Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Hírlevél 2014.12.08.

GWI_hírlevél_fejléc

HÍRLEVÉL

2014. december 8.

Fogadjátok szeretettel legfrissebb hírlevelünket, melyben ez alkalommal főként híreinkről adunk tájékoztatást.

 

LEVELÜNK TARTALMA:

  1. SZÜLŐI ESTEK
  2. ADVENTI VÁSÁR
  3. NEVELÉS NÉLKÜLI MUNKANAP
  4. MŰVÉSZETI HOZZÁJÁRULÁS
  5. SZERVEZETFEJLESZTÉS
  6. FREUNDE – „oktatási keresztszülői” program

 

  1. SZÜLŐI ESTEK:

Az összesített éves rendünk szerint (http://waldorf-godollo.hu/wp-content/uploads/2013/12/ÖSSZESÍTETT-ÉVES-REND-2014-15-új.pdf) szülői estet tart a mai napon, december 8-án, az 5. osztály, december 9-én, kedden a 3. osztály, december 10-én, szerdán pedig a 6. osztály pótolja a múlt héten elmaradt szülői estjét.

  1. ADVENTI VÁSÁR               

Péntek este óta áll a standunk az Adventi vásáron a gödöllői Főtéren.

Hétvégén többen is aggódva figyeltük, vajon akad-e minden időpontra árus, segítő, vagy be kell valakinek ugrania. Köszönjük, hogy az utolsó pillanatban mindig akadt valaki, aki vállalta és segített! A hétvégi árusaink, segítőink: Laurán Csaba, Tari Attila és Begala Dániel több műszakban is, Begala Marcell, Buth Viki, Rábel Kristóf, Pécsyné Sverteczki Zsuzsa, Hadházy Ágnes és Szentiványi Judit.

Bízunk benne, hogy december 23-ig folyamatosan biztosítani tudjuk a jelenlétünket a vásáron! Ezen a héten keddre, szerdára és szombatra még nagyon keresünk árusokat! Jelentkezni lehet az alábbi online vagy az iskola bejáratánál kifüggesztett táblázatban:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1DTiGvODum6IDwZNZHM9ut8npXrory41qUmy27uhPhaU/edit?pli=1#gid=0

A vásár fő szervezője Tari Attila, telefonon a 20 915 7928-as számon, e-mailben a tari.attila@elektromax.hu címen lehet őt elérni.

Fontos tudnivaló a nyitással és zárással kapcsolatban:

A kulcsot az Erzsébet szálloda recepcióján kell leadni záráskor, amit nyitáskor itt lehet felvenni.

Emlékeztetőül korábbi hírlevelünkből: Az eddigiekhez hasonlóan az árusok, segítők idén is 500 Ft/óra jóváírást kapnak a SziTáR-ból, ami egyénileg is felhasználható, ill. az osztályoknak is adható. További lehetőség az osztályoknak, hogy bármilyen általuk készített terméket szívesen árulunk a faházban, a teljes bevétel az adott osztályé lesz. Ha valaki saját terméket szeretne felajánlani, arra is lehetőség van, ebben az esetben a bevétel 30%-a az egyesületé.

  1. NEVELÉS NÉLKÜLI MUNKANAP

December 13-án, szombaton országos munkanap lesz, ezen a napon dolgozzák le sokan a december 24-i munkanapot. Mivel ez a nap diákjainknak már téli szünet, ezért december 13-án nem lesz tanítás, viszont igény szerint ügyeletet tartunk iskolánkban. Az igényeket kérjük az osztálytanítóknak jelezzétek legkésőbb december 10-ig!

  1. MŰVÉSZETI HOZZÁJÁRULÁS

Előző hírleveleinkben részletes tájékoztatást adtunk a befizetésekkel kapcsolatban.

Szeretnénk újra felhívni a figyelmeteket: a művészeti hozzájárulás befizetésének határideje:

december 10.! A fizetés nagyon fontos, mert az esetlegesen késedelmesen fizetők után nem

kérhetünk művészeti normatívát. A művészeti hozzájárulás nem jelent plusz terhet, a befizetését december végén fogjuk beszámítani a SZITÁR táblázatban.

  1. SZERVEZETFEJLESZTÉS                                                                                          

Örömmel tájékoztatunk Benneteket arról, hogy a november eleji közgyűlésen elindított szervezetfejlesztési folyamat jól halad.

Az eddig megtörtént lépések: szervezőcsoport felállítása, kérdőív összeállítása, interjúalanyok kiválasztása, interjú-időpontok egyeztetése, interjúk. A 38 tervezett interjúból 26 már lezajlott az elmúlt két hétben. Köszönjük mindenkinek, aki segíti azt a folyamatot, hogy az első, várhatóan január végéig tartó szakaszban minél teljesebb és hitelesebb képet kapjunk szervezetünk/szervezeteink jelenlegi állapotáról.

  1. FREUNDE – „oktatási keresztszülői” program

A tavalyi évben lehetőségünk volt bekapcsolódni a Freunde der Erziehungskunst „oktatási keresztszülőség” programjába. Az első, iskolánkba járó gyereket több, mint egy évvel ezelőtt választották ki támogatásra, és azóta már 7 gyermek után kapunk összesen havi 277,56 euro támogatást. Folyamatosan lehetőséget biztosítunk újabb és újabb diákok bekapcsolódására, a 7 támogatotton kívül már további 6 diákunk került be a rendszerbe, és várja a támogatókat, valamint három további pályázat van előkészületben.

Néhány hete egy újabb lehetőséget ajánlott fel nekünk a német alapítvány: az osztályok patronálását. Elsőként az ötödik osztály pályázatát szeretnénk benyújtani, és bízunk benne, hogy a jövőben további osztályok is bekapcsolódhatnak a programba.

A támogatási programba bekapcsolódás feladatokkal és felelősséggel is jár a diákok, a családok és az iskola részéről is. Többek között minden évben Karácsony előtt egy nagyon alapos anyagot kell összeállítanunk (levelek, értékelések, alkotások, fotók stb.), hogy a továbbiakban is részesülhessünk a támogatásból.

Nagyon köszönjük Kecskés Jutkának a segítséget a karácsonyi „csomag” összeállításában, a Freunde-val való folyamatos kapcsolattartásban, újabb lehetőségek felkutatásában, és a feladataink teljesítésében a „keresztszülők” felé!

Erről a lehetőségről az elmúlt években már több hírlevélben is tájékoztatást adtunk, tervezzük, hogy hamarosan egy összefoglaló anyag honlapunkon is elérhető lesz, emlékeztetőül régi családjainknak, tájékoztatóul az újaknak.

Freunde nagyon nyitott még további pályázatokra, ezzel kapcsolatban is Kecskés Jutkát keressétek (kecskes.jutka@gmail.com), szívesen ad személyre szabott tájékoztatást.

Az oktatási keresztszülői program által nyújtott támogatás az előirányzottnál alacsonyabb hozzájárulások kiegészítését szolgálja. A pályázat benyújtásának alapfeltétele, hogy az osztálytanító, az osztályközösség és a vezetőség (befizetések rendezése, akár részletfizetési megállapodással is) hozzájáruljon, azaz „áldását adja” az adott gyermek pályázásához.