani.
A jelenlévő, mintegy 50 szülő örömmel és lelkesen támogatta a kezdeményezést, amit ezúton is köszönünk!
A koncepciót részletesen Dióhéj újságunk karácsonyi számában tervezzük bemutatni.

Épület fórum (2016.10.14.)

Az iskola épületének jövőbeni sorsával kapcsolatos múlt pénteki, jó hangulatú és konstruktív fórumon 25 szülő és pedagógus vett részt.
A jelenlegi helyzet és a várható kilátások ismertetését és értékelését követően megvitatásra került, hogy milyen jövőbeni lehetőségeink vannak az iskola „fizikai testének” biztosítására. Egyetértés született arról, hogy a különböző változatok (meglévő épület megvásárlása, vagy további bérlése, ill. új épület építése, vásárlása vagy bérlése) megvizsgálására ill. kidolgozására egy „épület” munkacsoportnak kellene alakulnia azokból a szülőkből és pedagógusokból akik annyira szívükön viselik az épület sorsát, hogy időt és energiát tudnak szánni az ezzel kapcsolatos munkára. Aki kedvet érez ehhez a munkához, az október 31-ig szóban, vagy írásban jelentkezzen Takács András 2. osztályos szülőtársunknál! (tel.: 30/594-8930, e-mail: takacsa3@gmail.com).

Stúdium

Az egyesület legutóbbi közgyűlése támogatásáról biztosította az Új Fenntartói Forma (ÚFF) alapelveit, ill. jóváhagyta annak előkészítését. Az új szervezeti forma egyik alapja, hogy az egyesület „szellemi őrzőként van jelen, azaz ő biztosítja azt, hogy az iskola minden tekintetben a steineri úton haladjon”. Ennek érdekében az érintett egyesületi tagok rendszeres antropozófiai tanulmányokat (stúdiumot) folytatnak. Ezt szeretnénk a közel jövőben elindítani! Az eddigi elképzelés szerint havonta egy alkalommal, 1,5-2 óra időtartamban szerveznénk egy ilyen „stúdiumot”. Ezeken egyrészt rövid antropozófiai témájú előadások hangzanak el, melyek tartalmát beszélgetéseken keresztül dolgozzuk majd fel. Másrészt szerveznénk „olvasókört” is, amely antropozófiai könyvek elolvasását, ill. közös feldolgozását jelenti. Mindez kiegészül valamilyen művészeti tevékenységgel (euritmia, festés, ének, stb.). A jelentkezőktől függően várhatólag két csoport indulna november hónaptól. Az érdeklődők jelentkezését szóban, vagy írásban várjuk október végéig Tari Attila egyesületi titkárnál (tel.: 20/915-7928, e-mail: tari.attila@elektromax.hu).

Tehetséggondozási Alap

A belső Freunde Alap keretét a felmerülő igényeknek megfelelően minél inkább úgy próbáljuk felhasználni, ahogyan az legjobban segítheti sokszínű közösségünket. Ezért hoztunk létre az alapon belül egy tehetséggondozási keretet. Ennek célja, hogy a valamilyen művészeti ágban kiemelkedően tehetséges diákjainkat segíthessük további fejlődésükben. A támogatást jobb minőségű eszközök, szakkönyvek beszerzésére, képzésen/szakkörön való részvételre lehet felhasználni. Kérdéseitekkel, támogatási kérelmeitekkel Kecskés Judithoz, Tóth Piroskához és Fábián Zsuzsához fordulhattok, 2016. november 15-ig!

Pályázati Hírek

Egyesületünk 2016-ban először bekerült azon civil szervezetek közé, melyek támogathatóak a Magnet Bank Közösségi Adományozási Programjából. Ennek keretében 78.000 Ft támogatást kaptunk, melyet az étkező-tálalókonyha fejlesztésére használhatunk fel. A múlt héten benyújtottuk pályázatunkat a 2017-es évre, reméljük, újra bekerülnünk a támogatható szervezetek közé. Ha sikerül, akkor jövőre könyvtárfejlesztésre és szakkönyvvásárlásra fordíthatjuk majd a kapott összeget.

E mellett még egy pályázatot adtunk be az elmúlt napokban, a Generali a Biztonságért Alapítványhoz. Támogatás esetén finanszírozzák az engedélyezési eljárását az iskolaudvaron a 2014-es Arbofeszt bevételéből Mincsik István és Vizy Péter által szülői segítséggel épített mászópályának.

ELŐRE- ÉS KITEKINTŐ – részletesen

Évszakünnep

Szeretnénk már most előre jelezni, hogy az őszi időszakot záró Évszakünnepünket október 29-én, szombaton rendezzük meg iskolánkban reggel 8:00 órától.
Ezt követően november 4-ig őszi szünet lesz mindhárom intézményben.

Reggimi – Videopályázat szavazás

Október 20-ig még lehet szavazni a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnáziumnak a Norvég Civil Alap által kiírt videopályázaton indult filmjére, sokat jelentene és csak néhány percről van szó!
http://waldorf-godollo.hu/videopalyazat-szavazas/