Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Hármas Tagozódás kurzus

AZ-IDEÁTÓL-A-VALÓSÁGIG.

Szeretettel várunk mindenkit a következő
„Hármas Tagozódás” témában tartandó kurzusunkra
március 29-től április 1-ig
 (kedd-péntek), melyet ez alkalommal nagy örömünkre a már ismert svájci előadók mellett Prof. Karl-Dieter Bodack előadásai is gazdagítani fognak.

Bár a jelentkezési határidő már lejárt, szívesen fogad jelentkezőket még a szervező, Forgács Erzsébet az erzsiforgacs@gmail.com címen!

.

Részletes program:

PROGRAM_HARMAS_TAGOZODAS

.
Új előadóinkról: 

Prof.-Karl-Dieter-BodackProf. Karl-Dieter Bodack (1938–) mérnök és formatervező, a Német Vasút (Deutsche Bahn) egykori IR vonatainak tervezőjeként vált ismertté 1988-ban. 1970-1995 között vezető beosztásban dolgozott a Német Vasútnál. A Coburg-i Főiskola formatervező szakának az alapítója. A „Bürgerbahn statt Börsenbahn” („Polgári Vasút Üzleti Vasút Helyett”-) Szövetség egyik alapítója. A München közelében lévő Bad Gröbenzell-i Waldorf Iskola létrehozásában is részt vett. Polgári kezdeményezések és a hármas tagozódás alapján szerveződő szociális létesítmények és vállalkozások tanácsadója.
.

Csiki László (1964–) mérnökként diplomázott Brassóban. A ´90-es évek kezdete óta foglalkozik antropozófiával és ebben a szellemiségben végezte gyógypedagógiai tanulmányait, majd dolgozott antropozófus intézményekben (Svájc, Németország, Bukarest). Tagja ő is a Szabad Jogi Csoportnak és különféle kutatások segítőjeként és megvalósítójaként is tevékenykedett. 2004 óta munkacsoportjával kurzusokat szervez, előadásokat tart és fordít.

 

Az előadókról és a korábbi előadások tartalmáról az alábbi letölthető dokumentumokban lehet olvasni:
Forgács Erzsébet: Igazságérzés és jogi kultúra (Metarmorfózis Folyóirat)

Volker Otto: Mi a jog? Avagy a jogról másként (Metamorfózis Folyóirat)
.                          – Első rész
.                          – Második rész