Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Folytatódnak
a JÚLIUSI JÁTÉKSZERDÁK

2013. július 10.

DSC_0098

 

Az első Csiribiri játékszerda reggelén némi izgalommal vártuk, hogyan alakul a nap, az ötletet vajon hogyan tudjuk együtt valósággá alakítani.

Lassan gyülekeztünk, kicsit álmosan indult a reggel, de mire mindent előkészítettünk, már az előzetes várakozásainkat felülmúlóan sokan lettünk. Végül is mindkét célunk megvalósításához hozzájárult ez a nap:  voltak, akik szívesen éltek azzal a lehetőséggel, hogy gyermeküket ránk bízva szabadon eltöltsenek egy délelőttöt, és voltak, akik gyermekeikkel együtt ott maradtak alkotni, beszélgetni, együtt lenni.

DSC_0137

A legnagyobb sikere ezúttal — a zsíros kenyér mellett — a nemezelésnek volt, szebbnél szebb tulipánok készültek. Közben lehetett ping-pongozni, tollaslabdázni, ügyességi játékokkal játszani és persze ahol ennyi gyerek együtt van, ott folyamatosan újabb és újabb kreatív játékötletek is születtek…

DSC_0130

 

 

 

 

 

A résztvevő gyerekek korosztálya vegyes volt — másfél évestől 11 évesig —, szinte mindenki talált magának társat, társakat a játékhoz, mókázáshoz, alkotáshoz. De  még biztosabb, hogy lesznek gyermekeiteknek játszópajtásai, ha legközelebb előre elhívjátok az osztálytársakat, barátokat is!

Köszönjük mindenkinek, aki ott volt, reméljük, hogy mindenki jól érezte magát és bízunk benne, hogy legközelebb még többen leszünk!

 DSC_0092 DSC_0101 DSC_0105

A JÁTÉKSZERDÁK folytatódnak, minden leendő és jelenlegi iskolásunkat szülőkkel vagy szülők nélkül továbbra is szívesen látjuk szerdánként közös játékra, sportolásra, kézműves tevékenységekre. Szeretettel várunk ezekre az alkalmakra gödöllői és szadai óvodásokat is családjuk kíséretében!

Következő alkalommal július 10-én szerdán vár mindenkit Balajti Ilona, Fábián Zsuzsa, Kecskés Judit és Kuntz Orsolya, reggel 9-től 14 óráig.

Ne feledjétek, a JÁTÉKSZERDÁK olyanná válnak majd, amilyenné közösen tudjuk alakítani őket a részvételünkkel, tevékenységeinkkel, ötleteinkkel – reméljük, hogy nyár végén visszatekintve ezekre az alkalmakra kellemes emlékeket, szép élményeket tudunk majd felidézni.

Nagy örömünkre már az első alkalom is ihletet adott és máris tovább bővült az ötletek, felajánlások köre: július 10-én a közös alkotás, játék és ételkészítés mellett 10 órától Jelinek Eszterrel lehet majd együtt énekelni, népi játékokat játszani, néptáncolni. Akézműves tevékenység keretében ez alkalommal szitázást tervezünk, ezért hozzatok magatokkal felújításra váró használt ruhadarabokat (akár Anyáét, Apáét is)! Mindemellett egy tál – közösen elkészített – meleg étellel is szeretnénk vendégül látni a résztvevőket.

Örömmel vesszük, ha előzetesen jelzitek részvételeteket e-mailben (csiribiri.godollo@gmail.com), hogy jobban felkészülhessünk a rendezvényre, valamint további ötleteket, véleményeket és felajánlásokat is szívesen veszünk, melyekkel a játékszerdákat még inkább közösségi programmá tudjuk együtt alakítani!

DSC_0115Csiribiri Csapat

DSC_0139