Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Évszakünnep – 2014 tél

A téli Évszakünnepünket december 19-én, pénteken tartjuk, reggel 8:00 órától egy új helyszínen, a NAIK (régi FVM Műszaki Intézet, amelynek területén iskolánk is található) több emeletes főépületének 5. emeleti Konferenciatermében (a bejárati porta után balra). Ennek a teremnek jóval nagyobb a befogadóképessége, mint az euritmiatermünknek, így – amellett, hogy a nézőközönség is jobban elfér majd – lehetővé válik régi tervünk, hogy a diákok megtekinthessék valamennyi osztály bemutatóit. Kérjük így készüljön minden kedves családunk és vendégünk, az ünnepségnek várhatóan 10:00 óra tájban lesz vége.

Nagyon sok szeretettel várunk mindenkit!

Szokásunkhoz híven ízelítőül néhány kedves fotó a legutóbbi Évszakünnepről Galériánkból, Skoda Merci jóvoltából: