Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Euritmia Baráti kör

Kedves Barátaink!

Advent kezdetén szeretnénk elmesélni Nektek, hogyan is telt el ez az egyáltalán nem könnyű év az Euritmia Társaság számára.

2020 januárjában Mezei Klári nénire emlékeztünk a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában megtartott euritmia előadásunkkal, melyen sokan részt vettek mindkét oldalon mindazok, akik közel álltak Klári nénihez. Klári néni az euritmia nagy támogatójaként és barátjaként sokunk közeli ismerőse, barátja volt. Ezt követően tavasszal, nagy örömünkre négy nappal a lezárások előtt sikerült telt házzal megtartani a Marczibányi Téri Művelődési Központban az Artemisz Euritmiaszínpad március eleji előadását, amire sokáig készülődtünk. A tavaszi karantén alatt a képzésünk tovább tudott működni: a hallgatók szorgalmasan gyakoroltak otthon, többféle szakirodalmat is feldolgoztak, így egy más formában, de folytatódhatott a két csoportunk képzése. Szerencsére júniustól ismét lehetett személyes részvétellel órákat tartani, gyakorolni, így június végén, július elején mindkét képzős csoportunk sikeres vizsgát tudott tenni.

Szeptembertől elindult az új tanév, dolgozni kezdtünk, a végzős csoportunk sikeresen megvédte a diplomáját, a 3. éves csoportunk is szorgalmasan gyakorol és tanul. A tavalyi tanévben indult alapozó csoport újra indult ebben a tanévben is, mert számukra az önálló gyakorlás még nem elégséges az euritmia alapelemeinek elsajátításához. Az Artemisz Euritmiaszínpad tagjai is nagy erőkkel készültek egy halottak napi és egy a Baráti Körnek szánt előadásra, melyeket novemberben és decemberben terveztünk megtartani, de sajnos el kell halasztanunk a jelen helyzetben fennálló korlátozások miatt. Amint lehetőségünk nyílik rá, szeretnénk ezeket az előadásokat mihamarabb bepótolni.

Az idei tanévünk sajnos több szempontból más, mint az eddigi évek: rendszeres külföldi támogatóinktól egyre kevesebb és kevesebb forrás érkezik, emellett az idei évben végzős csoportunkkal összefügg többletkiadások merülnek fel (felkészülés a vizsgaelőadásokra, turnéköltségek), így tevékenységünk, működésünk folyamatossága kérdőjeleződhet meg a közeli jövőben.

Nagyon köszönjük az euritmia minden kedves barátjának a rendszeresen, vagy alkalomszerűen érkezett adományát, hiszen az Euritmia Társaság működése számára nagy segítség minden hozzájárulás a költségekhez!

A fentiek miatt arra kérünk Benneteket, hogy lehetőségeitekhez mérten támogassátok Társaságunk fennmaradását akár a Baráti Kör éves támogatásának (2.000 Ft) befizetésével, akár kisebb-nagyobb, egyszeri vagy rendszeres adományokkal!

Számlaszámunk:

Magyar Euritmia- Mozgásművészeti Társaság

CIB Bank: 10700079-27451007-51100005

Minden egyes adományt hálásan köszönünk!

Közhasznú egyesületként az adományokról a céges támogatóknak hivatalos adományozási igazolást tudunk adni, amelynek segítségével az adomány az adóból leírható.

Az Euritmia Társaság nevében szeretettel kívánunk mindenkinek jó egészséget, szép adventi időszakot és áldott, békés Karácsonyt! 

Balogh Orsolya és Mihálcz Dóra