Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.

Rudolf Steiner

Dióhéj

2016. január 31.

„Alaposabb olvasóink már észrevehették, hogy a Dióhéj oldalain időről időre megpróbálunk egy-egy, a közösséget foglalkoztató témára jobban fókuszálni. A korábbi újságokban ilyen volt pl. a média és a mozgás.
Ebben a számban egy olyan témát emelünk ki, ami egy Waldorf intézmény mindennapjaiban, működtetésében az egyik legmeghatározóbb: a szülők és pedagógusok közötti együttműködés.”

A témához kapcsolódó írásokon túl most is sok érdekes cikkel örvendeztették meg a kedves olvasóközönségünket pedagógusaink, szülőtársaink és diákjaink. Olvashatunk többek között diák-írásokat a tanultakhoz kapcsolódóan, ismét megszólalnak régi diákjaink a Sorskövetésben, közelebbről megismerhetünk egy új családot valamint egyik régóta nálunk tanító kedves tanárunkat, a sajátunkon túl betekinthetünk más Waldorf iskolák életébe és hát most sem maradhatott el a gyakorlati oldal sem: szokásunkhoz híven ez alkalommal is receptekkel, kézműves oldallal, dallal, könyv- és filmajánlókkal, rejtvénnyel színesítettük, lazítottuk a szellemi táplálék töménységét.

Kapható Mincsik Krisztinánál, fogadjátok szeretettel, olvassátok figyelemmel!

2015Advent_boríto   tartalom.pages