Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Hírlevél 2015.10.19.

GWI_hírlevél_fejléc

HÍRLEVÉL

2015.10.19.

 

Fogadjátok szeretettel az őszi szünet előtti utolsó hírlevelünket!

LEVELÜNK TARTALMA:

 

PROGRAMJAINK

  • Szülői estek
  • Évszakünnep

HÍREINK

  • TÉR-ERŐ NAPOK
  • Novemberi ebéd fizetése
  • Bothmer-foglalkozás
  • Dióhéj és Waldorf művészeti album
  • Fejlesztési alap

ELŐRE- és KITEKINTŐ, PROGRAMAJÁNLÓ

  • Papírgyűjtés november 2-től!
  • Programok a honlapon

PROGRAMJAINK

Szülői estek

Az összesített éves rend szerint (http://waldorf-godollo.hu/osszesitett-eves-rend-2015-2016/) a mai napon, október 19-én hétfőn szülői estet tart az 1. osztály; kedden, október 20-án a gödöllői óvoda; szerdán, október 21-én pedig a 7. osztály.

Évszakünnep

Október 22-én, csütörtökön tartjuk az idei első, az őszi időszakot lezáró Évszakünnepünket reggel 8.00 órától az euritmia teremben, melyre szeretettel várjuk a családokat!

Diákjaink bemutatói várhatóan már a délelőtt folyamán véget érnek. Ezen a napon szokásainkhoz híven már nincs ebéd és a csoportos délutáni foglalkozások is elmaradnak. Igény esetén természetesen biztosítunk ügyeletet a nap további részében, kérjük ezt az osztálytanítóknak jelezzétek legkésőbb kedden, október 20-án!

HÍREINK

TÉR-ERŐ NAPOK

Múlt heti hírlevelünkben tettük közzé Vizy Miklós gondnokunk felhívását az iskolában elvégzendő őszi munkálatokkal kapcsolatban. A földszinti folyosón kifüggesztett táblázatban már szépen gyűlnek a vállalások, de még mindig várjuk a felajánlásokat csoportok vezetésére és az egyéni vállalásokat a különböző csoportokban!

Jelentkezni továbbra is Vizy Miklósnál lehet személyesen vagy telefonon a 20 339 85 47-es számon.

Emlékeztetőül a feladatok:

Tornasátor előtti kőburkolat lerakása
Ajtó berakása az I.em. angol terembeVakolás a „Bakelit” falán
Kertészkedés
Fűkaszálás (motoros fűkaszával)
Zárak, kilincsek javítása
Lépcsőház ablak fa borítása (keret)
Kerti díszkapu felállítása
Ablakkeretek festése (lépcsőház)
Mászóka réstömítés

Novemberi ebéd fizetése

A november havi ebédet az őszi szünetben rendelhetitek meg, a DIGITMENZA nyilvántartó programja október 26-31-ig teszi ezt lehetővé!

http://www.digitmenza.hu/godollo

Az ebédpénzek befizetésének utalási határideje november 5., pénztári napok november 2., hétfő és november 4.,szerda!

A online ebédrendelésről is lehet honlapunkon az alábbi menüpont alatt tájékozódni:

http://waldorf-godollo.hu/iskola/iskolai-elet/ebed/

Bothmer-foglalkozás

Csepi Szilvia továbbra is várja a lelkes, mozogni vágyó diákokat foglalkozására 4. osztálytól csütörtökönként 14.00-15.15-ig, az őszi szünet után!

http://waldorf-godollo.hu/bothmer-foglalkozas-indul/

Dióhéj és Waldorf művészeti album

Dióhéj újságunk Mihály-napi száma és a MWSZ művészeti albuma továbbra is megvásárolható Mincsik Krisztinánál és az Évszakünnepen:

http://waldorf-godollo.hu/megjelent-a-diohej/

http://waldorf-godollo.hu/alkoto-eletre-neveles-2/

Fejlesztési alap

Szeretnénk kérni mindazokat a családokat, akik még nem fizették be az egyszeri hozzájárulást a fejlesztési alapba – családonként 15.000 Ft ­–, legkésőbb október 31-ig tegyék ezt meg. Az átutalások átláthatóságának céljából a honlapra feltettük az ún. „utalási kisokost”:

http://waldorf-godollo.hu/utalasi-kisokos/

Ez a felület is jelszóval védett, a jelszó: GW2015

ELŐRE- és KITEKINTŐ, PROGRAMAJÁNLÓ

Papírgyűjtés

Az eddigi akciókból több kisebb fejlesztést is meg tudtunk valósítani iskolánk környezetében, így november 2-6-ig folytatjuk, a megrendelt nagy konténerben várjuk az otthoni gyűjtéseket!

A továbbiakban ismét szeretnénk figyelmetekbe ajánlani azokat a programokat, melyeket már korábban is beharangoztunk ill. új hírként honlapunkon megjelentek:

Gödölye Szociális Szövetkezet – Projektzáró:

http://waldorf-godollo.hu/godolye-szocialis-szovetkezet-projektzaro/

Traumapedagógia – előadások és műhelymunka:

http://waldorf-godollo.hu/a-trauma-es-pedagogia-antropozofiai-megkozelitesben/

http://waldorf-godollo.hu/traumapedagogiaeloadas-es-muhelymunka/

Biográfiai Konferencia

Egyszeri befizetéssel október 21-ig (a határidőt meghosszabbították) kedvezményes díjat lehet fizetni!

http://waldorf-godollo.hu/biografiai-konferencia/

Műhelymunkával egybekötött konferencia a “Szexualitás és agresszió a gyermekkorban” címmel:

http://waldorf-godollo.hu/mi-normalis-es-mi-nem/

További hírek programok: www.waldorf-godollo.hu

Hírlevelünkkel az őszi szünetben (október 26-30.) nem jelentkezünk, amennyiben ezt rendkívüli hír, program nem indokolja.

Pihentető, szép őszi szünetet kívánunk mindenkinek!