Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Hírlevél 2016.04.11.

GWI_hírlevél_fejlécHÍRLEVÉL
2016.04.11.

Hírlevelünk ez alkalommal a szokásosnál kicsit hosszabb lett, reméljük kellő türelemmel így is végig tudjátok olvasni majd.

Fogadjátok szeretettel!

LEVELÜNK TARTALMA

PROGRAMJAINK

  • Szülői estek

HÍREINK

  • Szervezetfejlesztés – új fenntartói forma
  • Szülői fórum folytatása
  • TÉR-ERŐ NAP
  • Papírgyűjtés az iskolában
  • Freunde hírek

ELŐRE- és KITEKINTŐ

  • Waldorf túra
  • Festéskurzusok
  • Magyar Waldorf Szövetség – hírlevél
  • PROGRAMJAINK – részletesen

Szülői estek
Ezen a héten szülői est lesz április 12-én, kedden a 8. osztályban, csütörtökön, április 14-én pedig a szadai óvodában.

HÍREINK – részletesen

Szervezetfejlesztés – új fenntartói forma

Az előkészületek befejezése után az elmúlt hetekben megkezdődött egy olyan új fenntartói szervezeti-működési modell kidolgozása, amely egyrészt nagyobb szerepet (felelősséget) szán az iskola működtetésében a pedagógusoknak, másrészt hatékonyabbá tenné a döntési folyamatokat.

Munkánk során mindig megvizsgáljuk, hogy az új rendszer valóban megoldást kínál-e a jelenlegi problémákra, ill. előhoz-e esetleg új nehézségeket, feladatokat.

Fontosnak tartjuk, hogy a VTK közvetítésével a teljes Tanári Konferencia véleményét megismerjük és beépítsük az elképzelésekbe.

A munkával kapcsolatos kérdésekkel, bővebb információért Tari Attilához lehet fordulni (tel.: 20 915 7928, email: tari.attila@elektromax.hu).

Szülői fórum folytatása

Jövő héten, április 19-én, kedden 18.00 órától kerül sor a már korábban meghirdetett „Boldog gyermekkor és a képernyő” c. fórum folytatására Kissné Pitz Ágnes, iskolánk Extra lesson tanárának vezetésével, aki az alábbi írásokat szeretné ajánlani a közös gondolkodás, beszélgetés indításához. A cikkeket letölthető, nyomtatható formátumban tettük fel honlapunkra csakis belső használatra.

Ez alkalommal még inkább a beszélgetésre, a tapasztalatcserére szeretnénk helyezni a hangsúlyt. Az előző (február 2-i) fórummal és magával a témával kapcsolatban Richter Bea gyűjti a kérdéseket.

Szeretettel várunk mindenkit, olyanokat is, akik maguk is nagy tapasztalattal rendelkeznek a számítógépes világban, hogy megosszák meglátásaikat!

Ajánlott cikkek:

– Kolinger Margó cikke a Szombathelyi Waldorf iskolában megrendezett 2. „On_line­_kór 2.0” Konferenciáról, mely megjelent a Dióhéj legutóbbi, 2016. húsvéti számában:
http://waldorf-godollo.hu/on_line-_kor-2-0-konferencia-a-szombathelyi-waldorf-iskolaban/

– Tari Attila cikke ugyanerről a konferenciáról szülői szemmel, ugyancsak a Dióhéj legfrissebb számában:
http://waldorf-godollo.hu/az-on_line_kor-2-0-konferencia-egy-szulo-szemevel/

– Dr. Péter Judit Élet a képernyők tükrében c. cikke a Nevelésművészet folyóirat 2015. pünkösdi számában, mely megtalálható honlapunkon az ISKOLA/Pedagógiánk/Szülői könyvespolcra menüpont alatt (36. old.):
http://waldorf-godollo.hu/wp-content/uploads/2012/12/Nevelésművészet-2015.-I-2.pdf

– Kuntz Orsolya WALDORF PEDAGÓGIA A SZILÍCIUMVÖLGYBEN c. fordítása a Dióhéj 2013. adventi számában:
http://waldorf-godollo.hu/waldorf-pedagogia-a-sziliciumvolgyben/

– Ezentúl a Dióhéj korábbi számaiban további számos témához kapcsolódó cikk jelent már meg, melyek megtalálhatóak honlapunkon is:
http://waldorf-godollo.hu/iskola/iskolai-elet/diohej-ujsag/

– Tari Attila pedig jó szívvel ajánlja a témában való elmélyedéshez Frisch Mihály: A Gonosz és a Jó, a szeretet és az Internet c. cikkét, mely megjelent a Szabad Gondolat legfrissebb 2016. márciusi számában (az újság a könyvtárunkban is elérhető):
http://waldorf-godollo.hu/frisch-mihaly-a-gonosz-es-a-jo-a-szeretet-es-az-internet/

TÉR-ERŐ NAP

Vizy Miklós gondnokunk elkezdte szervezni az idei tavaszi munkálatok napját, melynek időpontja: április 30., szombat. Az alábbiakban szeretnénk megosztani veletek levelét.

Kedves Közösségünk!

Az elmúlt évekre visszanézve a TÉR-ERŐ-nek nevezett iskolaszépítő napok igen sikeresek. Minden évben kétszer, de legalább egyszer tavasszal kitakarítjuk környezetünket és csinálunk valami olyat, ami óvja gyerekeinket, vagy szebbé, jobbá, biztonságosabbá teszi környezetünket, ami mellett egyébként nap mint nap elmegyünk. Jó hangulatú, vidám, szorgos szombatok ezek a napok.

Idén egy választott napra gondoltunk, mert a munkák olyanok, hogy párhuzamosan végezhetők.
A jelentkezéseket azért kérjük, hogy lássuk kb. mennyien leszünk, mert ilyenkor egy kis csapat ebédfőzésre is vállalkozik. Ezért kérem, hogy az iskola bejáratánál kifüggesztett táblázatba írjátok be vállalásaitokat, vagy aki már nem jár be nap mint nap az iskolába, a mellékelt online-táblázatba.

Több feladathoz várunk még felelősöket is!

Ne feledjétek: „A gáton születnek a nagy barátságok!”

Feladatok:
1. Iskola környezetének takarítása/ Felelős: Kőhalmi Ákos
2. „Bakelit” rendezése/ Felelős: Vizy Miklós
3. Kertészkedés/ Felelős: Mirus Katrin
4. Ebédfőzés/ Felelős: Richter Bea
5. Tornasátor takarítás, ottani nagy szőnyegek felszabdalása, elhelyezése/ Felelős: Györgypál Ildikó
6. Tornasátor hátsó bejárata előtt térkő lerakása (3 négyzetméter)
7. Iskola épület: belső szépítések, takarítások
8. WC ajtók zárhatósága, zárcserék
9. Sportpályák karbantartása (gödrök feltöltése, hálók, kapuk rendbetétele).
10. Iskola bejárati ajtó felújítása (csiszolás, festés)
11. Kerítések javítása (kis tónál is)
12. Iskolakert díszkapu felállítása
13. Fűnyírás

Várunk szeretettel:
Vizy Miklós gondnok
tel.: 20 337 8547

Az online táblázat pedig itt található:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/12A8jLgr74hi5MEz4fmlviK3DpTaLXGsG0KGWEGYu_cc/edit?usp=sharing

Papírgyűjtés az iskolában

Továbbra is gyűjtjük a papírt a „Bakelit”-ben. Szorgos tevékenységünk alkalmanként 50-60.000 Ft bevételhez juttat minket, amit mindig iskolánk környezetének fejlesztésére költünk (pl. homokozó feltöltése).

Legközelebb május 17–24-ig lesz itt a konténer. Gondnokunk kéri, hogy jól összekötözve, ill. dobozban hozza mindenki a papírt, ez nagy mértékben segíti a tárolást és a konténerbe pakolást.

Előre is köszönjük!

Freunde hírek

Nagy meglepetésünkre és örömünkre a múlt héten hatalmas tömegű, 120 kg bio-édesség adomány érkezett a 6. osztály „Freunde-keresztszülőjétől”, a német BIOGARTEN nagykereskedéstől. Az adományból az egész iskolánk részesült, mellyel a tanítók belátásuk szerint lepik majd meg a gyerekeket.

Ezúton szeretnénk még örömmel hírül adni, hogy a közelmúltban egy újabb diákunk tanulmányai támogatására jelentkezett Freunde-keresztszülő! Így már 10 diák és egy osztályunk – a 6. osztály – után részesül iskolánk jelentős támogatásban!

A Freunde-támogatásról, a pályázás lehetőségeiről szívesen nyújt iskolánk kapcsolattartója, Kecskés Judit bővebb felvilágosítást (tel.: 20 295 6700, email: kecskesj@waldorfgodollo.hu).

ELŐRE- és KITEKINTŐ – részletesen

Waldorf túra

A jövő héten, április 23-án, szombaton indul a második Waldorf túra a diósjenői tanösvényen (kb. 5-6 km) Lovász Zoltán szülőtársunk szervezésében. Találkozó a Diósjenői Erdei Szabadidőparkban 10.00 órakor.

További információk:
http://waldorf-godollo.hu/waldorf-tura-2016/

Festéskurzusok

A héten, április 17-én tartja reggimis szülőtársunk Ujváry Éva művészet terapeuta festés-foglalkozását:
http://waldorf-godollo.hu/festes-foglalkozas/

Továbbá ajánljuk minden érdeklődő figyelmébe a májusi 3 napos tanfolyamot:
http://waldorf-godollo.hu/festestanfolyam-feny-szin-sotetseg/

Magyar Waldorf Szövetség – hírlevél

Megjelent a MWSZ legfrissebb hírlevele széles körű, értékes információkkal:

http://us12.campaign-archive1.com/home/?u=466d81413ea3936d4bff68224&id=fb08eea0fe

Ha szeretnél leiratkozni a listáról, írj az egyesulet@waldorfgodollo.hu e-mail címre!

A hírlevéllel kapcsolatos észrevételeiteket ide várjuk: kecskesj@waldorfgodollo.hu