Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Falusi Waldorf középiskola kezdeményezés

2019. június 30.

Kedves Szülő, Pedagógus, Fenntartó és Érdeklődő!

Szeretettel meghívunk az első magyar farm-, és tevékenység alapú, falusi Waldorf középiskola alapításának kezdeti munkájába!

A Farm-alapú Nevelésért Egyesület és az Aranyhal Waldorf Egyesület e közös és egyedülálló út első állomásaként 2 napos műhelymunkát szervez, melynek célja, hogy megismerkedjünk a farm-alapú pedagógiával, illetve közös gondolatokat indítsunk el egy ilyen jellegű vidéki középiskola létrehozásában. A két egyesület előkészítő munkájában részt vesz Lóránt László – a bátaszéki biodinamikus gazdaságból – és mezőgazdasági tapasztalatával teszi a munkát teljessé. Gellért Ferenc is csatlakozik a munkához; a táplálkozásról, alapanyagok minőségéről fog nekünk beszélni és az ételek elkészítése is az ő segítségével történik majd.

A műhelymunka 2019. augusztus 3-4. között, Gyapán kerül megrendezésre (Pakstól 15 km).

A helyek korlátozott száma miatt kérünk, részvételi szándékodat az alábbi űrlap kitöltésével, legkésőbb 2019. június 30-ig jelezd. A regisztrált résztvevőknek a további részleteket hamarosan küldjük.

A részvétel díja 2 napra étkezéssel együtt 10.000 Ft. A jelentkezés a részvételi díj befizetésével válik véglegessé. Kérünk a részvételi díjat az Aranyhal Waldorf Egyesület nevére, a 16200151-18550469 bankszámlára utald, közleményben pedig írd bele a nevedet (amennyiben nem a saját számládról utalsz).

Ingyenes sátorhelyet a helyszínen és a szomszédos faluban tudunk biztosítani. A szomszéd faluban van egyéb szálláslehetőség is, ez iránti igényedet kérlek, a regisztrációs lapon jelezd nekünk.

Regisztráció

Amennyiben kérdésed van, kérjük, keresd egyesületünket az aranyhalwaldorfegyesulet@gmail.com  címen.

Várunk minden olyan pedagógust, szülőt, érdeklődőt, aki aktívan szeretne részt venni ebben a két napos közös munkában!

Aranyhal Waldorf Egyesület